MÚSZ;úszószövetség;Szabó Tünde;

2017-08-30 18:13:00

Úszószövetség - Szabó Tünde is lemondott

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerdán lemondott a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) általános alelnöki posztjáról.

Szabó Tünde az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett rá, hogy a szervezet 2015. május 22-i rendkívüli közgyűlésén választották a MÚSZ vezetőségébe, ám azt állami vezetői megbízatása óta szüneteltette.

Az államtitkár a lemondásával szeretne a rendkívüli tisztújítás előtt álló MÚSZ-nak "lehetőséget adni, hogy aktívan tudják képviselni a sportágat". "A lehetőségek szakszerű és minél hatékonyabb felhasználása céljából szükségesnek tartom, hogy a jövőben minden elnökségi tag aktívan tudjon dolgozni, és feladatát ellátni a sportág, a sportolók és szakedzők sikeréért" - írta.

Szabó Tünde kitért arra is, hogy köszönettel tartozik a MÚSZ mindenkori vezetőségének, a szakembereknek, a háttérben álló támogatóknak, és az állami sportirányítás vezetőjeként munkájával továbbra is segíti az úszósport fejlődését, sikereinek elérését.

A szervezet pénteken tartja rendkívüli tisztújító közgyűlését, amelyre azért kerül sor, mert korábban a MÚSZ ellenőrző testületének vezetője, Pósa Józsefné lemondott tisztségéről, majd az elnökség működésképtelenné vált, mivel több tagja is lemondott.