Bal Klik

A nyolcosztályos iskola a háború utáni, demokratikus Magyarország egyik vívmánya - legalábbis így tudják a legtöbben. Pedig tény, hogy az elemi-polgári-gimnázium társadalmilag erősen determinált szentháromságát felváltó egységes alapképzést még Hóman Bálint minisztersége alatt iktatták törvénybe, 1940-ben. Más kérdés, hogy a megvalósítást lehetővé tévő tanterv csak hat évvel később, egy egészen más berendezkedésű államban született meg, és ott vált az oktatási rendszer többé-kevésbé szilárd alapjává.

Ami csak arról jutott eszembe, hogy ha a baloldali ellenzék egyszer újra lehetőséget kap majd a magyar oktatás irányítására, akkor a mérhetetlenül sok kijavítani való mellett egy hatalmas lehetőség is az ölébe fog pottyanni. Jelesül, hogy a Fidesz meglépte azt, amit az önkormányzatiságban a rendszerváltáskor mindenek fölött hívő szabad demokratákkal együtt kormányzó MSZP sosem mert: az iskolarendszer államosítását. Meglépte, aztán ezt is rosszra használta - ideológiai agymosásra, kisszerű hatalmaskodásra, káderek ejtőernyőztetésére, a rossz struktúrák bebetonozására.

Pedig az államosítás Tormay Cécile erőltetése mellett arra is jó lehet, hogy a kormányzat pozitív értékeket közvetítsen általa. Igaz, ehhez célszerű bírni ezekkel az értékekkel: például vallani, hogy mindenkinek egyformán érvényesülési lehetőséget biztosító, esélyt adó képzést kell nyújtani a közös pénzből. Szeretetteljes szegregáció helyett tehát ugyanabban a jó iskolában kell nevelni szegényt és gazdagot, kihasználva, hogy tulajdonosként az állam rácsaphat a kezére annak, aki trükközik. Megakadályozhatja, hogy egyházi kezelésbe osonjanak az úgymond elitiskolák, elintézheti, hogy minden társadalmi rétegből merítve rajzolják meg a beiskolázási körzeteket, és persze megszervezheti az iskolabusz-hálózatot is, ha nem látja elég hatékonynak a kisiskolákat.

A Klik-rendszer egy nagy lehetőség, és szégyen, hogy továbbra is a krétaelosztással meg az igazgatók vegzálásával foglalkozik. Ideje volna végre jó célra használni.

Szerző
N. Kósa Judit

Berlin messze van

Nagykoalíciós csúcs vita helyett, „inkább duett, mint összecsapás – így értékelték német szakértők, illetve a helyi sajtó a vasárnapi, egyetlen televíziós vitát, amelyet a szeptember 24-én esedékes parlamenti választást megelőzően rendeztek. Schulz próbálta ugyan provokálni a kancellárt, az egyedüli lehetséges stratégiát választva, Angela Merkel azonban nem olyan politikus, aki hagyná magát kizökkenteni az egyensúlyból: az esetleges vádakra, szemrehányásokra higgadt, nagyrészt meggyőző választ adott.

A vita során arról mindenképpen meggyőződhetett az európai közvélemény, hogy a német választás két kulcsfigurája ízig-vérig demokrata, akiknél fel sem merülhet, hogy hűtlenek legyenek az Európai Unió alapértékeihez. Orbán Viktor neve is szóba került a majdnem százperces verbális összecsapás során, s nem éppen pozitív összefüggésben. Teljesen egyetértettek ugyanis abban, hogy a magyar kormányfő felrúgja az európai szolidaritást, s 2015-ben, a menekültválság csúcspontján egész Európa hitelét veszélyeztette, amikor hagyta, hogy áldatlan állapotok alakuljanak ki a Keleti pályaudvarnál. Merkel megjegyezte: nem volt más lehetősége, cselekednie kellett, meg kellett nyitnia a kapukat a menedékkérők előtt.

Így is lehet. Ha egy politikai vezetés nem arra törekszik, hogy folyamatosan ellenségképeket kreáljon, nem állandóan harcolni akar valakivel csak azért, hogy a szavazatokat maximalizálja, akkor az adott társadalom is toleránsabbá, megértőbbé válik. Természetesen Németországban igen sokan nem lelkendeztek amiatt, hogy rövid idő alatt másfél millióan lépték át az ország határait. De a német kancellár példája mutatja: ha egy politikus nemcsak veri a mellét, mekkora keresztény, miközben folyamatosan fittyet hány az evangélium tanítására, hanem szolidáris embertársaival úgy, ahogy ezt Ferenc pápa követeli, nos ez is jócskán hozhat szavazatokat egy normális országban.

A német sajtó fanyalog ugyan amiatt, hogy nem volt igazi különbség a programjaik között, és valójában nincs is igazi választási kampány Németországban, mi csak irigykedve pillanthatunk Berlinre. Németország a sok millió bevándorló integrálása ellenére egy kiegyensúlyozott, higgadt ország, és ez a rendkívül érett gondolkodás a társadalom minden szférájára kihat. Említhetnénk a német labdarúgó válogatott tagjait, akik a szövetséget, a DFB-t megelőzve kemény szavakkal ítélték el nácizó szurkolóikat. Ez a felnőtt világszemlélet kevésbé mondható el a magyar nemzeti tizenegy tagjairól, akik ütötték-vágták az ellenfelet, miközben a bíró ellen hergelték a közönséget. A tudás hiányát agresszivitással „pótolták”.

A német tévévita nagyon komoly üzenetet hordoz Magyarország számára. Nem is az a legfontosabb, miként vélekednek a magyar kormányról, a miniszterelnökről. Sokkal inkább arra kellene rádöbbenni: ideje felnőni Európához. Ehhez azonban olyan politikusokra lenne szükségünk, mint amilyen Angela Merkel vagy Martin Schulz, akik képesek Európa érdekei szerint gondolkodni. Berlin, sajnos, nagyon messze van.

Szerző

Ki nyer ma?

Sztrájkra készülnek a Tesco dolgozói. Sokuk szerint a hivatásos érdekvédők azt sem teszik meg, amit még ebben a munkavállaló-ellenes hatalmi közegben is megtehetnének. De lám, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ), amelynek tagságát szinte kizárólag az áruházlánc dolgozói adják, meghirdette a sztrájkkészültséget, s hamarosan a jóval nagyobb és szélesebb körben érdekelt Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) is csatlakozott a sztrájkfelhíváshoz. Persze jó magyar szokás szerint előbb egymás lejáratásával foglalkoztak, de gyorsan rájöttek, hogy ha megosztják erőiket, biztosan nem érnek célt. A kompromisszum eredménye a két külön sztrájkbizottság együttműködése lett.

A vállalat vezetői egyelőre hajthatatlannak mutatkoznak, és homályos ígéreteken kívül igazán kézzel fogható és a dolgozók, a szakszervezetek számára elfogadható javaslattal nem álltak elő. Itt van tehát az alkalom, hogy az érdekvédelem tekintélyén évtizedek óta éktelenkedő csorbán köszörüljenek valamennyit. Ha még idén elérik a kívánt bér- és létszámemelést, akkor nemcsak a két érdekvédelmi szervezet, de az egész szakszervezeti mozgalom esetleg új erőre kaphat.

A helyzetet jól ismerő szakemberek között azonban szkeptikus hangokat is hallani. Például arról: nem véletlen, hogy éppen a Tescónál éleződött ki ennyire a helyzet. Szerintük szakszervezeti berkekben is tapasztalható a politikai megosztottság, és akadnak, akik értik a hatalom üzeneteit. Márpedig az Orbán-kormány 2010 óta minden alkalmat megragad, hogy a legnagyobb hazai áruházláncot ellehetetlenítse - mondjuk azért, hogy ha sikerül végre kiüldözni az országból, a saját oligarchái tömhessék be a rést.

Talán egyszer kiderül, hogy a szakszervezeti vezetők közül mindenki fegyver volt-e a dolgozók kezében, vagy akadt, aki a hatalom eszköze.

Szerző