Diplomáciai öngól

Az ukrán parlament csaknem egyhangúlag elfogadta azt a törvényt, amelynek érelmében a kárpátaljai magyar kisebbséghez tartozó gyerekek csak az általános iskola alsó tagozatában tanulhatnak anyanyelvükön, a felső tagozatban, a közép- és a felső fokú tanintézetekben számukra is kötelezően az ukrán lesz az oktatás nyelve.

Nyilvánvaló, hogy ez a döntés ütközik a józan ésszel, az ukrán alkotmánnyal, számos nemzetközi egyezménnyel. Igazán nem kifogásolható tehát, ha a magyar állam és közvélemény tiltakozik a törvény életbe léptetése ellen. Azzal is csak egyet lehet érteni, hogy az ügyben hétfőn bekérették a külügyminisztériumba a budapesti ukrán nagykövetet távollétében helyettesítő ideiglenes ügyvivőt. Az ilyenkor szokásos tiltakozáson kívül azt is megüzenhették volna vele, hogy ha a szóban forgó törvény valóban hatályba lép, a nemzetközi fórumokon (mindenekelőtt az Ukrajna számára egyre fontosabb Európai Unióban) a magyar diplomácia nem fog támogatni semmiféle Ukrajna számára fontos döntést. Ez ugyan nyomásgyakorlás – magyarán fogalmazva: zsarolás – lett volna, de hát ez, valljuk be, belefér a nemzetközi diplomácia csöndes eszközeibe.

Csakhogy. Huszonnégy órával az ukrán diplomata bekéretése előtt Szijjártó Péter külügyminiszter szájából és a magyar külügyminisztérium szóvivője részéről ez a fenyegetés nyilvánosan is elhangzott. Ha valóban csak diplomáciai csatornákon át, diszkréten üzenték volna meg a várható magyar ellenlépéseket, azokat megfontolva Kijevnek esetleg módjában állt volna módosítani, finomítani a törvényt, vagy legalábbis csendben elszabotálni annak a hatályba léptetését. Annál is inkább, minthogy az új rendszabály eredendően nem is a másfélszázezer főnyi kárpátaljai magyar kisebbségnek, hanem alapvetően az ukrajnai lakosság csaknem egyharmadát kitevő orosz vagy orosz ajkú kisebbségnek szól.

Mit tehet azonban a kijevi kormányzat a nyílt csatornákon elhangzott magyar fenyegetések után? Mit szólnának ahhoz Porosenko elnök nacionalista hívei és ellenfelei, hogy kormányzatuk meghátrál a szomszédból jövő nyomás elől? A történtek után tehát Kijev aligha tehet mást, mint hogy foggal-körömmel ragaszkodik az iskolai nyelvtörvény következetes életbe léptetéséhez. Akkor pedig túl azon, hogy végső soron a kárpátaljai magyarság megmaradása kerülne veszélybe, haladéktalanul megromlana Magyarország és Ukrajna viszonya, aminek viszont értelemszerűen csak Putyin örülne.

A kardcsörtetéssel, az idő előtti hangos kiabálással a magyar diplomáciai hatalmas öngólt lőtt.

2017.09.13 08:01

Menekülés Davosból

Az elemzők idegesek: növekszik a félelem, a 2008-as válság mélyen belénk égette, mennyire törékeny a világgazdaság. És persze Kína. Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász szerint aggasztó, ami ott zajlik, és ha egyszer megreccsen a kínai rendszer, az az egész világgazdaságot magával ránthatja. Tényleg: meddig húzhatja magával a világot a kínai modell, ha a szabadpiaci gazdaság, a liberális demokrácia is sántikál? Ha a saját vezetői rúgják ráadásul bokán?
Kedden a svájci Davosban összeül az 1971-ben alapított világgazdasági fórum, ahová az idén nem megy el az amerikai, a francia és a kínai elnök, s a brit kormányfő sem. Európából a németek – Merkel kancellárral - ott lesznek, a magyarok megint távol maradnak. A világ politikai elitjének tagjai el vannak foglalva a saját bajaikkal, nem látva, hogy azok valamennyiük bajai. Persze, Davos soha nem hozott közvetlen hasznot, közvetve is „csak” annyit, hogy a planéta vezérei, ha nem is mindig néztek egymás szembe, legalább láthatták mindazt, amivel vesződniük kellene. 
Bajban van az Egyesült Államok, ha a baj oka ma – szemben a 2008-as válsággal – kevésbé a rendszerben, inkább az elnökben van. Mert nélkülözi a globális látást, így tolja a szakadékba a liberális demokráciát Nyugat-Európában is, amelynek politikai berendezkedése sokkal sérülékenyebb, mint Amerika intézményes rendjéé. Az America first nem ismeri el az Államok totális és globális felelősségét a liberális parlamenti demokráciákért, amelyeket a második világháború után Európában a jóléti államok formájában megteremtett.  Nem véletlen a washingtoni feledékenység, hiszen Trump amerikai „forradalma” is a jóléti állam azon fogyatékosságaiból nőtt ki, amelyeken az európai jobboldali populizmus is nevelkedett. Davosban is azzal kellene szembenézni, hogy a liberális demokrácia a múlt század húszas-harmincas évei óta legnagyobb válságában van. Hogy – talán a skandináv modellt kivéve – nem sikerült olyan posztkapitalista gazdasági-társadalmi konstrukciót felkínálniuk a tömegtársadalmaknak, amely az egyre növekvő egyenlőtlenségeket csökkentené. (Tavaly a 26 leggazdagabb ember vagyona egyenlő volt az emberiség legszegényebb felének összvagyonával.) 
Nincs olyan modell, amely folytatója lehetne annak a tőke-munka-közösség közti kiegyezésnek, amely a háború után a jólét békéjét megteremtette Európában. Hátrál a liberális demokrácia, s nem segít sem a bázisdemokrácia, amely a politikai hatalom ellenőrzése helyett uralkodni akar, de az antiglobalizmus sem.  Mert ha Krugman a világgazdaságot a kínai összeomlástól félti, akkor mit gondoljunk a görög példáról vagy a Brexitről, amely azt bizonyította, hogy még ebből a lehetőségeitől jóval elmaradó uniós gazdasági-politikai közösségből sincs mód kilépni. Ha pedig az Unióból nincs kiszállás, hát a globalizálódó világból végképp nincs. 
Meglehet, persze, a világ csak a XX. század rendjétől vesz éppen búcsút, s káoszba tart, amelyben új rend terem. De menekülés helyett jobb volna rajta tartani a szemünket ezen az új renden.
2019.01.22 09:00
Frissítve: 2019.01.22 09:09

Mit nem tud?

Nehéz hétvégéje volt több mint hetvenezer általános iskolásnak: szombaton tartották a központi középiskolai felvételit magyarból és matematikából. Az írásbeli vizsgák után minden évben borítékolható a kollektív csalódás, a tesztek ugyanis sosem azt nézik, hogy mit tud a gyerek, hanem azt, hogy mit nem. A közösségi oldalak tele vannak értetlenkedő beszámolókkal: a feladatsorok nehézsége mellett a legtöbben azt kifogásolják, hogy a 10, 12, 14 éves gyerekeknek olyan időnyomás alatt kell dolgozniuk, ami még egy felnőtt idegrendszerét is megterhelné. 
Az utóbbi évek tanúsága szerint a tesztek összesített országos átlaga 50-70 százalék között mozog, ami azt jelenti, hogy a feladatsorok nehézsége jócskán a gyerekek tudásszintje fölé van belőve. Ráadásul a szakértők szerint a középiskolai felvételi nehézsége évről-évre változik – sokkal kiszámíthatatlanabbul, mint például az érettségié –, és sokszor semmi köze ahhoz, amit a gyerekek az iskolában tanulnak. (Igaz, kicsit közelebb van ahhoz, amit egy jó oktatási rendszerben tanulniuk kellene.)
Az Orbán-kormányok oktatáspolitikai döntései jó ideje abba az irányba mutatnak, hogy minél több gyereket tereljenek a szakképzésbe, a gimnáziumok kapui pedig csak az elit számára maradjanak nyitva. A szülőket viszont szerencsére nem egyszerű erről meggyőzni, pontosan tudják, hogy még egy gyenge gimnázium is sokkal biztosabb jövővel kecsegtet, mint egy erős szakgimnázium (korábban szakközépiskola). Éppen ezért elképesztő energiákat mozgósítanak: különóráról különórára vonszolják a gyerekeket, a gimnáziumok pedig szemezgethetnek közülük. 
Nem nehéz belátni, hogy ebben a rendszerben jelentős előnnyel indulnak azok, akiknek a szülei jobb anyagi helyzetben vannak, a „többiek” pedig szép lassan kiszorulnak a gimnáziumokból. Remény sincs arra, hogy a döntéshozók olyan felvételi rendszert vezessenek be, amely figyelembe veszi a gyerekek érdekeit, életkori sajátosságait és nem utolsósorban a lelküket. Ezek mostanában egyébként sem szempontok a magyar oktatási rendszerben.
2019.01.22 09:00
Frissítve: 2019.01.22 09:12