rendezés;2023-as atlétikai vb;

2017-08-16 07:54:00

Fokozódik a verseny a 2023-s atlétikai vb-rendezésért

Alig ért véget a londoni világbajnokság, máris több országban felmerült, hogy otthont adna a 2023-as eseménynek. A hírek szerint Sevilla után Kenya is kacérkodik a rendezés lehetőségével.

Az elhatározásról Hassan Wairo sportminiszter beszélt azon a keddi fogadáson, amelyet a vasárnap véget ért londoni vb-ről hazatérő küldöttség tiszteletére adtak. A politikus közölte, a közeljövőben nagy stadionok épülnek Nairobiban, Mombasában és Eldoretben, továbbá hét kisebb aréna országszerte. Hozzátette, a júliusi, Nairobiban rendezett U18-as világbajnokság sikere is afelé mutat, hogy hat év múlva Kenya otthont adhatna az első afrikai felnőtt vb-nek.

Néhány nappal ezelőtt Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára jelentette be, hogy tárgyalásokat kezdeményeztek a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel (IAAF), hogy 2023-ban Budapest rendezhesse a világbajnokságot. A főtitkár kiemelte: a Gyulai István emléktorna és az ifjúsági világversenyekkel Magyarország megmutatta, képes magas színvonalú atlétikai versenyt is rendezni.

„A nemzetközi szövetségben nem árultak el túl sok titkot, szeretnék pontos piackutatásokat lefolytatva megnézni, hol lehet a legjobb helye a világbajnokságnak. Azt gondolom, hogy aki a televízió képernyőjén keresztül látta a londoni világbajnokságot, és emlékszik az 1998-as budapesti Eb-re, az tudja, hogy legalább ilyen jó hangulatot tudnánk mi is teremteni" – nyilatkozta az M4-nek Gyulai.

A pályázatot még nem írták, a nemzetközi szövetség ősszel hozza nyilvánosságra a rendezés feltételeit. A 2019-es vb-t Dohában, a 2021-est pedig az egyesült államokbeli Eugene-ben tartják majd meg.