kóma;Vanessza;

2017-09-07 18:53:00

Újra beszélni és járni tanul Vanessza

Hétfő óta Budapesten, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben kezelik Burkus Vanesszát, aki még júliusban szenvedett súlyos autóbalesetet Bulgáriában. 

A 19 éves szegedi lány hetekig kómában feküdt, a baleset után agyi ödéma alakult ki nála és két nyaki csigolyája is eltörött, a Szegedi Tudományegyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetében több műtéten is átesett. 

Édesapja a Délmagyarnak legutóbb azt mondta: Vanessza állapota rohamosan javul, s noha az újabb környezetváltozás eleinte zavarta, hamar elfogadta az új helyzetet, egyre többet kommunikál.

- Abból is látjuk, hogy egyre többször van öntudatánál, hogy a telefonját egyedül kikódolta, majd zenét keresett rajta magának. Amikor pedig megunta, lezárta a készüléket, és visszaadta - nyilatkozta Burkus Sándor.

A lánnyal most logopédus és pszichológus is foglalkozik, járni tanítják, illetve zeneterápiát is kap.