terrorizmus;gázolás;Barcelona;

2017-08-22 21:36:00

Terror Barcelonában - Csendes mintadiák volt a gázoló

A francia belügyminiszter, Gérard Collomb kedden megerősítette, hogy az öt cambrilsi merénylő közül négy villámlátogatást tett Franciaországban, egy héttel a tragikus események előtt.

Az egy ember életét követelő terrorista akció elkövetői – akiket a múlt heti gázolás és a késelés után a rendőrök lelőttek – augusztus 11-12-én Essonne-ban jártak azzal az Audi A3-as autóval, amellyel a cambrilsi sétányon a tömegbe hajtottak. Egy traffipax fényképezte le a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel hajtó gépkocsit. „Egy nagyon gyors oda-visszaút volt” – nyilatkozta Collomb a BMF TV televíziócsatornának, majd hozzátette: egy éjszakát egy hotelben töltöttek, a francia fővárostól délre.

„Dolgozni jöttek Párizsba, de hamar visszatértek” – magyarázta a belügyminiszter, ám arról nem árult el semmit, hogy miféle munkát végezhettek a terroristák. Ennek ellenére hangsúlyozta, hogy a nyomozás eddigi állása szerint a spanyol terrorista sejtnek nem voltak franciaországi kapcsolatai.

A spanyol hatóságok abban bíznak, hogy hamarosan többet megtudhatnak a 12 fős sejtről, amely az összesen 15 ember életét követelő merényletek mögött állt. A négy letartóztatott terrorista – Dris Oukabir, Mohamed Houli Chemlal, Salah El Karib és Mohamed Aaallaa – kedden tett vallomást. A másik nyolc elkövetővel végeztek a rendőrök. A barcelonai gázolót hétfőn lőtték le a katalán fővárostól mintegy 40-50 kilométerre. Hétfő délutánig ő volt az ország legkeresettebb embere.

Fotó: AFP

Fotó: AFP

Az El País tudósítója ellátogatott arra a ripolli környékre, ahol Younes Abouyaaqoub felnőtt, hogy kiderítse, milyen ember volt a 22 éves, marokkói származású terrorista. „Fantasztikusan jó gyerek volt. Őszintén mondom, egy fantasztikus fickó volt. Tudom, hogy nehéz elhinni azok után, ami történt. De tényleg az volt” – nyilatkozta a spanyol napilapnak az egyik gyerekkori barátja, aki a neve elhallgatását kérte. Abouyaaqoub 1995-ben született a marokkói Mrirtben, s négy éves volt, amikor a család Ripollba költözött. Az iskolában jó tanuló volt, egyesek szerint az egyik legjobb. Ismerősei nyugodt, csöndes, visszahúzódó fiúként írták le, aki kerülte a balhékat. „A szüleim mindig példaként hozták fel, amikor bajba kerültem. Mindig azt kérdezték, hogy miért nem vagyok olyan, mint Younes. Erre most tessék…” – mondta egy másik barátja.