Előfizetés

Esterházy özvegye kapja idén a Krisztina-díjat

Esterházy Gitta, Esterházy Péter Kossuth-díjas író özvegye kapja idén a Gyémánt László festőművész felesége emlékére alapított Krisztina-díjat. Az elismerést augusztus 21-én, hétfőn adják át a budapesti Károlyi Étteremben.

A díjat minden évben azok kaphatják, akik gondoskodó társként, múzsaként sokat tettek azért, hogy remekművek, kiváló művészi teljesítmények születhettek - olvasható a szervezők közleményében. Mint írják, az elismerést Gyémánt László festőművész adja át.

A Krisztina-díjat szeretett felesége emlékére - Kárpáti Tamás, a Premier Magazin főszerkesztője, a család barátja javaslatára - Gyémánt László alapította 2011-ben. A díj Benedek György szobrászművész alkotása, a bronzplaketten Gyémánt Krisztina portréja látható, amelyet Gyémánt László festménye alapján készített.

Az első Krisztina-díjat a kuratórium döntése alapján 2011-ben Geisler Edit, Fehér László festőművész felesége kapta. Az elismerést 2012-ben Haraszty Éva, Haraszty István Édeske kinetikus szobrász felesége vehette át, 2013-ban Radnóti Zsuzsát, Örkény István író özvegyét, 2014-ben Kilián Katalint, Juhász Ferenc költő özvegyét tüntették ki. A díjat 2015-ben Gálvölgyi Judit, Gálvölgyi János színművész felesége, 2016-ban pedig Gyürey Vera, Szabó István filmrendező felesége vehette át.

A díjról héttagú kuratórium döntött. Az ünnepségen, amelynek háziasszonya Hernádi Judit színművész lesz, Gyémánt László, Dés László és Székhelyi József köszönti a díjazottat. Gyémánt Krisztina 2011. február 12-én gyógyíthatatlan betegségben, 42 évesen hunyt el. Krisztina 20 éves korában ismerkedett meg a művésszel, közös életük huszonkét éven át tartott.

Háztartási nagygép-csere - Csak pár órányi lehetőség

Már az első nap felfüggesztik a nyugat-dunántúli régióban a háztartási nagygépek cseréjének pályázatát, szerdán 13 óráig lehet pályázni - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdán az MTI-vel.

Az Otthon Melege Program keretében szerdán reggeltől elérhető pályázatot a nyugat-dunántúli régióban is óriási érdeklődéssel fogadta a lakosság, eddig közel 6800 pályázó jelezte támogatási igényét. Az elmúlt tíz napban több mint 33 ezren jelentkeztek az első négy régióból a háztartási nagygépek (hűtő- vagy fagyasztókészülékek, mosógépek, mosó-szárítógépek) energia-megtakarítást eredményező cseréjére. 

A program folytatásaként a dél-dunántúli régióban élők nyújthatnak majd be pályázatot 2017. augusztus 21-én, hétfőn reggel 8 órától, elektronikus úton, a pályázati portálon (http://hgcs2017.nfsi.hu/) keresztül.