Aramis és magyar penge

Ha holnap este is csütörtököt mond a magyar labdarúgó-válogatott, akkor a fehérvári igazgató módszerét kell alkalmazni. A direktor a 0-4 után is úgy vélte: a Videoton az erősebb csapat. Lehet, hogy legjobbjaink győztek Andorrán?

Nem kell félni a lettek elleni mérkőzéstől, amelyet csütörtök este rendeznek az Üllői úton, s nem elsősorban azért nem, mert a vetélytárs tök utolsó a vb-selejtezők B csoportjában. A sereghajtó rivális egyetlen mutatóban jobb a szintén kegyetlenül nehéz sorsú magyar válogatottnál: nem kikapott, hanem nyert 1-0-ra Andorrában...

Persze honfitársainkkal bármi megtörténhet, és nem csupán a mini államban megesett szégyen óta, hiszen legjobbjaink legutóbb a múlt év novemberében szereztek gólt hivatalos mérkőzésen. S bár a pireneusi pokolhoz fogható gyalázatnak még a magyar futball leggyászosabb évtizedeiben sincs párja, akadt már a mostaninál gyengébb magyar sorozat is az 1984-85-ös sikeres szériát követő, kivétel nélkül kudarcos vb-kvalifikációs szakaszok során. Az 1994-es selejtezőkön hat forduló elteltével egy-egy győzelmet és döntetlent, valamint négy vereséget számlált a válogatott; ehhez képest „mennyország” a mostani 7 pont, amely nyolccal kevesebb a portugál, és tizeneggyel a svájci gyűjtésnél. Azt azért a kilencvenes évek negatív csúcstartóiról megjegyzem, hogy szeretnénk mi még olyan futballistákkal blamálni magunkat, mint Disztl László, Márton Gábor, Lipcsei Péter, Détári Lajos, Kiprich József vagy Kovács Kálmán...

Mégsem kell aggódni, Bernd Storck amúgy is megnyugtatott mindenkit, hogy kizárólag pozitív visszajelzéseket kapott a folytatással kapcsolatban. Mi mást kapott volna a vb-selejtezők tét nélkülivé silányítása, valamint négy egymást követő, 0-9-es összesített gólkülönbséggel „elért” vereség – köztük, ugye, Andorra – után? Ám, ha megint rosszul alakulnak a dolgok, lehet szépíteni, ahogyan azt a Fejér megyei Hírlap online kiadása tette a 0-4-es felcsúti felsülést követően: „A labdarúgó Európa Liga playoff-körében búcsúzott a további küzdelmektől a Videoton, miután háromgólos vereséget szenvedett a Partizan Belgrádtól.” Ne tessék csodálkozni, elvégre a mondás szerint is három, nem pedig négy a magyar igazság... (Lesz még, ha kell, A három testőrből is kettő. Aramis gyengébb formája miatt kimarad.)

Ám ez csak kozmetika. Flastrom. Az igazi megoldás az, amely a fehérvári igazgató nevéhez fűződik. A direktor úgy nyilatkozott, hogy – meggyőződése szerint – a Videoton erősebb a szerb csapatnál. Azt már nem ő említette, hanem magam bátorkodom hozzáfűzni: csak az a négy romboló Partizan-akció ne lett volna... Jelzem, a forintban milliárdos, játéktudásban koldusszegény hazai klubok közül az FTC is négyet kapott idehaza a Midtjyllandtól, és persze már minden magyar együttest – szokás szerint – kiselejteztek Európából. Az újabb kisöprés olyannyira megrázott egy jó nevű orgánumot, hogy annak szerzője már-már apokaliptikus megállapításra jutott: „Utoljára 2012-ben volt magyar csapat legalább a második számú kupasorozatnak számító Európa Liga csoportkörében.” E pusztító vízió szerint soha többé nem lesz továbbjutás a selejtezőből...

Ami biztos: a győzelmek megközelítőleg sem halmozódnak úgy, mint a Videoton-tulajdonos Garancsi István cégeinél az állami megrendelések. Egyelőre. Mert egy megejtően megértő sportközgazdász így értékelte az értékelhetetlent: „Ha versenyképesek akarunk lenni Európával, ahhoz olyan költségvetés és olyan légiósok kellenek, mert a magyar utánpótlás-nevelés még nem tart ott, hogy nemzetközileg maradandót alkossunk.” Kínomban nevetnem kell: mióta tart már az a „még”!

Lassanként egyedül a miniszterelnöknek lehet hinni. Orbán Viktor Andorra után így kommentált: „A nemzeti válogatott legutóbbi szereplése Moháccsal ér fel.”

Herr Storck annyiban feltétlenül javíthat (bár amúgy is szükség lenne korrekcióra): egy híján pozitív visszajelzéseket kapott.