távozás;Fehér Ház;Gorka Sebestyén;

2017-08-26 10:13:00

Gorka Sebestyén "alfahím" távozik a Fehér Háztól

Örömmel tárgyal Szijjártó Péter külügyminiszter Washingtonban azzal a Gorka Sebestyénnel, aki 2006-ban Kádár gyermekeinek és amatőrnek nevezte a Fidesz vezetőit, köztük Orbán Viktort. Trump tanácsadója annak idején elhasalt a magyar nemzetbiztonsági átvilágításon - írtuk még márciusban, amikor vázoltuk is Gorka sajátos életútját. Köztük azt az epizódot, hogy a "tanácsadó" Budapesten aktívan részt vett a Gyurcsány Ferenc kormánya elleni megmozdulásokban is. A sajátos életút egyik újabb, és aktuális fordulata pedig az, hogy Gorka Sebestyén lemondott a Fehér Ház tanácsadói posztjáról. 

A döntés nem meglepő, arról úgy egy hete írtunk, hogy Donald Trump stratégiai főtanácsadójának, Steve Bannonnak a lemondása után rögtön megindult a találgatás, mi lesz a Fehér Ház magyar terrorizmus-ellenes tanácsadójának a sorsa. A Bloomberg legalábbis két névtelen forrásra hivatkozva azt állította: Gorka Sebestyén kirúgása is napirendre kerülhet.

A tanácsadó lemondó levelét a The Federalist című jobboldali portál hozta nyilvánosságra, majd a hírt fehér házi tisztségviselők megerősítették több internetes oldalnak is- tudatja most az MTI. A The New York Times szerint Gorkát lemondásra kényszerítették.

A Politico című lapnak az elnöki hivatal egyik - neve elhallgatását kérő - tisztségviselője viszont azt állította, hogy "Gorka Sebestyén nem mondott le, de azt megerősíthetem, hogy nem dolgozik többé a Fehér Házban".  A Politico portálja idézett is Gorka lemondó leveléből. "Sajnálatos módon azokat, akik a leginkább megtestesítették és képviselték a 'Tegyük ismét naggyá Amerikát!' politikáját, akaratukon kívül házon belül háttérbe szorították, módszeresen eltávolították, vagy ellehetetlenítették az elmúlt hónapokban" - írta a volt tanácsadó.

Gorka Sebestyén nemzetbiztonsági ügyekben adott tanácsokat Donald Trump elnöknek. Nem kevesen iszlámfóbiásnak tartották, mert azt hirdette, hogy az erőszak alapvető része az iszlám vallásnak, és szerinte ez a Koránból - a muszlimok szent könyvéből - is kiderül. Gorkát politikai és sajtóberkekben megosztó személyiségként könyvelték el. A The New York Times péntek éjjeli tudósításában a többi között arra emlékeztetett, hogy kinevezésekor Gorka úgy nyilatkozott: "visszatértek az alfahímek" a Fehér Házba. Lemondó levelében a volt tanácsadó kifejtette azt is, hogy nem értett egyet a meghirdetett új afganisztáni stratégiával. 

"Az a tény, hogy azok, akik megírták és jóváhagyták a beszéd vázlatát és kihagyták belőle a radikális iszlámnak, vagy a radikális iszlám terrorizmusnak még az említését is, azt bizonyítja, hogy az ön elnökjelölti kampányának egyik alapvető eleme tovatűnt" - fogalmazott Gorka Trumpnak cízett levelében. Roger Stone, Donald Trump régi tanácsadója és bizalmasa - aki szintén magyar gyökerű (!) - a Politico megkeresésére leszögezte: meglátása szerint a Fehér Házban "egy csoport gyorsan tör előre és megpróbálja a Trump-kormányzatot áttéríteni a Soros György-féle globalizmusra"