Kétely a Belvárosiban

Publikálás dátuma
2017.08.23. 07:48

Szeptember 11-én mutatja be az Orlai Produkciós Iroda a Belvárosi Színházban John Patrick Shanley Pulitzer-díjas drámáját a Kételyt, Udvaros Dorottya, Fekete Ernő, Kéry Kitti és Simó Katalin szereplésével, Pelsőczy Réka rendezésében.

Szerző

Bor és pálinka? Dehogy, sör!

Publikálás dátuma
2017.08.23. 07:46
Fotók: Tóth Gergő
A bort vagy a pálinkát inkább tartjuk jellemzőnek a magyar italkultúrára, mint a sört. Pedig sört már a vándorló magyarok is készítettek, a XX. századra pedig a polgároktól a munkásokig mindenki itta.

- A honfoglaló magyarok hamarabb ismerték a sörkészítés technikáját, mint a borét. Az árpa rövidebb tenyészidejű gabona, a szőlő termesztése és feldolgozása hosszabb ideig tart. Így a sörfőzés praktikusabb egy sztyeppei nép számára - mondta lapunknak Kulich Júlia, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum Ez sör! című kiállításának kurátora. A tárlat a sörkészítés történetét, technikáit és a fogyasztói szokásokat mutatja be a kezdetektől napjainkig. Mindhárom nagy témáról sok adattal, könnyen érthető leírásokkal és szemléltető ábrákkal szolgál a kiállítás, a legérdekesebb rész a fogyasztás, ami a politikai környezettel is összefügg.

Ugyan a nyugati típusú sörnevelés a XI. századig nyúlik vissza, a középkorban a főnemesek serfőzdéi még nem főztek sokkal több sört, mint ma egy kisüzemi sörfőzde. Az ipari termelést a XIX. század közepén indítják be a magyar, cseh és német befektetők. Abban az időben Pest-Buda még német város volt, így nem meglepő a sörkultúra megjelenése, a legsikeresebb cégek központja pedig Kőbánya lett. A kőkitermelés után visszamaradt pincerendszer miatt választották ezt a helyet a vállalkozók, többek között a schwechati sörgyár tulajdonosa, Dreher Antal. Ő birodalomépítésbe kezdett és szépen lassan bekebelezte a körülötte lévő sörgyárakat. A söripart igazán a század végén a szőlészeteket pusztító filoxéravész lendítette be.

- Az volt a célunk, hogy a magyar sörfogyasztás polgári kultúrájára világítsunk rá. A szocializmusban degradálódott a magyar sörkultúra, rossz minőségű italokat gyártottak. A kutatás során meglepődtünk, hogy a munkásosztály is fogyasztott sört már a háború előtt is. Ezt onnan lehet tudni, hogy a dohány- és a cukoripar után a söriparban voltak a legnagyobb sztrájkok a XIX. század végén, amikor is a munkásság bojkottálta a sör fogyasztását és ez hatalmas kiesést jelentett a gyáraknak - mondta Kulich Júlia és hozzátette: az 1920-30-as években megszaporodtak a sörös hirdetések, amelyek már inkább a polgárságot célozták. Még azt is megpróbálták elültetni a fogyasztók fejében, hogy egy igazi polgár sörrel kezdi a napot.

Az első világháború, a Monarchia szétesése miatti piacvesztés, a nagy gazdasági világválság mind visszavetette a cégeket, de a tulajdonosi szerkezetben a második világháború utáni államosítás hozott igazi változást. A cél csak az volt, hogy sok sört tudjanak gyártani. A kommunizmus idején, illetve a Kádár-korszakban ugyanis nem a minőség, hanem a mennyiség volt a lényeg. A sör a munkásság italaként jelent meg és azért is népszerűsítették a sörfogyasztást, hogy a munkások ne az olcsó és rossz minőségű rövideket igyák. A 80-as években engedélyezték a sörgyárak önállósodását, licensz alapján már külföldi söröket is gyártottak.

Ezután el is érkezünk a rendszerváltáshoz, amikor is a priviatizáció során megjelentek a külföldi tulajdonosok, majd a 2000-es években robbant a kézműves forradalom. A cégstruktúrával még igen, a kortárs sörfogyasztás kultúrájával részletesen már nem foglalkozik a kiállítás, pedig a kézműves sörök boomja egy bizonyos, a minőséget is megfizetni képes réteg számára alapvetően változtatta meg a sörfogyasztást. Ugyan nem érdemes a napot alkohollal kezdeni, de az elmúlt években annyi kisüzemi, jó és kevésbé jó minőségű sör került a piacra, hogy ha minden napot sörrel kezdenénk, akkor sem érnénk a kínálat végére.

Infó:

Ez sör! A sernevelőtől a sörgyárig

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum és a Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum közös kiállítása

Nyitva: október 15-ig.

A csoda és ami mögötte van

Publikálás dátuma
2017.08.23. 07:45
Forrás: Intercom
A Kincsem és a Pappa Pia sikere nyomán már most biztos: idén eddig dupla annyi jegyet adtak el erre a két filmre, mint az összes tavaly vetített magyar produkcióra.

Több mint hetvenezer jegyet adtak el a Csupó Gábor rendezte Pappa Pia című állami musicalre a premier utáni nyitóhétvégén. Ez két eddig nyitott kérdésre ad konkrét választ. Az egyik, hogy a filmkritika hatása a moziba járási szokásokra egészen marginális Magyarországon, hiszen a zenés nyári bulifilm, kapcsán szinte kizárólag csak megsemmisítő vélemények jelentek meg, lapunk is totális csődnek minősítette a produkciót. A másik tény, hogy a Vajna-rendszer hat év után végre teljesítette a „kinevezési ígéretét”: népszerű, nézők által a moziban nagy számban megtekintett műveket ígért. 2017-ben pedig megtörténik a régóta várt áttörés: a magyar film nézőcsúcsokat fog dönteni.

Akárhogy is számoljuk, csak csillagászati számokról tudunk beszámolni. A még mindig műsoron lévő Kincsem 433 ezer nézőnél tart, a Pappa Pia indulásával megvan a félmillió eladott mozijegy és jelen pillanatban megjósolni is nehéz, hol lesz a plafon. Elvégre például Enyedi Ildikó Berlinálét nyert szerzői romantikus műve, a Testről és lélekről és túl van már a 70 ezer nézőn és az év utolsó negyedévében érkezik még két milliárdos költségvetésű, bombasikernek szánt mű: a Gárdos Éva rendezte Budapest Noir és Antal Nimród Viszkis című életrajzi akció-drámája. A már-már elérhetetlennek tűnő milliós magyar összenázőszám sem lehetetlen immár. Egyszóval, idén lesz mit ünnepelni. A közönség és a magyar film hosszú idő után közös nevezőre hozható.

Pedig ez a találkozás sokak szerint már csak elméleti álom formájában lehetett értelmezni. Nem kis önbizalommal Andy Vajna 2012-re négy, 2013-ra nyolc bemutatott egész estés nagyjátékfilmet ígért, és a 300-500 ezres mozis nézőszámot sem tartotta kizártnak. Végül is igaza volt, csak éppenséggel hat évet tévedett.

Forrás: Fórum Hungary

Forrás: Fórum Hungary

2012-ben és az azt követő években elvétve készültek filmek, a magyar filmek nézettsége pedig statisztikailag kimutathatatlan szinte zuhant. 2014-ig kellett várni az első új magyar közönségfilmekre. Olyan vitatott kvalitású filmekre, mint a Megdönteni Hajnal Tímea vagy a Coming Out, melyek viszonylagos sikerességét (értsd: százezer néző vagy kevesebb) a rossz kritikákkal magyarázták. Noha a filmgyártás beindult, 2016 ennek ellenére gyenge év volt, a magyar film nem találkozott a nézők kegyeivel: a tavaly toplista első helyezettje még a 2015-ben bemutatott Saul fia volt, a második legnépszerűbb film 80 ezer nézővel (ha pedig a szakmai szóbeszédnek hinni lehet, akkor volt ez sokkal több) a Lovasíjász című nemzeti dokumentumfilm volt, melynek még a létezését sem szerette kommunikálni (pláne külföldre) a Magyar Nemzeti Filmalap. A legnézettebb közönségfilm a Sopsits Árpád rendezte, Magyar Filmdíjakkal bőségesen elismert, a kritika által is kedvelt Martfűi rém volt szűk 40 ezer nézővel. Fájdalmas adat, de tavaly összesen 253 890-an váltottak jegyet magyar filmre.

Visszatérve a Pappa Piához: a legnagyobb kérdés, hogy vajon a következő hetekben hogyan teljesít majd a film. Hollywoodban elterjedt szabály, hogy az első heti nézettség az nem a film fokmérője, hanem a bemutatót követő marketing kampányé. Ebben pedig jelesre vizsgázott, elvégre a forgalmazót elementáris erővel támogatta a közmédia és a kormányközeli tömegsajtó (Rádió 1, TV2 Csoport). Kérdés azonban, mi lesz, ha már a szájhagyománynak kell tovább népszerűsítenie a Pappa Piát. Mert a néző a legőszintébb kritikus.