nagykövet;Hollandia;Ujhelyi István;

2017-08-25 19:54:00

Ujhelyi: a józan ésszel szakított az Orbán-kormány

Hollandia távozó budapesti nagykövete pontosan és objektíven látja a magyar valóságot. Az Orbán-kormány a kritikával szemben az érvek helyett az egyre magányosabb diktatúrák dacreakcióját választotta - írja Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője,  az S&D-frakció tagja és Piri Kati, magyar származású holland EP-képviselő, az S&D-frakció tagja közös közleményében.

"A Fidesz azzal, hogy hivatalosan is megszakította a nagyköveti kapcsolatot Hollandiával, valójában az európaisággal és a józan ésszel szakított. A magyar kormány ráadásul épp ezzel az ámokfutásával igazolja vissza mindazt, amit Scheltema nagykövet mondott, vagyis például, hogy Orbánék számára „csak pró és kontra álláspont lehetséges, valaki vagy velünk van, vagy ellenünk”.

Mi, európai parlamenti képviselők felszólítjuk az Orbán-kormányt, hogy egyszer és mindenkorra hagyjon fel a diplomáciai elmebajjal! Magyarország helye az Európai Unióban van. Hollandia az Európai Unió egyik meghatározó, alapító tagállama, a magyar nemzet barátja. A holland nagykövet által megfogalmazott kritika kizárólag az Orbán-kormányt és a Fideszt minősítette, nem pedig Magyarországot vagy a magyar nemzetet. Az orbáni politika bizonyíthatóan kivezeti Magyarországot az európai közösségből, amely a kontinens békéjét, stabilitását és fejlődését biztosítja" - reagáltak Szijjártó Péter bejelentésére az S&D-frakció tagjai.