USA;Donald Trump;Charlottesville;

2017-08-18 07:35:00

Trump mélyponton

Donald Trump egyre jobban elszigetelődik azt követően, hogy nem volt hajlandó elítélni a virginiai neonáci autós támadást.

Ezrek vonultak fel szerdán este (közép-európai idő szerint csütörtök hajnalban) Charlottesville-ben, a fáklyás felvonuláson a neonáci autós támadás halálos áldozatára, a 32 éves Heather Heyerre emlékeztek, s tiltakoztak Donald Trump kijelentései ellen. Heyer édesanyja a temetésen azt mondta: „A lányom hangját el akarták némítani, de épp az ellenkezője történt, felerősítették!”

A 45. elnököt az Egyesült Államokban és világszerte is többen elítélték amiatt, hogy egyenlőségjelet tett a fehér felsőbbrendűség hívei és a neonáci, rasszista nézeteket elutasítók közé. Barack Obamát követően két volt republikánus amerikai elnök, George H. W. Bush és George W. Bush szintén fontosnak tartotta, hogy elhatárolódjon Trump nézeteitől. Felhívták az amerikaiakat, hogy utasítsák el a faji előítéleteket, az antiszemitizmust és a gyűlöletbeszéd minden más formáját is.

Egy friss NPR/PBS/Maris-felmérés szerint az amerikaiak többsége egyetért a volt elnökök állásfoglalásával, s úgy ítéli meg, hogy Donald Trump válasza a neonáci erőszakra nem volt elégséges. Így nyilatkozott 52 százalék, miközben 27 százalék vélte úgy, Trump eléggé erősen reagált, 21 százalék pedig bizonytalannak vallotta magát. A megkérdezett demokratáknak csupán 10 százaléka vélte elfogadhatónak Trump elítélő szavait, a republikánusoknak viszont 59 százaléka. Trump támogatottsága e felmérés szerint már csak 35 százalékos, de eltökélt hívei kitartanak mellette. A felmérés még azt megelőzően készült, hogy az elnök a Trump-toronyban másodszor is megértőnek mutatkozott azokkal szemben, akik a rabszolgatartó Dél hadvezére, Robert Lee tábornok szobrának eltávolása miatt náci jelképekkel tiltakoztak a Virginiai Egyetem kampuszán. Az elnök tegnap Twitteren újra ráerősített: rosszallását fejezte ki a „szép régi emlékművek" eltávolítása miatt.

Trump botrányos sajtóértekezlete ismét káoszba taszította a Fehér Házat, s nem tudni, ki tud-e kapaszkodni a maga ásta gödörből. Az elnök stábja pozitív üzenetet remélt az eseménytől, s arra bíztatták Trumpot, hogy ne válaszoljon a Charlottesville-i eseményekkel kapcsolatos kérdésekre. Ő azonban nem tudta megállni, hogy ne kezdjen vitázni a „hazug médiával”. A Reuters úgy értesült, hogy tanácsadói közül többen is azt fontolgatják, hogy távoznak, úgy érzik, személyes reputációjuk forog kockán, ha továbbra is kiállnak Trump mellett. A helyzetet jól jellemzi, hogy nem találnak alkalmas kommunikációs igazgatót: szerdán egy volt modellt, Hope Hicks-et bízták meg ideiglenesen a feladat ellátásával. A 28 éves Hicks a hírek szerint az elnök egyik üdvöskéje, a hölgy Trump lányának divatcégénél dolgozott, Ivanka termékeinek reklámozásával hívta fel magára a milliárdos figyelmét. Trump kampányában, s az átmenet idején is sajtótitkáraként alkalmazta. Hicks a fehér házi szóvivővel, Sarah Huckabee Sanders-szel dolgozik együtt.

Időközben már egy újabb botrány is formálódik. Az arizonai Phoenix város demokrata polgármestere, Greg Stanton a legkevésbé sem boldog, amiért jövő keddre nagygyűlést tervez városába Donald Trump. A polgármester szerint a virginiai tragikus eseményeket követően megnyugvásra lenne szükség. Trump pedig ünnepeltetni akarja magát híveivel, különösképpen, hogy arra készül, elnöki kegyelemben részesíti a város volt seriffjét, akit 2013-ban azért ítéltek el, mert megtagadta a bírói utasítást, hogy utasítsa rendőreit, ne zaklassák a mexikói bevándorlókat. Az utcai igazoltatásoknak jórészt latinók voltak ugyanis a célpontjai. Arpaio felmentését, jelentette az NBC News, sokan a rasszizmus igazolásaként tekintik majd. Ha ez megtörténik, véli a polgármester, azt mutatja majd, hogy Trump valódi célja Amerika megosztottságának erősítése.