Bakonyi Erőmű Zrt;pernye;Ajka;

2017-08-16 07:09:00

Korom száll Ajkára

Mindent belep a Bakonyi Erőmű kéményeiből szálló pernye, elfogyott a türelme a helyieknek. A Veszprém megyei város Brüsszelhez fordul.

– Régi problémája az ajkaiaknak a pernye, de az elmúlt két évben különösen elviselhetetlenek az állapotok – mondta a Népszavának Schwartz Béla ajkai szocialista polgármester. – Azt gyanítjuk, hogy két éve azért romlott a helyzet, mert a Bakonyi Erőmű fokozta a termelését „mindent bele” alapon, akkortól tárgyaltak ugyanis az eladásról. S mivel nekik már minden mindegy, leveleinkre nem válaszolnak, nem ismerik el a környezetszennyezés tényét. Sajnos, a hivatalok, hatóságok ehhez asszisztálnak. A Fidesz-kormány szétverte a környezetvédelmi hatósági rendszert, járási hivatali szintre degradálta. Sajnos, annyit is ér – tette hozzá.

A polgármester a napokban nyílt levelet írt a Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetőjének, sürgős intézkedést kérve. Schwartz Béla ebben arra emlékeztet: a környezetvédelmi hatóság mérései alapján egyértelműen megállapítható, hogy szállópor tekintetében a Bakonyi Erőmű túllépi a számára megengedett környezetvédelmi határértékeket. Igaz, a pernyekibocsátás határértékének a túllépését nem tudta megállapítani a vizsgálat, lévén, hogy a hatóság szerint a törvényben nem szerepel határérték a pernyére. A város kérte, hogy a megyei kormányhivatal rendelje el az erőmű tevékenységének a korlátozását és szólítsa fel a környezetszennyezés megszüntetésére. A polgármester nem tud olyan intézkedésről, ami Ajka levegőjének megtisztulása érdekében történt volna. Panaszos ajkaiak is számos beadványt juttattak el a hivatalhoz ez ügyben.

A város és a Bakonyi Erőmű kapcsolata akkor romlott meg végképp, amikor az önkormányzat több bírósági eljárást is kezdeményezett az erőmű, illetve vezetői ellen, ám a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűncselekmény hiányában elutasította a feljelentéseket. Schwartz Béla abban bízik, hogy az új tulajdonos októberi birtokba lépése után javul majd a kapcsolat. Információik szerint ugyanis a Bakonyi Erőmű Zrt.-t időközben meg is vásárolta a francia tulajdonú, hazánk több erőművét is tulajdonló Veolia Zrt., melynek vezetői jelezték: ismerik az Ajkán kialakult helyzetet. A polgármester hozzátette: a hasonló technológiával dolgozó pécsi erőművet is ez a társaság vásárolta meg és ott azóta megszűnt a levegőszennyezés.

A városvezető nyílt levelében, melyben sürgős intézkedésre kérte a megyei kormányhivatal vezetőjét, azt is kilátásba helyezte: Ajka kérni fogja az Európai Unió környezetvédelmi hatóságának a beavatkozását.

Nyitott frontok

A jobbikos Rig Lajos országgyűlési képviselő is „frontot nyitott” az ügyben, ő Kövér Lászlótól, az Országgyűlés elnökétől vár írásbeli választ a kérdésére: „Meddig kell még az ajkaiaknak szenvedniük a környezetszennyezéstől?”. Rig kérdésében szintén arról ír: miközben a Bakonyi Erőmű Zrt. kihasználva a joghézagokat, elhárítja magától a felelősséget, a kéményeikből szálló pernye ellepi az egész várost. A korom beszáll a házak ablakain, ellepi az erkélyeket, beteríti a szabad ég alatt parkoló autókat, a kint száradó ruhákat és mellé még bűz is párosul. A belélegzett égéstermék bejut az emberek szervezetébe, tüdejébe, s légzőszervi megbetegedéseket okoz. Az ajkaiakat nem érdeklik a paragrafusok, a határértékek, „csak” élhető várost akarnak – figyelmeztetett a képviselő.