Koltai Lajos: "tűzzel telve ment el"

Makk Károly "tűzzel telve ment el", éppen azon gondolkodott, hogy új filmet kellene forgatni - mondta Koltai Lajos a szerdán elhunyt Kossuth-díjas filmrendezőt méltatva. 

Makk Károly néhány hete beszélt neki a terveiről. Nyaralójában egy kupac papír közt bukkant egy nagyszerű forgatókönyvre, "ezzel kezdett el foglalkozni, ennek tüzében égett most" - fogalmazott a filmrendező, operatőr.

Koltai Lajos nagy formátumú, vállalkozó kedvű emberként jellemezte egykori tanárát, aki merte vállalni a kockázatot, próbált újítani. Életszeretettel teli figura volt, "aki nem csak egyszerűen imádta az életet: kevesen értenek hozzá, hogyan kell igazán jól élni, de ő tudta" - méltatta őt.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1965 és 1970 között Makk Károly is tanította Koltai Lajost. "Elképesztő filmjeiből ismertük meg, amit ő tudott. Rengeteg fantasztikus filmet csinált, nemcsak az induló alkotások, a Liliomfi volt ilyen. A Szerelem, a Megszállottak is nagy erejű művek" - fogalmazott.

"Amikor elkezdett egy filmet, mindig azt mondta: az ember feltűri az inge ujját és nekiáll. Csak neki kell állni a következő feladatnak, bármi legyen is az, az ember megcsinálja" - emlékezett vissza Koltai Lajos.

Szerző
Témák
Makk Károly

Búcsú Makk Károlytól

Publikálás dátuma
2017.08.30. 23:30
Fotó: Kállai Márton
Életének 92. évében szerdán elhunyt Makk Károly Oscar-díjra jelölt, többszörös cannes-i díjas filmrendező, a magyar mozgókép mestere, a nemzet művésze, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöke.

A tavalyi ­cannes-i filmfesztiválon vetítették hatalmas siker mellett Makk Károly Szerelem című filmjének digitálisan felújított változatát. Az 1971-ben három cannes-i díjat nyert mű rendezője igazi hősként tért vissza a francia városba.

Szerelem

Szerelem

"Annak idején Cannes-ban nagyon figyeltem, hogy mindenképpen vigyek a gépésznek egy üveg pálinkát, hogy jobban figyeljen a vetítés során az élességre – ezt sikerült is elintézni. Amúgy előre senki sem számított arra, hogy a Szerelem ekkora siker lesz, bár az már pozitív előjel volt, hogy amikor megérkeztem, Gilles Jacob igazgató azzal fogadott, hogy nem három napra szól a meghívás, hanem a fesztivál teljes időtartamára. Csupa elképesztő élmény ért ez idő alatt: rengeteg történem van. Volt például egy jugo­szláviai születésű, de angol állampolgár titkárnője Jacobnak, ő megtanított arra, hogy hogyan kell filmesdobozban sóval csirkét sütni. De maradt egy kézzelfogható tény is 1971-ből. Akkor csináltattam azt a szmokingot, amely ma is rajtam van. Tulajdonképpen ez a legjobb zakóm, amely valaha volt. New Yorkban készítették magyar szabók, akik színházi kosztümöket terveztek és készítettek broadwayi produkcióknak" - Csákvári Géza alig győzte lejegyezni a véget nem érő anekdotákat Cannes-ban.

Liliomfi

Liliomfi

A filmvilágot meghatározó művei
2010 Így, ahogy vagytok
1997 A játékos
1995 A Vörös bestia
1982 Egymásra nézve
1977 Egy erkölcsös éjszaka
1974 Macskajáték
1971 Szerelem
1964 Mit csinált Felséged 3-tól 5-ig?
1962 Elveszett paradicsom
1960 Fűre lépni szabad
1958 Ház a sziklák alatt
1957 Mese a 12 találatról
1955 A 9-es kórterem
1955 Liliomfi

A mosolygós szemű örök kamasz minden alkalmat megragadott a játékra, a viccre - ez alól csak a munka volt kivétel. Azt komolyan vette, még az utóbbi hónapban is párhuzamosan több filmtervet készített elő, köztük Békés Pál Csikágó című könyvéből. A Shanghaj építészetét meghatározó Hugyecz László életéről szeretett volna egy kínai-magyar kooprodukciót készíteni. Sándor Pál filmrendező így fogalmaz: "Elment. Mégis itt maradt, mert övé a Liliomfi, a Szerelem, az Egymásra nézve és még néhány filmcsoda."

Egymásra nézve

Egymásra nézve

"Állandó szellemi izgatottság, csúfondáros figyelem és kíváncsiság jellemezte. Életkora ellenére nagy meglepetéseket tudott volna még szerezni filmesként" - mondta lapunknak Németh Gábor író, aki az elmúlt években többször dolgozott a rendezővel. Makk Károly szellemi és lelki nyitottságára példaként Gothár Péter filmrendező azt említette, hogy mostanában többet találkoztak, mint amikor még főiskolás volt, mivel Makk Károly a közelmúltig rendszeres színházba járó volt, aktív beszélgetéseket folytatott az előadások kapcsán. Élet- és munkakedvét mi sem bizonyítja jobban, mint a közelmúltban beadott filmes pályázatai. 

Ház a sziklák alatt

Ház a sziklák alatt

„A Szerelem minden idők legszebb magyar filmje. De nagyon sok Makk-film lenyűgöz, évtizedek óta újranézem őket. Most, 92 évesen is szeretett volna forgatni, egy saját ötleten alapuló Forgách Andrással közösen írt könyv alapján. A címe Végrendelet” – mesélt lapunknak a tervezett közös munkáról Pataki Ági producer. Forgách András író így idézi fel az elmúlt időszakot: „Fantasztikus volt találkozni és dolgozni Makk Károllyal, utolsó filmjére készült a Végrendelettel, nagyot akart dobni ez a két hete még éppen olyan friss, eleven, játékos szellem, mint amióta csak ismerem csibészes, rafinált mosolyát, a történeteit. A világ filmművészetében alig ismerek hozzá hasonlót: kirobbanó életöröm és maró irónia, humor és józanság. Fellini-kortárs, de Inarritu-kortárs is, tud csavarogni az időben, tud józan szemmel nézni szokatlan dolgokat, a maga ezeréves tudásával, a berettyóujfalusi mozitulajdonos fia.”

Nézőivel és a hazai filmes szakmával együtt gyászol az Európai Filmakadémia, a nemzetközi filmes szakírókat tömörítő Fipresci, a Cannes-i és az éppen szerdán nyílt Velencei Filmfesztivál.

Törőcsik Mari így emlékszik a Szerelemre:
 „Mondjuk ki, Károly eredetileg Psotának írta, és a forgatások alatt talán őt is látta a szerepben. Őt és Böbét, Déry Tibor feleségét. Én meg csúszkáltam a két elképzelés között. Becsületére legyen mondva, no és a tehetségére is, a legtöbb jelenetben elfogadta az én verziómat."



Szerző

Cserhalmi György: egy világ ment el megint

"Valami rendkívüli dolog, egy világ ment el megint" - emlékezett a szerdán elhunyt Makk Károly filmrendezőre a több filmjében is szereplő Cserhalmi György színművész.

Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező, a magyar mozgókép mestere, a nemzet művésze életének 92. évében hunyt el.

Cserhalmi György elmondta: nagyon megrázta, a "székhez szegezte" a Makk Károly halálhíre.

"Hála istennek sokat dolgoztunk együtt" - idézte fel a színművész, hozzátéve: "Valami rendkívüli dolog, egy világ ment el megint... azt érzem, amit Bacsó Péter vagy Jancsó Miklós halálánál éreztem".

"A világnak egy olyan pótolhatatlan része ment el, amit csak ő tudott" - méltatta Makk Károly művészetét.

Cserhalmi György Makk Károllyal közös filmjeik közül az elsőt idézte fel. A Hunyady Sándor elbeszélése, Örkény István és Bacsó Péter forgatókönyve alapján készült, Egy erkölcsös éjszaka című filmdráma szerepelt az 1978-as cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában.

"Ez egy olyan mozi, amelyet a mai napig is bármikor, bárhol a világon meg lehet nézni" - szólt első közös munkájukról.
"Aki valaha látott tőle egy filmet, az pontosan tudja, mekkora veszteség érte a magyar filmet... rettenetes nagy veszteség" - emlékezett Makk Károlyra Cserhalmi György.

Szerző