A félelem ára

Ha látnánk még bármi értelmét, akkor a konzervatív francia Alexis de Tocqueville 1848-as sorait ajánlanánk a Fidesz figyelmébe. „A forradalmakat a népharag hozza a nyakunkba, lehet, hogy várni sokan várják, de előre megtervezni nem szokták őket; kidobott idő az után kutakodni, miféle konspirációk szülik világra az efféle eseményeket… A forradalom ugyanis spontán születik a közhangulat általános megbetegedéséből…”

Azok figyelmébe ajánljuk ezt, akik nem forró politikai őszről, hanem már külföldről szított utcai zavargásokról, polgárháborús állapotokról beszélnek. Sőt Kövér László szerint „Európa minden, az életbe keresztény gyökerekkel kapaszkodó nemzetét veszély fenyegeti. A hit, a kultúra és az azonosságtudat feladását politikai nyomásgyakorlással, a pénz és a tömegmanipuláció kifinomult eszközeivel akarják ránk kényszeríteni azok, akik uralmuk alá akarnak hajtani bennünket.”

Kik? Szándékoltan homályos beszéd: először is, el kellene dönteniük, mitől is rettegjünk. Mert az utcai zavargás még nem puccs. Még kevésbé rendszerdöntő (ellen)forradalom. Vagy polgárháború. 2006 őszén utcai zavargások voltak Budapest belvárosában. Ezeket – a közhangulat nem volt általánosan beteg - nem sikerült a Gyurcsány-kormány elleni puccsba, „forradalomba” gerjeszteni. A „fülkeforradalommá” nemesített alkotmányos puccsot csak a 2010-es, még demokratikus választások után hajtotta végre Orbán Viktor. Ennek nyolc éve alatt kiépült „demokratikus intézményrendszerét” állítja be most féltendőnek a kormánypárt.

Csakhogy ez a hatalom a társadalom többsége ellen dolgozott. A végrehajtó hatalom kontroll nélküli törvényhozói hatalomként működik, mint amely egyedül képviseli a nemzet egészének érdekeit. A liberális parlamentarizmus politikai és társadalmi érdekegyeztető rendszerének felszámolásával, kisajátításával utcára szorította az ellenzéket. Ettől az utcától „féltenek” most bennünket. Attól a köztértől, ahol a „hivatalosságból” kiűzött minden elégedetlenség artikulálhatja a mondanivalóját. Egyben azt, ahol a hatalom „ismeretlen erővel” provokálhat, köztörvényes ügynek állíthat be bármikor, bármilyen megmozdulást.

A kormányzat – talán mert ráébredt: a közvéleményt lassan felváltja a megmérhetetlen közhangulat - bizonytalan. Várhatóan mind durvább módszerekkel túlbiztosítja magát, mert attól fél, hogy minden manipulációja ellenére 2018 tavaszán, ha nem is bedőlhet, de erősen megbillenhet, s nem tudja békésen befejezni az Európa perifériájára sodort, tekintélyelvű rendszer kiépítését. Migráció híján is fenntartja például a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, ami „adott esetben” szabad felhatalmazást adhat a kormányfőnek. Közben pedig narcisztikusan panaszkodik az életére törőkre. Szilárd államhatalom nem fél és nem riogat, mert kezében van az erőszakszervezetek monopóliuma, s mert maga mögött tudja a társadalom többségét. Bizonytalanságot vagy egyenesen aljasságot jelez a félelem elültetése a polgárok lelkébe. De mi van, ha a polgár „elfelejt” félni, mert a közhangulat általánosan és súlyosan beteg?