Soros, az üdítő kivétel

Mostanában egyre-másra azt veszem észre, hogy bármilyen fontos kérdésre keresek választ, azzal már csak amolyan „Soros-ügynök”-váddal környékezett szervezetek foglalkoznak. Legyen ez bármi, szegénység, környezetvédelem, energetika, oktatás, egészségügy. Felmerül egy kérdés, ez vagy az hogy áll 2017 Magyarországán, és ma már a válaszadásra leginkább csak valamely Soros- vagy Norvég Alap-váddal illetett szervezet tesz kísérletet. Hogy kis vagy nagyobb mértékben függenek-e a magyar származású milliárdos adakozókedvétől, nem tudom, bár a sokat támadott szervezetek viszonylag átlátható támogatói listáin másokat is fel lehet fedezni. Nélkülözhetetlen munkájukat általában szerény körülmények között, magánlakásokban vagy jutányos bérű közösségi központokban végzik.

Az állami szervezetek, amelyeket azért tartanánk, hogy az adófizetők pénzéből legalábbis pontos képet mutassanak a világról, hogy aztán a gondokra megoldás is szülessék, ma már szinte semmire nem adnak hiteles választ. Egy hosszú történet végén tartunk: Orbánék évtizedeken keresztül nyírták, gyengítették, puhították, hiteltelenítették az elkötelezett szakmai munkát, éheztettek ki agytrösztöket, váltottak le szakembereket és ültettek helyükre kutyaütő bólogatójancsikat, szóval kínkeserves, de határozott, módszeres folyamat vezetett ehhez a mai állapothoz. Látszólag mindenki végzi a dolgát, közszolgák és pártcsicskák tízezrei serénykednek nap mint nap, minden szabályos, nőnek a papírhegyek, naponta pecsétes papíron igazolják a demokráciát, de valahogy semmi sem az, aminek látszik. A lényegről sosincs szó: az egészet az Orbán Viktor haragjától való rettegés tartja össze. Mert ha valaki hibázik – értsd: őszinte -, beindul az úthenger, jönnek a telefonok, koppintás az érzékeny pontra. És persze dől a pénz is, ha valahonnan ki kell füstölni valami gennygócot, vagyis a Fidesz véleményével nem feltétlenül és mindenben egyet értő véleményt. Ebben már az úgymond ellenzéki erőket is bedarálták: nekem is van egy tanár nagynéném, egy ösztöndíjra hajtó fiam, értsétek meg, én nem vagyok érdekes, de ne már miattam kerüljenek parkolópályára.

Ebben lehet üdítő kivétel „Soros”: nem függ senkitől, nem érdeklik a Fidesz machinációi - sőt -, és ugyan nem ad határozott kormányellenes utasításokat, önmagában az, hogy a független, befolyásmentes, a Habony-kommunikációba nem feltétlenül beleilleszkedő gondolatot támogatja, megbocsáthatatlan bűn az ezt immár tűzzel-vassal irtó Orbán-rezsim szemében. Orbánéknak minden Magyarországgal kicsit is foglalkozó nagytőkést sikerült lábhoz szoktatni, megtörni, egyéb befektetéseik fejében elcsendesíteni, így elfojtván a nekik nem tetsző hangokat. Az egyetlen megmaradt, viszonylag bő pénzforrást immáron Soros jelenti. Őt viszont ez a helyzet, fájdalom, alighanem csak feltüzeli: mert (igen, kissé tényleg fura az öreg) neki ez éltető közeg.

Hisz megszokta. Például a Kádár-rendszer végnapjaiban. Amikor több más mellett egy független, fiatal, ütőképes csapat pénzelésével sikerült porrá zúznia a Patyomkin-demokrácia korhadt díszleteit.

A legkevésbé se csodálkozom Orbánék hisztérikus rettegésén.

2017.09.13 08:06

Soros: A világ elvesztett egy nagy embert

Publikálás dátuma
2018.08.18 17:25

Fotó: AFP/ OLIVIER HOSLET
„A világ elvesztett egy nagy embert Kofi Annan halálával. Hiányozni fog.” - búcsúzott Twitter-oldalán az egykori ENSZ-főtitkártól az üzletember.
Kofi Annan szombaton, rövid betegség után hunyt el. A Nobel-békedíjas diplomata 80 éves volt.
hvg.hu visszaidézte: 2017 áprilisában Kofi Annan levélben állt ki a CEU mellett. Ebben úgy fogalmazott, az egyetem nagyban hozzájárul a demokrácia további fejlődéséhez, főleg "Európa azon részén, amelyet már sokszor fertőztek meg ártalmas ideológiák". Hozzátette, az intézmény vitathatatlanul hozzájárul ahhoz, hogy a szólás- és véleményszabadság alapvető értékeit a jövő generáció számára is átadja. Annan végül reményét fejezi ki a levélben, hogy a CEU folytathatja működését.
2018.08.18 17:25

A félelem bére

Ha a tudósok már félnek, akkor ebben a felpuhított állapotban jöhet a félelem bére. Nem nagy, de mégis valami.
 Yves Montand-nal „A félelem bére” igazi kultuszfilm volt, a címe is önálló életre kelt. A szorult helyzetben lévő főszereplők a jó pénz, jobb élet reményében elvállalják, hogy pár napig félni fognak: folyékony robbanóanyaggal teli teherautókat vezetnek el egy 500 kilométerre lévő fúrótoronyhoz. Csak egyikük éli túl, és veheti fel a félelem bérét, ám amikor már megkönnyebbülten autózik hazafelé, egy szakadékba zuhan. Nem ússza meg ő sem. 
Nálunk mintha a film magyar változatát forgatnák újra. Ha vállalod, hogy félelemben élsz, hogy azt csinálod, arra mész, amerre parancsolják, megjutalmaznak. Vagy legalábbis ígérik. Először persze meg kell teremteni a félelem és kiszolgáltatottság légkörét, fenyegetéssel, zsarolással, ijesztgetéssel. Aztán fel lehet kínálni az alkut: ha erről vagy arról lemondasz, ezt megteszed, amazt viszont soha többé, megkapod engedelmességed bérét. Lehet, hogy ez csak annyi: mégsem veszik el mindenedet, csak a felét. Ahogy a régi polgári lakásokba beszállásolták a társbérlőket: még mindig jobb volt, mint a kitelepítés, legalább ott maradhattál az egyik szobádban. Bevált ez az önkormányzatoknál is: tulajdonuk jó része fölött már az állam rendelkezik, de azért még ott vannak. 
Ha a fent lévők mindenhatónak tűnnek, az istenfélőknél is nagyobb számban jelennek meg a hatalomfélők. Egyik sem feltétlenül rossz érzés: biztonságot, kapaszkodót is adhat. Minimum ez a félelem bére, de lehet ennél több, konkrétabb juttatás is. Félős ország lettünk, nem ok és előzmény nélkül. Nem úszhatja meg senki, még olyan rangos testület, mint az Akadémia sem. Először jól megijesztették őket azzal, hogy elveszik pénzük és függetlenségük jó részét. Nem tűnt játéknak: ezzel egy időben csaptak le az egyetemi autonómiára, kormányrendelettel tiltva be egy képzési irányt. Az unokáim szerint ha már, akkor igazán megtehetnék ezt a nyelvtannal is, de egyelőre ott nem tartunk. A nyelvtant olykor tiszteletben tartják a diktátorok is. 
Ludassy Mária írásában olvastam, hogy amikor Napóleon ment neki hasonló módon a francia Akadémiának, így érvelt: „Kizárólag néptanítókat képezzenek nekünk, s ne irodalmárokat, filozófusokat, társadalomtudósokat. Egy francia katonának elég a francia nyelvtan ismerete.” (Ez már túlhaladott álláspont, a magyar kormány a szakmunkásképzésben a nyelvtan és az egyéb közismereti tárgyak javát is feleslegesnek ítélte.) Pedig Napóleon maga is tagja volt az Akadémiának. Na és! Az MTA elleni roham levezénylésével megbízott Palkovics is az.
A lényeg, hogy a félelmet sikerült felkelteni. Ami nagyon helyes, a tudósok sem kaphatnak más elbánást, mint a többi állampolgár. Mi mást jelentene a demokrácia, amiről Tusnádfürdőn megtanultuk, hogy csak nálunk létezik, persze az egyedül lehetséges illiberális formájában. A demokrácia alapfeltétele a liberalizmus (és talán az Akadémia) kiirtása. A híres Delacroix-festményt („A Szabadság vezeti a népet”) kissé ki kell javítani a tankönyvekben. Nem az a fő baj, hogy a nő félpucér rajta, ami nemkívánatos irányba terelheti a gendertanoktól még meg nem zavart serdületlen ifjúság figyelmét, hanem a címe is csonka. Helyesen így hangzik: „A Szabadság a szabadelvűség ellen vezeti a népet”. Kicsit hülyén hangzik, de legalább rendet tesz a fogalmak között. Még jobb, ha az a ledér nőszemély nem a barikádra, hanem a Békemenetre irányítja a népet, de „A Szabadság a szabadelvűség ellen a Békemenetre vezeti a népet” kicsit hosszú lenne. Igaz, a kép se kicsi.
Szóval ha a tudósok már félnek, akkor ebben a felpuhított állapotban jöhet a félelem bére. Nem nagy, de mégis valami. Az Akadémia megtarthatja a pénzét, csak éppen egy kormánnyal közös testület osztaná el. Vagyis marad a lakás, csak belejön pár társbérlő. Illetve nemcsak pár, hanem hét tudós mellé hét kormánydelegált. Egyelőre. Így kezdődött a kulturális alapnál és az akkreditációs bizottságnál is, aztán ma már meg is van a kormánytöbbség. Palkovicsék óhaja, hogy ez a testület döntsön a kutatási irányokról és az intézetvezetőkről. Mégsem járja, hogy a tudósok szabadon randalírozzanak, és holmi szakmai szempontra hivatkozzanak. Csurka is megmondta, hogy a szakértelem pusztán bolsevik trükk. Világos: a kormányszóvivő ezért nevezte Heller Ágnest öreg kommunistának. Gyanúsan ért a szakmájához. Mármint Heller, nem a szóvivő. Utóbbit ezen az alapon nem is komcsizza le senki.
Ja, és a hírek szerint volna még egy aprócska feltétele a kormánynak. Szinte semmiség. Az MTA hagyja abba az állítólagos „aktuálpolitizálást” (mármint pl. azt, hogy véleményt mond a magyar oktatásról vagy a CEU ügyéről), és maradjon a „bölcs semlegességnél”. Amely semlegességet semmi sem szolgálja jobban, mint a kormány nyilván teljesen semleges és pártatlan képviselői.
Az Akadémia a közös testületbe kínjában már belemenne, de a többi feltételtől ódzkodik. Talán néhány idősebb tudós látta A félelem bérét. És emlékszik rá, hogy ha adnak is fájdalomdíjat a félelemért, aki elfogadja, az sem ússza meg. Nem robbantják fel rögtön, de ott a szakadék.
2018.08.18 09:00
Frissítve: 2018.08.18 09:52