Göbölyös N. László írása a Népszavának;

Pozsonyi Piknik;

2017-09-03 15:07:00

Esőűző, jókedvű piknik - Fotók

Rég nem látott barátok, kollégák futottak össze, öt-hat nemzedék is adott egymásnak randevút a hétvégi Pozsonyi Pikniken Újlipótvárosban. A képre kattintva galéria nyílik!

Sok jó ember akarata érvényesült a Pozsonyi út és az Újpesti rakpart között, és nagy sokaság rajzott keresztül-kasul a standok, színpadok között. Bächer Iván, Újlipócia szerelmese, a Pozsonyi Piknik egyik megálmodója valószínűleg elégedetten hunyorított beszédes kék szemével odafent, hogy immár 9. alkalommal ült örömünnepet a jókedv, a szép, a nemes iránti tisztelet ezeken az utcákon.

Az embert sodorta a látvány, a vizuális és illatélmények, a hangok, a zenék, amelyek az operettől a Tumbalalajkáig és a Padamig terjedtek. Rég nem látott barátok, kollégák futottak itt össze, lehet, hogy titokban ezért is jöttek, hátha válthatnak végre néhány szót a mindennapi nagy rohanástól távol. Öt-hat nemzedék is adott egymásnak randevút, a játéksátrakat megszálló legkisebbektől egészen az évszázadot át- és túlélőkig, akiknek puszta léte reményt ad az utánuk következőknek. Zumbáztunk remek alakú lányokkal, kérdezhettük a rabbit, elmélyedtünk több tucat színház kínálatában. Feltűntek a tömegben neves művészek, egy-egy rövid szereplésre, vagy beszélgetésre Lukács Sándortól Tordai Teriig, aki ezúttal is lányával, Horváth Lilivel érkezett. Tolonghattunk a gasztroutcában, ahol hosszú sorok álltak a cigánylecsós kenyérért, a barheszbe töltött sóletért, Raj Ráhel immár nagy hírű flódnijáért, bár a „retro lángosért” elkért 600 forint egy kissé túlzásnak tűnt – szimpatikusabb volt a nagyi zsíroskenyere, amely becsületkasszával működött. Kézművesben nemcsak sört és fagylaltot lehetett kapni, hanem ékszereket is, méghozzá olyanokat, amelyeknek minden darabja valamilyen újrahasznosított anyagból, például kávés kapszulából készült. Az iskolakezdésre való tekintettel számos könyvsátornál válogathattunk értékes irodalmi alkotások között. Néztünk munka közben graffiti-művészeket, és megjelentek Bazzano Art festett macskái is. Az egyik háztetős képéről csak Chagall Hegedűse hiányzott...

Megtalálták programjukat azokat is, akik e laza hangulatban sem felejtették el, hogy milyen országban élünk. A Népszava sátránál bárki elmesélhette saját történetét. A 168 óra standjánál Kerékgyártó István beszélt A rendszerváltó című könyvéről, és ennek kapcsán kifejtette, hogy az a jó politika, amelyik az ember jobbik énjére hat, és nem az, amelyek a legalantasabb ösztönöket ébreszti fel, majd felidézte ama híres kísérletet, amelyben tetszőlegesen kiválasztott diákokkal rab és börtönőr szerepeket játszattak el. (Érdekes módon, 24 órán belül másodszor hallottam emlegetni ezt a történetet). A Raoul Wallenberg Egyesület kérdőív kitöltését kérte az érdeklődőktől Horthy Miklós történelmi szerepéről, különös tekintettel II. világháborús tevékenységére egy konferencia előkészítéseként.

A Margit-híd közeli nagyszínpadon Presser Gáborral ünnepelték a Vígszínház művészei A padlás című előadás 30. évfordulóját. Ezt megelőzően Eszenyi Enikő, a színház igazgatója kapott szót, és arra a riporteri kérdésre, hogy miért fordulnak olyan klasszikusok felé, mint a Hamlet, A vadkacsa, vagy a Háború és béke, így felelt: „Azért, hogy intelligens, művelt fiatalok nőjenek fel a Vígszínházon”.

Jó volt ott lenni e békés forgatagban. Talán csak az ülőhelyből kellett volna több, a sok idős emberre való tekintettel. És ha csak annyit jelentett sokaknak a 9. Pozsonyi Piknik, hogy jól érezték magukat ebben a közegben, már nem telt el hiába ez a nap.