időjárás;lehűlés;

2017-08-19 23:17:00

Jön a lehűlés - Rengeteg eső lesz vasárnap

Vasárnap nyugatról a középső, majd keleti országrészbe ér a csapadék, így ezeken a tájakon is számítani kell esőre, záporra, egy-egy zivatarra. Délutántól a Dunántúlon nyugat felől felszakadozik a felhőzet. Élénk, a Dunántúlon és estétől északkeleten erős lesz az északi-északnyugati szél. Napközben 19-24, keleten még 25-28 fok várható.  Hidegfronti hatás.

Hétfő reggelre csökken, felszakadozik a felhőzet. Napközben gomolyfelhős-napos idő várható, egy-egy zápor északkeleten fordulhat elő. Az északi-északnyugati szél többfelé erős lesz. Hajnalban 9-15, délután 21-26 fokot mérhetünk. 

Kedden is gomolyfelhős-napos időre számíthatunk, jelentéktelen zápor csupán az északkeleti határvidéken fordulhat elő. Az északnyugati szél élénk lesz. A hűvös hajnal után napközben 21-26 fok valószínű.

Szerdán több órára kisüt a nap, legfeljebb északkeleten fordulhat elő egy-egy zápor. Középső és dél-alföldi tájainkon még élénk lesz az északnyugati szél. Délután 22-27 fok várható. Csütörtöktől sok napsütés, erős felmelegedés jön, pénteken hazánk nagy részén már 30 fok fölötti maximumokkal - olvasható az Időkép előrejelzésében.