Diplomáciai öngól

Az ukrán parlament csaknem egyhangúlag elfogadta azt a törvényt, amelynek érelmében a kárpátaljai magyar kisebbséghez tartozó gyerekek csak az általános iskola alsó tagozatában tanulhatnak anyanyelvükön, a felső tagozatban, a közép- és a felső fokú tanintézetekben számukra is kötelezően az ukrán lesz az oktatás nyelve.

Nyilvánvaló, hogy ez a döntés ütközik a józan ésszel, az ukrán alkotmánnyal, számos nemzetközi egyezménnyel. Igazán nem kifogásolható tehát, ha a magyar állam és közvélemény tiltakozik a törvény életbe léptetése ellen. Azzal is csak egyet lehet érteni, hogy az ügyben hétfőn bekérették a külügyminisztériumba a budapesti ukrán nagykövetet távollétében helyettesítő ideiglenes ügyvivőt. Az ilyenkor szokásos tiltakozáson kívül azt is megüzenhették volna vele, hogy ha a szóban forgó törvény valóban hatályba lép, a nemzetközi fórumokon (mindenekelőtt az Ukrajna számára egyre fontosabb Európai Unióban) a magyar diplomácia nem fog támogatni semmiféle Ukrajna számára fontos döntést. Ez ugyan nyomásgyakorlás – magyarán fogalmazva: zsarolás – lett volna, de hát ez, valljuk be, belefér a nemzetközi diplomácia csöndes eszközeibe.

Csakhogy. Huszonnégy órával az ukrán diplomata bekéretése előtt Szijjártó Péter külügyminiszter szájából és a magyar külügyminisztérium szóvivője részéről ez a fenyegetés nyilvánosan is elhangzott. Ha valóban csak diplomáciai csatornákon át, diszkréten üzenték volna meg a várható magyar ellenlépéseket, azokat megfontolva Kijevnek esetleg módjában állt volna módosítani, finomítani a törvényt, vagy legalábbis csendben elszabotálni annak a hatályba léptetését. Annál is inkább, minthogy az új rendszabály eredendően nem is a másfélszázezer főnyi kárpátaljai magyar kisebbségnek, hanem alapvetően az ukrajnai lakosság csaknem egyharmadát kitevő orosz vagy orosz ajkú kisebbségnek szól.

Mit tehet azonban a kijevi kormányzat a nyílt csatornákon elhangzott magyar fenyegetések után? Mit szólnának ahhoz Porosenko elnök nacionalista hívei és ellenfelei, hogy kormányzatuk meghátrál a szomszédból jövő nyomás elől? A történtek után tehát Kijev aligha tehet mást, mint hogy foggal-körömmel ragaszkodik az iskolai nyelvtörvény következetes életbe léptetéséhez. Akkor pedig túl azon, hogy végső soron a kárpátaljai magyarság megmaradása kerülne veszélybe, haladéktalanul megromlana Magyarország és Ukrajna viszonya, aminek viszont értelemszerűen csak Putyin örülne.

A kardcsörtetéssel, az idő előtti hangos kiabálással a magyar diplomáciai hatalmas öngólt lőtt.

A félelem ára

Ha látnánk még bármi értelmét, akkor a konzervatív francia Alexis de Tocqueville 1848-as sorait ajánlanánk a Fidesz figyelmébe. „A forradalmakat a népharag hozza a nyakunkba, lehet, hogy várni sokan várják, de előre megtervezni nem szokták őket; kidobott idő az után kutakodni, miféle konspirációk szülik világra az efféle eseményeket… A forradalom ugyanis spontán születik a közhangulat általános megbetegedéséből…”

Azok figyelmébe ajánljuk ezt, akik nem forró politikai őszről, hanem már külföldről szított utcai zavargásokról, polgárháborús állapotokról beszélnek. Sőt Kövér László szerint „Európa minden, az életbe keresztény gyökerekkel kapaszkodó nemzetét veszély fenyegeti. A hit, a kultúra és az azonosságtudat feladását politikai nyomásgyakorlással, a pénz és a tömegmanipuláció kifinomult eszközeivel akarják ránk kényszeríteni azok, akik uralmuk alá akarnak hajtani bennünket.”

Kik? Szándékoltan homályos beszéd: először is, el kellene dönteniük, mitől is rettegjünk. Mert az utcai zavargás még nem puccs. Még kevésbé rendszerdöntő (ellen)forradalom. Vagy polgárháború. 2006 őszén utcai zavargások voltak Budapest belvárosában. Ezeket – a közhangulat nem volt általánosan beteg - nem sikerült a Gyurcsány-kormány elleni puccsba, „forradalomba” gerjeszteni. A „fülkeforradalommá” nemesített alkotmányos puccsot csak a 2010-es, még demokratikus választások után hajtotta végre Orbán Viktor. Ennek nyolc éve alatt kiépült „demokratikus intézményrendszerét” állítja be most féltendőnek a kormánypárt.

Csakhogy ez a hatalom a társadalom többsége ellen dolgozott. A végrehajtó hatalom kontroll nélküli törvényhozói hatalomként működik, mint amely egyedül képviseli a nemzet egészének érdekeit. A liberális parlamentarizmus politikai és társadalmi érdekegyeztető rendszerének felszámolásával, kisajátításával utcára szorította az ellenzéket. Ettől az utcától „féltenek” most bennünket. Attól a köztértől, ahol a „hivatalosságból” kiűzött minden elégedetlenség artikulálhatja a mondanivalóját. Egyben azt, ahol a hatalom „ismeretlen erővel” provokálhat, köztörvényes ügynek állíthat be bármikor, bármilyen megmozdulást.

A kormányzat – talán mert ráébredt: a közvéleményt lassan felváltja a megmérhetetlen közhangulat - bizonytalan. Várhatóan mind durvább módszerekkel túlbiztosítja magát, mert attól fél, hogy minden manipulációja ellenére 2018 tavaszán, ha nem is bedőlhet, de erősen megbillenhet, s nem tudja békésen befejezni az Európa perifériájára sodort, tekintélyelvű rendszer kiépítését. Migráció híján is fenntartja például a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, ami „adott esetben” szabad felhatalmazást adhat a kormányfőnek. Közben pedig narcisztikusan panaszkodik az életére törőkre. Szilárd államhatalom nem fél és nem riogat, mert kezében van az erőszakszervezetek monopóliuma, s mert maga mögött tudja a társadalom többségét. Bizonytalanságot vagy egyenesen aljasságot jelez a félelem elültetése a polgárok lelkébe. De mi van, ha a polgár „elfelejt” félni, mert a közhangulat általánosan és súlyosan beteg?

Szerző

Ugorul

Egy, csak egy legény volt talpon a kijevi Verkhovna Rada Porosenko-párti frakciójában. Csupán a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Brenzovics László szavazott nemmel a nemzeti kisebbségekre nézve hátrányos oktatási törvényre. Azért tette, hogy legyenek még Ukrajnában magyar gyerekek, akiknek tanítják a Toldit. Mert szép verseket írt Tarasz Sevcsenko, de hát azok a gyerekek mégiscsak ugorok volnának.

Ukrajna sok nemzetiségű ország, amelyre keletről óriási nyomás nehezedik. A Krím orosz megszállása, a Donyeck és Luganszk erőszakos elszakítására tett kísérlet nyomán nem túlzás kijelenteni, hogy a puszta létéért, államisága megőrzéséért harcol. Ebben a helyzetben könnyű összekeverni a hazafiságot a nacionalizmussal. Világos, hogy Kijevben az orosz befolyás elleni küzdelem hevében találták ki a kisebbségi oktatást visszafejlesztő törvényt. Ha úgy tetszik, a magyar diákok az orosz-ukrán konfliktus veszteseivé válhatnak. Hogy Arany János után egy másik magyar költőt idézzünk: "Egy hegy megy./ Szembejön a másik hegy./ Ordítanak ordasok: Össze ne morzsoljatok!/ Én is hegy,/ te is hegy,/nekünk ugyan egyremegy." Hát nem lenne kár érte, ha a Kárpátalján Weöres Sándort se tanítanák?

Magyarországon egy emberként hördült fel a kormány és a komplett ellenzék, ami nagy szó. De rosszul járnak a lengyel vagy a román nyelven tanító iskolák is, úgyhogy Kijev készülhet a most kivételesen nyugatról érkező hideg zuhanyra. Nem vigasz, hogy mint kárpátaljai kollégánknak a Népszava szombati számában megjelent tudósításából kiderült, az Európai Unió nyelvein, így magyarul, lengyelül vagy románul tanító intézmények kedvezményt kapnak, ezekben több tárgy maradna a gyerekek anyanyelvén. Lehet még továbbá számítani a "szokásos" slamposságra, illetve arra, hogy Ukrajnának nincs pénze és elég tanára a törvénybe foglalt változtatásokhoz, így egy darabig még úgyis minden marad a régiben.

Aki bajban van, annak barátokra van szüksége. Magyarul: Kijev is jobban járna, ha átírná az új oktatási törvényt.

Szerző