Hogyan lehetne olyan Magyarországot teremteni, ahol igazságosság, szabadság, és fenntarthatóság van? Olyan demokráciát, ahol nemcsak az elitek, hanem a szegények is úgy érezhetik, az állam, a közösség az ő életesélyeiknek a javításáért dolgozik – erre kereste a választ az Új Egyenlőség társadalomelméleti közössége, amely programjában azt állítja: a rendszerváltozás utáni liberális és a vele szemben 2010 óta fellépő illiberális demokrácián túl - kiútként, reális jövőképként - létezik egy harmadik, vállalható társadalmi formáció is: a szociális demokrácia. A magyar emberek többsége érzi ezt. A politikusok még nem értik.
Hol élünk ma?
Az 1989-1990-es rendszerváltás és 2010 között meghatározó súlyú liberális ideológia a versengő piac képét vetítette követendőnek a társadalom számára. A valóságban azonban az Európai Unió legigazságtalanabb társadalmát hoztuk létre. Az Unióban nálunk volt a legalacsonyabb a társadalmi mobilitás, az esély arra, hogy az új nemzedékek a szüleikhez képest feljebb jussanak a társadalmi ranglétrán. Az elvileg a kiszolgáltatottak megsegítésére hivatott szociálpolitikában perverz újraelosztás folyt: a szegényektől a gazdagokhoz csoportosították át az életesélyeket javító erőforrásokat. Oktatási rendszerünk az OECD országokban egyike volt, amely a legnagyobb arányban rontotta az alul lévők esélyeit. Azaz a piaci egyenlőtlenségeket az újraelosztó állami alrendszerek nem ellensúlyozták, hanem még rájuk is erősítettek. A vágyott piaci verseny nem jött létre, a zavarosban viszont elitcsoportok halásztak és gazdagodtak meg. A piac mítosza mögött az elit láthatatlan kapcsolati hálói munkáltak. A társadalom nagyobbik része esélytelenné vált, a létminimum alá süllyedt.
Az élet minden területére benyomuló politika, a pártokrácia, leépítette a helyi önkormányzatiságot, nem kezelte partnerként, nem erősítette a civil és szakmai szervezeteket, a szakszervezeteket, a vállalkozói érdekképviseleteket. Az érdekharmonizáció intézményeit leépítették, a szakpolitikai döntéshozatal drámaian visszaszorult. A pártokrácia belharcai fokozatosan lezüllesztették a közmédiát, amely nem töltötte be a társadalom egészét reprezentáló, az érdekviszonyokat feltáró, a társadalmi tudást segítő szerepét.
A középosztály nélküli, piacnak hazudott elitreprodukció átláthatatlan világa 2010-re összeomlott, a liberális párt kiesett a parlamentből, a névlegesen szociáldemokraták pedig elveszítették szavazóik felét. Pozitív fejlemény, hogy érdemi baloldali, az igazságosságot fókuszban tartó társadalomfilozófiával társulva megjelent az ökológiai értékek, a fenntarthatóság pártszerű képviselete.
Mindennek következtében 2010-ben az egyedüliként talpon maradt jobboldal került hatalomra. A piac hamis képét felváltotta az Erős Vezető mítosza, de a szélsőséges központosítás, a gyakorlatilag egyszemélyes kormányzás sem hozta el a megváltást. Az uniós támogatás és munkavállalás nélkül nem nőtt volna a gazdaság és a foglalkoztatás, a társadalmi mobilitást, az igazságos társadalmat segítő újraelosztó alrendszereket pedig minden korábbinál drámaiabb mértékben leépítette a kormány. A Fidesz a multinacionális cégek meghatározó hazai jelenlétére alapozva a neoliberalizmus kritikáját sikeresen fordította külföldi ellenességé, miközben kormányra kerülve egy szűk hazai baráti kör érdekében maga is neoliberális kormányzást folytatott (egykulcsos adó, represszív közmunkaprogramok, 2012-es munka törvénykönyve, oktatás és egészségügy leépítése, stb.).
Az elit piacnak hazudott pozíciószerzése, majd az Erős Vezető mítoszának összeomlása után el kell következnie annak a korszaknak, amikor Magyarországon – a sikeres nyugat- és észak-európai modellekhez hasonlóan - nyílt korporativizmus, konszenzuskereső érdekharmonizáció, sokszereplős egyeztetéseken alapuló társadalomszervezés működik. A mindenható, mindent mások helyett eldöntő politikusok korszaka véget fog érni. A politikának az a feladata, hogy teret adjon a társadalomnak.
Az állam képessé tesz
A demokratikus világ kötelékében élő, korporatív Magyarországon a képessé tevő államnak programunk szerint helyzetbe kell hoznia a gazdasági és társadalmi partnereket.
A szakszervezeteket és a vállalkozások képviselőit erős jogosítványokkal kell felruházni, hogy kétéves bérmegállapodásokat kössenek a termelékenységről és a bérekről. Ki kell terjeszteni a kollektív megállapodások rendszerét. A 2012-es, brutálisan neoliberális munka törvénykönyve helyett az államnak új munka törvénykönyvében kell garantálnia a munkavállalók érdekeinek érvényesülését. A szakszervezetek részesüljenek ugyanúgy az SZJA 1 százalékából, mint a civil szervezetek és az egyházak, az állam pedig tegyen mellé ugyanennyi költségvetési támogatást. A szakszervezetek váljanak a munkanélküli segély elosztóivá. Vissza kell állítani a nyugdíj és egészségügyi társadalombiztosítási önkormányzatokat.
A központi kormányzat képtelen az érdemi regionális fejlesztést és az önkormányzatiságot helyettesíteni, ezért szükség van a több szintű kormányzásra, a járási szint önkormányzatiságának megerősítésére, a regionális súllyal bíró városok térségszervező erejének erősítésére, amihez érdemi erőforrásokat (adókat) és kompetenciákat kell hozzárendelni.
A politikai pártok finanszírozásának átláthatóvá tételével el kell érni, hogy azok ne kerülhessenek ismert és ismeretlen gazdasági érdekcsoportok befolyása alá.
A társadalomban aránytalanul nagy teher nehezedik a nőkre. El kell érni, hogy egyenlő jövedelmezésben, megbecsülésben részesedjenek.
A cigányság számára lehetővé kell tenni, hogy lakóhelyén – amely jelentős átfedésben van a leghátrányosabb helyzetű kistérségekkel – a helybéli nem cigány lakossággal közösen, megkapja az érvényesüléshez szükséges jó minőségű közszolgáltatásokat. Egy senkiről le nem mondó, egymásért felelősséget vállaló, szolidáris, együttműködésen alapuló, a hátrányos megkülönböztetés és kirekesztés minden formáját elutasító, antirasszista baloldali politika elengedhetetlen feltétele az igazságosabb társadalom megteremtésének.
Esélyteremtő újraelosztás
Egy igazságos országban a társadalmi előrejutás mércéje az egyénnek a közösség által megtámogatott erőfeszítése. Valódi piaci versenyt csak úgy lehet teremteni, ha a nem felülre születők az esélyteremtő állam közvetítésével megkapják a segítséget a közösségtől, hogy ők is versenyképesek lehessenek. Ehhez újraelosztásra van szükség, ami nem egyszerűen a pénz átcsoportosítása a gazdagoktól a szegényekhez, hanem beruházás a teljes társadalom humán tőkéjébe. A demokrácia működtetésére csak anyagilag független, a társadalmi vitákat értő, a demagógia, a gyűlöletkeltés és a klientalizmus felé zárt középosztály képes, amely kizárólag piaci alapon nem jön létre. Az újraelosztásnak szerepe van a demokráciát fenntartani képes középosztály folyamatos újratermelésében.
Mindehhez az oktatásban területileg és társadalmi osztályok tekintetében is egyenlő színvonalú, mindenki számára hozzáférhető, jó minőségű szolgáltatásokat kell teremteni. A már foglalkoztatottak esetében meghatározó a magas színvonalú átképzési rendszer, amelynek a helyi gazdaság igényeit kell figyelembe vennie. A munkaügyi központoknak foglalkoztatási paktumokat kell kötniük a helyi vállalkozásokkal, képző intézményekkel és szakszervezetekkel. Az átképzés idejére a munkát keresőnek a jelenleginél kétszer-háromszor hosszabb időre kell biztosítani a megélhetésre elegendő anyagi támogatást. A társadalom egészségi állapotát fel kell emelni a gazdasági fejlettségünkhöz képest is drámaian alacsony szintről. Az ország egész területén meg kell teremteni a jó minőségű háziorvosi ellátást, szűrést, diagnosztikát, felvilágosítást és megelőzést, a kórházi szolgáltatásokat. Az egészségügynek térítésmentesnek kell lennie, aminek garanciája az egybiztosítós rendszer. Az öngondoskodás a magas jövedelműek extra privilégiuma, amellyel szabadon élhetnek, de csak az univerzális egybiztosítós rendszeren felül.
A szociálpolitikában érvényesíteni kell az univerzális ellátások rendszerét. Érvényesülnie kell annak az elvnek, hogy mindenki számára elérhetővé váljon az alapvető megélhetéshez szükséges minimum: a dolgozóknál a létminimumot jelentősen meghaladó minimálbér, a nem dolgozó, de aktívan állást keresőknek a létminimumot elérő jövedelempótló támogatás. Mindenkinek garantálni kell a legalább a létminimum szintjét biztosító nyugdíjat.
A bérek esetében nemcsak az okoz gondot, ha tartósan a termelékenységet meghaladó mértékben növekednek, hanem az is, ha attól tartósan elmaradnak, mert akkor az életszínvonal stagnál, megfelelő kereslet híján a kis- és középvállalkozások nem érdekeltek az innovációban. Tudatos életszínvonal- és bérpolitikát kell folytatni, ennek kell megalapoznia a foglalkoztatáspolitikát. A „nagypolitika” e folyamat segítője, de nem meghatározója.
Az ország jelentős részén a munkavállalás, a tanulás, az ügyintézés jelentős gátja a nem megfelelő közösségi közlekedés. A közösség feladata a minél környezetkímélőbb megoldások finanszírozása.
Alapelv, hogy a képessé tevő államban minden szereplőnek kölcsönös érdeke a szolidaritás. A rászorulónak el kell fogadnia, hogy egyéni erőfeszítés nélkül nem részesedhetnek a közösből, a tehetősebbnek pedig azt kell megértenie, hogy hozzá kell járulnia ahhoz, hogy igazságos, az erőfeszítést honoráló, reményteli társadalomban élhessünk. Az igazságosságba beruházni a gazdagabbaknak is megéri.
Mindezekért: a költségvetés alakításánál be kell vezetni a kiadási oldal szükségletek vezérelte tervezését. Abból kell kiindulni, hogy milyen mértékű esélyteremtésre van szükség az egyes alrendszerekben (az oktatásban, az átképzésben, az egészségügyben, a szociálpolitikában, a közösségi közlekedésben stb.), majd ehhez kell megtalálni a forrásokat a bevételi oldalon.
Nem azt tartjuk értéknek, hogy az állam annál jobb, minél kevesebb adót szed be. Célunk, hogy finanszírozást találjunk a képessé tevő állam működésének finanszírozására. Ennek alapja a progresszív adózás, a vagyonadó, az offshore megszüntetése, a korrupcióellenes küzdelem.
Magyarország köztársaság
A Magyar Köztársaság az Európai Uniónak és a tágabb nemzetközi közösségnek legyen olyan tagja, amely a szolidaritás és a fenntarthatóság alapján lép fel nemzetközi ügyekben. Nem lehetünk kritikátlanok a transzatlanti világgal szemben, de határozottan a demokratikus világ kötelékébe kell tartoznunk. Véget kell érjen az Orbán rezsim diplomáciájára jellemző tranzakcionalizmus, az értékmentesen pragmatikus adok-kapok. A határon túli magyarságot nem politikai túszokként kell kezelni, hanem érdemben be kell kapcsolni a Magyar Köztársaság életébe. A szomszédos és visegrádi országok relációjában meg kell szüntetni a nacionalizmus kölcsönös mesterséges szítását belpolitikai haszonszerzés céljából. A Magyar Köztársaságnak fel kell lépnie a klímaváltozás visszafordításáért, a migrációs és menekültválság megoldásáért, a regionális konfliktusokat helyben kell érdemben kezelni, és lehetőséget kell teremteni a Föld minden lakosának, hogy ott élhesse le életét, ahová született, ahol felnevelkedett.
A magyar társadalomnak ugyanaz jár, mint a nyugat- és észak-európai embereknek: nemcsak működőképes demokrácia, hanem az ahhoz elválaszthatatlanul kapcsolódó esélyteremtő újraelosztás rendszere is. Ez garantálja a szabad és igazságos társadalmat. A szociális demokráciát.
*
Az Új Egyenlőség programbevezetőjének teljes szövege az ujegyenloseg.hu oldalon olvasható.
