Serpák, ma reggel

Egy fiatal hangú, hétfői rádiószakértő arról beszélt, hogy a tavaszi utcai közpolitikai élénkség meghatározó szereplői most csalódottak. Sőt, valakik talán elkeseredettek is. Úgy érezték, gyorslift repíti őket valahova. Rájuk figyelnek, játékos ötleteiket komolyan veszik, kezdenek hirtelen valódi politikai szereplővé válni. S azután egyszerre vége. Kilökték őket a liftből a domboldalban. A csúcs ismeretlen irányban és messze van. Nem tudnak a dombról szervezetten vissza sem vonulni, mert idáig sem maguk másztak. Hiszen még néhány lépésre sem ismerik az ösvényt lefele. Eddig a pontig serpák hozták őket. A serpák a szó eredeti értelme szerint nepáli málhahordók, akik a hegymászók felszerelését viszik fel valameddig a hegyekbe, persze jó pénzért. S most már nem tudják, esetleg nem akarják azt továbbvinni.

Tegyük fel, a kolléganő valódi hangulatokat észlel. Gondolom, elsősorban az új mozgalmak vezérkaraiban. A megmozgatható közönség még nyaral, a szemeszterkezdésig van néhány hét. Úgyhogy meglátjuk mi is történik egészében valójában.

De a történet nem róluk, hanem az alserpákról, a hamis málhahordozókról szól. Az "újmozgalmárok" természetesen tapasztalatlanok. Honnan kellett volna tudniuk, hogy ma Magyarországon nincsenek mozgalmi keltetőházak? Még egy-két politizáló értelmiségi nagyvállalkozó akad, aki ad egy kis indulópénzt. Végül is, a mi körülményeink között sokra nincs szükség, egzisztenciákat nem kellett teremteni. De nincsenek mozgalmi ifivezetők (most coachoknak is hívhatnánk őket), akik folyamatosan figyelnek, segítenek a változó helyzeteket elemezni, jelzik, hogy az eddigi tapasztalatok szerint most mire lehetne számítani. Azután a mozgalmárok, persze, maguk döntenének.

A málhahordozó hasonlat azonban tévedés. Fel a domboldalra, persze, az ellenzéki, vagy független média juttatta el a fiatalokat. De amit tett, nem miattuk, nem nekik, hanem magának tette. Annyira el van keseredve, annyira nem szereti a “felnőtt” ellenzéki politikusokat, hogy bárkibe azonnal beleszeret, akinek csillog kicsit a szeme. Minden hadapródban Napóleont lát, aki még ma nekivág. S ha mégsem, jön a csalódottság.

Látjuk, hogy a következő hónapokban a mozgalmárok mégsem fognak megmenteni bennünket. Tudom, nem népszerű a párhuzam, de volt ilyesmi, talán '91-ben a felnőtt liberálisokban csalódott értelmiségiekkel, akik az akkori Fideszben látták rövid ideig a megváltót. Azután egy-két hónap múlva kiszerettek belőlük. Majd '94-ben Horn nagy többséggel verte a mezőnyt.

De semmi sem ismétlődik. S a fiatal mozgalmárokkal sincs semmi baj. A mozgalmaknak megvan a maguk életciklusa. Csak békén kellene egy kicsit hagyni őket. Tanuljanak a saját sebességükkel, a saját kárukon. E nélkül, sajnos, még senkinek sem sikerült.