hulladék;oktatás;Állami Számvevőszék;

2017-09-07 14:31:00

Sok közpénz, kevés átláthatóság

A közpénzek átláthatóságának területén még jelentős erőfeszítéseket kell tenni - összegezte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nem állami humánszolgáltatók vizsgálatának eredményeit csütörtökön Warvasovszky Tihamér.

 Az ÁSZ alelnöke elmondta, az eddigi ellenőrzések során tíz köznevelési közfeladatokat ellátó, nem állami fenntartót világítottak át, s nem volt olyan, ahol ne találtak volna valamilyen szabálytalanságot. Az átláthatóság követelményének nyolc fenntartó egyáltalán nem, kettő csak kisebb hiányosságokkal tett eleget.

A tíz fenntartó 19 iskolát működtetett a vizsgált időszakban (2012-2015) összesen 23 milliárd forint támogatást kaptak, nagy részét a központi költségvetésből. A legtöbb pénzt (mintegy nyolcmilliárd forintot) a budakalászi Sziltop Oktatási Nonprofit Közhasznú Kft. kapta, igaz, az ellenőrzött fenntartók közül ők működtették a legtöbb iskolát: 2012-ben még kilencet, 2015-ben nyolcat. Az ÁSZ-jelentés feltárta, hogy a Sziltop Kft. a támogatásokat nem szabályszerűen adta át az intézményeknek, az iskolák nem kapták meg a teljes összeget, a nyilvántartásból pedig nem derült ki, a támogatásokat milyen célra használták.

Ennek ellenére a Sziltop Kft. még azon fenntartók közé tartozik, amelyek a közfeladat-ellátás átláthatósága terén összességében szabályszerűen működtek. Ellenben a budapesti székhelyű Tehetséges "Más Fogyatékosokért" Oktatási Alapítvány, illetve a várpalotai "Tehetségekért" Alapítvány már szabálytalanul járt el a közérdekű adatok nyilvánossága, a beszámolási kötelezettségek teljesítése, illetve a szolgáltatásaikat igénybe vevők tájékoztatása területén is. Az ÁSZ összesen 64 javaslatot fogalmazott meg, a fenntartóknak 30 napon belül intézkedési tervvel kell előállniuk a hiányosságok pótlására. Az ellenőrzések nem állnak meg, hamarosan újabb húsz fenntartót vesznek górcső alá.