futball;Kleinheisler László;

2017-08-18 07:58:00

Kleinheislerék lemondhatnak a BL-csoportkörről

A Kleinheisler Lászlót végig soraiban tudó FK Asztana 5-0-s zakóba szaladt a Celtic vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája playoff körében. A magyar válogatott középpályás a skótok második találata előtt nagyot hibázott, gólpasszt adott Sinclairnek. A nagy különbség következtében már a jövő heti visszavágó eldőlt, melyik csapat jut a BL-főtáblára. Ám Kleinheisleréknek sem kell szomorkodniuk, mert az EL-csoportkörben folytathatják.

A szerdai játéknap másik magyar érdekeltségű mérkőzésén a Korhut Mihállyal felálló Hapoel Beer-Seva hazai pályán aratott egygólos győzelmet a szlovén Maribor ellen. A Budapest Honvédot búcsúztató izraeli bajnok már a 10. percben hátrányba került, ám még az első játékrészben fordított, és végül 2-1-re győzött. Korhuték így nagy lépést tettek afelé, hogy a tavalyi Európa Liga-csoportkör után a BL-főtábláján bizonyítsanak.

A Napoli parázs csatát vívott a Nice ellen. Az olaszok 2-0-ra győztek Mertens és Jorginho találatával, a franciák pedig 9 emberrel fejezték be a mérkőzést, lévén Koziellót és Pleát is kiállította a játékvezető a meccs hajrájában.

Idegenben szerzett előnyt a Sevilla a Basaksehir vendégeként. A spanyol együttes 2-1-re győzte le a Gael Clichyvel és Emmanuel Adebayorral felálló török ezüstérmest. A horvát Rijeka hiába vezetett az Olympiakosz otthonában, a görög gárda egygólos fórból várhatja a második meccset.