Úton a XX. századba

Juhász Ferenc egykori honvédelmi miniszter 2003-ban fogalmazta meg 10 éves, hosszútávú haderő-fejlesztési tervét. Az Úton a XXI. század hadereje felé című elképzelés szerint a katonai költségvetésnek 2006-ra kellett volna elérnie a GDP 2 százalékát; 10 éven át évi 100 milliárdot költött volna fejlesztésekre. De a terv a beindítása pillanatában elveszítette minden realitását, ugyanis 2004-re nem plusz 100 milliárdot kapott a miniszter, hanem ennyit vontak el a tárcájától.

Most viszont dr. Simicskó István világrengető tervei nem a XXI. század, hanem a XX. század haderejét célozzák. Pedig a rendszerváltás óta nem volt esélye a honvédségnek ilyen méretű költségvetési forrásbővülésre. A NATO tagországok 2014. szeptemberi walesi csúcstalálkozóján határoztak a katonai kiadásaiknak a GDP 2 százalékhoz történő közelítéséről. A Trump adminisztráció hivatalba kerülése után igény fogalmazódott meg arra, hogy a NATO ezt a 2026-ig szóló felajánlást korábban, 2024-ig teljesítse. A magyar kormány csatlakozott ehhez. 2015-től napjainkig az Orbán-kormány bizonyította is, hogy elkötelezett a védelmi kiadások növelésére. 2015-ben 57 milliárddal, 2016-ban 48 milliárddal, 2017-ben 52 milliárddal, a 2018-ra tervezett költségvetésben pedig 73 milliárddal növelték a katonai kiadásokat.

Azt gondolnánk, hogy a forrásbővülés hatására a kormány végre nekilát egy olyan valódi haderőreformnak, amire az előző kormányoknak az állandósult forráshiány miatt nem volt lehetőségük. Ez jelentené a vezetők és vezetettek arányának normalizálását, az állomány arányok rendezését, a rendfokozati piramis helyreállítását, az így költséghatékonyabbá vált szervezet NATO-kompatibilis harceszközökkel történő ellátását, magyarul a Varsói Szerződés rozsdás vasainak lecserélését. Erre ma nem is NATO partnereinknél található a legjobb példa, hanem az oroszoknál. Vagy 10 évvel ezelőtt elvégezték a fentebb leírt változtatásokat, jelentős bérköltségek szabadultak fel, elérték, hogy a haderő költségvetésén belül 50 százalékra emeljék a beszerzések, fejlesztések arányát, ami a világon egyedülálló. Összehasonlítva: a magyar honvédségen belül a fejlesztésre fordítható költség ebben az évben 38,6 milliárd forint, a költségvetés 10,9 százaléka.

A kormány egyébként már 2015-ben kénytelen volt a HM költségvetését 57 milliárddal megnövelni. Ezt teljes egészében felemésztette a második félévtől hatályba lépő 30 százalékos béremelés és a kerítésépítés. A 2016-os plusz 48 milliárd a most már az egész évre kiterjesztett, 30+5 százalékkal megnövelt béremelésre és a határvédelemre ment el. A 2017-es 52 milliárdos növekményt továbbra is a béremelések terhelik, de már megjelent 33 milliárd fejlesztési pénz a Zrínyi 2026 program elemeként. A gond az, hogy a Zrínyi 2026-ról a HM szinte semmit nem hajlandó elárulni. Sejthető, hogy a program fő célja egy 20 ezer fős területvédelmi, önkéntes tartalékos ármádia kialakítása, 197 darab ismeretlen rendeltetésű lőtér létrehozásával 27 milliárdból. De felfoghatatlan, hogy miből gondolja a tárca, hogy rövid időn belül 20 ezer fiatal fog jelentkezni szolgálatra. Ha az összes gárdistát, vitézt, hagyományőrzőt, nemzeti arcvonalast, betyárseregest beléptetik, még akkor is csak néhány ezerrel nőne a létszám.

Az MH 2018-as költségvetésében a főösszeg jelentős növekedése ellenére a fejlesztés aránya még mindig csak 16 százalék, miközben a HM és háttérintézményei, a vezérkar és a titkosszolgálatok létszáma egyre nő, a végrehajtók, vagyis az MH Összhaderőnemi Parancsnokság alárendeltjeinek létszáma viszont csökken, pedig a 13439 fős végrehajtói állományból a HM által nem bevallottan 6-7 ezer fő eleve hiányzik. Összegezve: egy 20-21 ezer fős vízfej szív el minden forrást a 6-7 ezer főnyi végrehajtó elől. Magyarul, ha a miniszter nem óhajt a szervezeti struktúrán változtatni, a meglévő torz struktúra képes bármilyen plusz forrást nulla képességnövekedéssel elherdálni.

A 2018-as költségvetés fejezeti indoklásában azt olvashatjuk, hogy a Zrínyi 2026 program megvalósításának fontos eleme a társadalmi támogatottság, miközben a tíz éves haderőfejlesztési programot még a parlament Honvédelmi Rendészeti Bizottságának tagjai sem ismerhetik. Ez különösen azért kirívó, mert 2026-ig 5500 milliárd forrásbővüléssel kell számolni. Ez az irdatlan sok pénz hiányozni fog más szektorokból, és a jelen tendenciák alapján félő, hogy ebből lesz 20 ezer humán inkurrenciánk leventeképzésen átesett territoriális tartalékos címen, fejlődik a HM Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt, akárcsak a Honvédkórház, aranyáron felújítunk 12 roncs Mi 24-es harci helikoptert, stb.

Az anyagi forrásokkal ezek szerint nem lehetne gond. A gond ott van, hogy Orbán képes-e felismerni a lehetőséget, hogy ennek a pénznek a kétharmadából egy amerikai minőségű hadosztály építhető fel 12-14 ezer fővel, és a maradék egyharmadból a légierő-légvédelem is kellően megújítható? Az külön figyelemreméltó ebben a gondolatmenetben, hogy ha Orbán megrendeli az amerikaiaktól egy komplett Stryker hadosztály technikai eszközeit a kiképzéssel együtt, egyből fogadja Trump.

Új Egyenlőség-jel - Multiellenesség?!

Szél Bernadett, az LMP társelnöke kiperelte az Orbán-kormánytól a multikkal kötött elhíresült „stratégiai megállapodások” tartalmát. Ebből kiderül, hogy a retorikájában szabadságharcos, multiellenes kormány a valóságban óriási összegekkel tömi a hazai kis és középvállalatok helyett a külföldi nagycégek zsebeit.

Raskó György egykori mezőgazdasági államtitkár, földprivatizátor nagybirtokos, a Momentum párt pénzügyi támogatója mérges nyilvános Facebook bejegyzésben támadt neki az LMP-nek: szerinte a zöldek „zagyva”, „demagóg”, „multiellenes”, „piacellenes”, sőt, „maoista”!

A Momentum mecénása érdekes ponton ér tehát össze a Fidesszel. A magyar állam ugyanis az uniós átlag dupláját költi multik támogatására, nálunk többet csak a lettek költöttek. (És ebben még nincsenek benne az adókedvezmények, melyek miatt nálunk a nagy multik alig fizetnek társasági adót.)

Raskó szerint „kapitalisták nélkül nincs kapitalizmus”, állami támogatások nélkül a multik nem Magyarországra jönnének, illetve nem maradnának itt. Igaz, hogy a posztját követő vitában később kérdésemre Raskó ennek ellentétét is bizonygatta, azaz hogy tanácsadói tapasztalata szerint nem döntő a multik telepítési döntéseiben az állami támogatás… Tételezzük fel, hogy első álláspontjában van igaza: a multik zsarolják a magyar államot. Erre természetesen még lehet mondani, hogy sajnos ez a helyzet, függőségben vagyunk, a multik nélkül nem működne a magyar gazdaság. Ez egy legitim álláspont, és valószínűleg részben igaz is. De ezzel az ember beismeri, hogy nem az LMP a piacellenes, hanem a multik, akik kizsarolják az egymással megversenyeztetett magyar, szlovák, cseh, stb. adófizetőktől , hogy azok adóikkal támogassák ezen nemzetközi cégek profitját. Nem az LMP a demagóg és a piacellenes tehát, hanem az a kritikátlan multi pártiság, amely nem őszinte függésünkkel kapcsolatosan. És lássuk be, Greskovits Bélának, a Közép-Európai Egyetem professzorának igaza van, amikor azt mondja: három évtized multi központúkapitalizmus modellje nem vezetett sikerre, felzárkózásra. Ennél sokkal több kell. Ez még mind nem multi ellenesség, csupán őszinte, kiegyensúlyozott kritikai érzék. Ha a „maoizmus” vádja Raskónál az ideológiai elfogultságot jelenti, akkor azt kell mondjuk, hogy ideológiai elfogultság nem őszintén beszélni a függéstől.

Az LMP igazából csak átláthatóságot követel: milyen számításokra alapozva éri meg a magyar államnak a multikat támogatni? Hol a támogatások utánkövetése? Nem lehet, hogy - ahogy Mellár Tamás is felvetette – jobb helye is lenne ennek a pénznek? Ahogy a GKI Gazdaságkutató Zrt. felveti, ezekből a pénzekből orvosolni lehetne a magyar kis és középvállalatokat sújtó munkaerőhiányt. A hazai vállalatok helyzete ugyanis rendkívül gyenge. Ahogy Szepesi Balázs, a Hétfa Kutatóintézet vezetője felhívja a figyelmet: a multikra fókuszáló több évtizedes gazdaságpolitika eredményeképpen a magyar (és általában a visegrádi) országok kis és középvállalkozóinak termelékenysége harmada csupán az ezen országokban termelő multikénak. Miért van ez így? Raskó válasza, mely szerint azért, mert nincsenek versenyképes, exportképes termékeik, nem ok, hanem maga a probléma. Miért ilyenek a kkv-k? Azt ugye csak nem gondoljuk, hogy a magyar vállalkozók „genetikailag alkalmatlanok” lennének? Akkor milyen állami motiválós és támogató eszközök hiányoznak? És miért nem erről szól harminc éve a magyar gazdaságpolitika? És miből lehet ezeket megfinanszírozni? Talán éppen a multiknak juttatott kétséges hatékonyságú támogatásokból? A szakképzett munkaerő képzéséhez szükséges oktatási rendszer hazai finanszírozásából 2014-ben például nagyságrendileg pont a GDP-nek az az 1,63%-a hiányzott, amit a magyar kormány a multik direkt támogatására eltapsolt…

Tüzes ló - Késdobálók

Egy ivókút borzolja most a kedélyeket az én kis falumban. Mária kútja, amit egy önzetlen helybéli lelkes felajánlásából helyeztek el az iskola előtti téren. Pletykapad is van mellette, nem mintha eddig bárkit is láttam volna ott leülni és pletykálgatni, pedig ez minden falu természetes velejárója, ingyenes pszichiátriája, bármikor igénybe vehető lelki kúrája.

Ha Alsómocsoládon laknék, most nem egy ivókútról, hanem a nemzetközi kés- és fejszedobáló versenyről beszélnének az emberek, a Rigac Kupáról, amit a helyi sportegyesület az önkormányzattal közösen szervez szeptember első három napjában. A késdobálásnak külön blogja van, itt olvastam, hogy e sport igen hasznos és egészséges: a szabadban vagyunk, egyfolytában sétálgatunk, s a hétköznapi életben szokatlan mozdulatokat végzünk, ami rejtett izmokat tár fel testünkben. Miközben hajítjuk a kést, erőteljesen fókuszálunk is, s jól tudjuk, hogy a koncentrált figyelem edzi az agyat. Idősebb korban ezért különösképp ajánlott ez a tevékenység: felejtés és memóriazavarok ellen nem kell bogyókat bekapkodni, elég csak egy jól megtermett gyümölcsfát keresni a kertben, kivinni az élesre fent szettet, s edzeni napkeltétől napnyugtáig. A blog írója a késdobálást egyenesen a golfozáshoz hasonlította, annyi különbséggel, hogy az előbbi a dobókések megvételén túl nem kerül semmibe.

Alsómocsoládra tizenhárom országból száznegyvenhárom versenyző érkezik, a kísérőkkel együtt épp kiteszik majd a falu létszámát. Ha beszámítjuk még azokat, akiket szenvedélyesen érdekel a kés- és fejszedobálás, s hajlandók ezért a látványosságért akár több száz kilométerre is elutazni, bizonyosan elmondható, hogy a kis baranyai falura ki lehet majd tenni a „megtelt” táblát. Alsómocsolád egy színes, befogadó település, hisz miközben a hungarikumokat – a Túró Rudit, Egri Bikavért, makói hagymát - népszerűsítik a verseny melletti kirakodóvásárban, egy uniós sátrat is felállítanak, ahol direktben lehet érdeklődni a külföldi munkavállalásról és továbbtanulásról. Csak aztán legjobb kés- és fejszedobálóink nehogy Írországban akarjanak boldogulni, mi meg itt maradjunk virtusos fiaink nélkül.

Azt hinnénk, egy Mária kút felállítása békésebb ügy a késdobálásnál. De nem. A minap boltba menet meg is néztem, mi borzolja a kedélyeket az én kis falumban, miről beszélnek oly sokat. A vizet őrző kőtömböt a helyi kőbányában fedezte fel egy helyi asszony, s mindjárt belelátta a kisdedet óvó szüzet. Más ilyenkor nem tesz semmi különöset, odébb sétál, s felejti az átsuhanó gondolatot, de ő addig nem nyugodott, míg el nem vitette a követ, nem talált egy mestert, aki méltóra faragta az anyagot, s egy másikat, aki lekövezte az idevezető utat.

A kutat pár napja felavatták, megáldották, az egri érsek még főpásztori szentmisét is celebrált. Csak épp azok neve maradt említetlen, akiknek magát a kutat köszönheti a falu – ezért a nagy felháborodás. Az alsómocsoládi mintára kés- és fejszedobáló versenyt kéne rendezni nálunk is. Az erőteljes fókuszálás feledékenység ellen kifejezetten ajánlott.

Szerző
Doros Judit