Börtönt kapott a félmillió fontot elcsaló műkereskedő

Négy év börtönbüntetésre ítélte egy angol bíróság azt a neves műkereskedőt, aki visszaélve állásával harminc éven át ellopta megbízói műtárgyait, köztük Ronnie Woodnak, a Rolling Stones gitárosának számos festményét.    

A 69 éves Jonathan Poole elismerte bűnösségét 26 rendbeli csalásban és lopásban, 32 hasonló vádat azonban tagadott. Az általa ellopott festmények értéke mintegy félmillió fontra (168 millió forint) rúg - olvasható a BBC hírportálján. A gloucesteri bíróságon az ügyész a Thomas Crown-ügy című nagysikerű hollywoodi filmhez hasonlította az ügyet. 

A műkereskedő ügyfélkörébe nemzetközileg elismert hírességek tartoztak, mások között Miles Davis és John Lennon vagyonkezelői, gazdag műgyűjtők és Ronie Wood is, aki fiatal korában képzőművészeti iskolába járt, majd később megfestette zenész- és művésztársai társai portréit. 

A neves műkereskedő által ellopott tárgyak között volt Diana hercegnő, Kate Moss, Mick Jagger, Bob Dylan, Jim Morrison és Bono portréja is. Poole a közép-angliai Cottswoldsban két galériát is működtetett, híres zenészek, művészek portréival kereskedve. A galériákat később pénzügyi nehézségek miatt be kellett zárni. A műkereskedő megpróbált öngyilkosságot elkövetni.

"Miközben Thomas Crownt a kihívás inspirálta lopásra, mivel élete fullasztóan biztonságos volt, Jonathan Poole vagy játékszenvedélye pénzelése miatt lopott, vagy azért, hogy félretegyen öregkorára, illetve olyan életmódot finanszírozzon, amelyet nem engedhetett meg magának. Bár elismerte a rendőrségnek, hogy szerencsejátékos volt, soha nem fogjuk megtudni, mi motiválta őt ilyen nagymértékű lopásra" - mondta az ügyész vádbeszédében.

Szerző

Trópusi vírusok terjednek Olaszországban

Hét személy fertőzödött meg a szúnyogcsípés útján terjedő chikungunya-vírus által, ezért a a közép-olaszországi Lazio tartománybeli Anzio városában leállították a véradást, és ugyanezt tervezik Rómában is. Másuttl a nyugat nílusi vírus miatt tiltották be a véradást - közölték az olasz egészségügyi hatóságok kedden. 

Anzióban négy, Rómában három személyt kezelnek kórházban a chikungunya-vírus tüneteivel. Az olasz fővárostól 60 kilométerre található Anzióban már péntektől egy hónapra betiltották a véradást, amely az Anzióban élőkre, valamint a tengerparti üdülőhelyen megfordult turistákra is érvényes. 

Hasonló intézkedés várható Rómában is: a véradás felfüggesztéséről a következő napokban döntenek. Addig is az olasz főváros egészségügyi szervei kedden rendkívüli szúnyogirtást rendeltek el Róma egész terület.

A hatóságok nem közölték, hogy a betegek milyen nemzetiségűek. Annyit hangsúlyoztak csupán, hogy az utóbbi hónapban az érintettek egyike sem járt trópusi országban.  A chikungunya-láz egy, az Aedes szúnyogok által terjesztett betegség, amely magas lázzal, fejfájással, hányingerrel, ízületi és izomfájdalmakkal jár. A chikungunya-láz Afrika és Ázsia trópusi területein gyakori. A betegség emberről emberre nem terjed, csakis a szúnyog terjesztheti.

A betegség a 19. század óta ismert, de kórokozóját csak 1952-ben, az afrikai Tanzániában azonosították először. Az 1990-es évek második felében kiterjedt járványokat okozott a Szaharától délre elterülő afrikai területeken, az indiai szubkontinensen, és Délkelet-Ázsiában. A vírus Európában először 2007-ben az olaszországi Emilia-Romagna tartományban jelent meg, ahol 250 ember betegedett meg, egyikük az idős kora miatti komplokációkban életét vesztette. 

Olasz egészségügyi források szerint a chikungunya-vírus az Ázsiából érkezett használt gumiabroncsokkal jutott be Itáliába: a gumiabroncsokban felgyülemlett vízben "utaztak" a szúnyog lárvái. A vírust az Olaszországban 1990 óta elterjedt ázsiai tigrisszúnyog is terjeszti. 

Másik 23 olasz megyében kedden szintén a véradás leállítását rendelték el a következő egy hónapos időszakban az úgynevezett nyugat nílusi  vírus (WNV) megjelenése miatt, amelynek szintén a szúnyogok a  terjesztői . A WVN Olaszországban az augusztusi-szeptemberi időszakban jelenik meg, elsősorban a lovakat és az embert támadja meg.

Toszkánában kedden a szintén többek között az ázsiai tigrisszúnyog terjesztette dengue-lázzal szállítottak kórházba egy olasz férfit. Az olasz egészségügyi minisztérium adatai szerint a dengue-láz eseteinek száma év eleje óta jelentősen nőtt tavalyhoz képest, amikor egész évben 25 megbetegedést regisztráltak. 

Az észak Olaszországi Brescia egyik kórházában szeptember 4-én egy négy éves, más betegségben is szenvedő kislány maláriában halt meg. Az eddigi vizsgálatok szerint egy szennyezett injekcióstű fertőzte meg. A kórházban a kislánnyal egy időben két Burkina Fasóból érkezett gyereket kezeltek malária miatt.  Az olasz jobbközép sajtó szerint a trópusi betegségeket az Olaszországba érkezett migránsok hozták magukkal. Orvosszakértők szerint a trópusi betegségek az olaszországi éghajlat felmelegedésének következményei. 

Szerző
Témák
Olaszország

Melegbárok ellen tervezett merényleteket az Iszlám Állam

Augusztus 22-én melegbárok ellen terveztek merénylet, szeptember 4-én pedig kalasnyikovval akartak egy rendőrt megtámadni Franciaországban - mondta kedden Gérard Collomb francia belügyminiszter kedden a nemzetgyűlés illetékes bizottsága előtt az éve eleje óta meghiúsított 12 terrortámadás részletes ismertetésekor.

A képviselők az új terrorelhárítási törvény szeptember 25-én kezdődő plenáris vitája előkészítéseként hallgatták meg a tárcavezetőt. Gérard Collomb először beszélt arról, hogy augusztus 22-én merényletet terveztek Párizsban, a támadás célpontjai a tájékoztatás szerint "párizsi éjszakai bárok, mindenekelőtt melegbárok voltak". A miniszter megerősítette azt a korábban már nyilvánosságra hozott hírt, hogy szeptember 4-én a egy kalasnyikovval tervezett merényletet sikerült a hatóságoknak meghiúsítaniuk, ennek célpontja egy rendőr volt. 

A miniszter elmondta, hogy az év eleje óta 17, szélsőséges tanokat hirdető vallási helyet zárattak be a hatóságok. "Az Iszlám Állam a nemzeti közösség megosztását akarja és azt szeretné, ha hazánkban összetűzések lennének franciák között. Ez az a csapda, amelybe nem szabad beleesnünk" - fogalmazott a BFM hírtelevízió tudósítása szerint a belügyminiszter a bizottsági ülésen. 

Gérard Collomb azt is megerősítette, hogy a "terrorfenyegetettség még sokáig el fog tartani (...) az Iszlám Állam propagandája továbbra is sokak szellemét befolyásolja hazánkban". A francia kormány elképzelése szerint az új törvény elfogadását követően lehetővé válik a július 6-án hatodik alkalommal meghosszabbított rendkívüli állapot kivezetése. A 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi merénysorozat éjszakáján kihirdetett rendkívüli állapot november 1-jén ér véget.

A törvénytervezet átülteti a büntetőjogba a rendkívüli állapot idején a terrorizmus elleni harchoz használt eszközöket, például a prefektúrák által bármikor elrendelhető házkutatás és házi őrizet lehetőségét. A baloldali pártok, a bírói és ügyvédi szervezetek, valamint egyesületek viszont tartanak az emberi jogok szabadságának korlátozásától.

Szerző