Népszavazás magyar módra

Nehéz lenne elképzelni bármit is, ami messzebb van a közvetlen demokráciagyakorlás XIX. század végi ideáljától, mint az a vásári komédia, ami népszavazási kezdeményezés címén most éppen a Római-part ügyében folyik. A féktelen liberalizmussal egyébként sem vádolható Tarlós főpolgármesternek mostanra sikerült olyan helyzetet előidéznie, amelyben példaszerűen kimutatható, hogyan fordult önmaga ellentétébe ez a demokratikus eszköz.

Hol van ma már az az anarchokommunista idea, hogy a köz kisebb-nagyobb dolgaiban az érintett polgárok összejönnek, elmélyült vitában feszítik egymásnak az álláspontjukat, aztán egy egyszerű szavazással eldöntik, mi legyen... A referendum ma már a nettó trükközés szinonimája: a hatalom hol a saját civiljeit veti be a valós népi kezdeményezések ellen, hol uszító álkérdésekkel aljasítja le a közvetlen politikát, ha pedig végképp vesztésre áll egy aktuális ügye, még mindig kéznél lehetnek a kopaszok.

A magyarországi népszavazások története a mind méltatlanabb kérdések és a mind nagyobb állampolgári közömbösség szomorú históriája. A nevezetes négyigenes referendum esetében tán még bocsánatos bűn volt, hogy három már eldöntött, de a kommunisták farbarúgásával kecsegtető kérdésben vitték a demokratikus erők az urnákhoz az embereket csak azért, hogy így akadályozzák meg Pozsgay Imre államfővé válását. De az állampolgársági vagy a szociális népszavazás már leplezetlen hatalomtechnikai manipuláció volt, és mint ilyen, el is érte a várt hatást. A magyarok szépen leszoktak a felelős döntés rendszerváltással kivívott jogáról, és már nem kérték ki maguknak az olyan lealjasító gesztusokat sem, mint a legutóbbi, migránsügyi provokáció.

De ne feledjük: ebben az ijesztő nemtörődömségben nemcsak az a vétkes, aki visszaélve a demokráciával a politikai ellenfele megsemmisítésére vagy a saját hatalma erősítésére használja a népszavazás eszközét, hanem az is, akinek a politikusi lustasága erodálja a köz bölcsességét. A balliberális kormányok ugyan nem buktak meg a kulcsfontosságú NATO- és EU-referendumokkal, de csak azért nem, mert levitték az érvényességi küszöböt ahelyett, hogy kitartó munkával valóban nemzeti üggyé emelték volna ezeket a sorskérdéseket. Akinek a hívó szavára az állampolgárok több mint fele távol marad az szavazófülkétől, amikor Európáról lehet voksolni, az ne csodálkozzon, ha - mint Kálmán László nyelvész kísérlete bizonyította - a tandíj vagy a vizitdíj dolgában a gerjesztett indulat és nem a józan ész vagy a megértés vezeti majd az x-et húzó tollat.

Mégis, hiába, hogy a népszavazás mára méltatlan politikai eszközzé vált, mind gyakrabban hallani ilyen kezdeményezésről: a jogfosztottságban fuldokló ellenzék - pláne a Momentum nolimpiás sikere óta - így próbál meg valamiféle figyelemhez jutni. S mivel a hatalom mindent megtesz a fontos ügyek blokkolása érdekében, egyre lehetetlenebb, meghökkentően periferikus kérdések előtt is felvillanhat a zöld lámpa. Virtigli hungarikum, hogy nálunk még bázisdemokrácia legfontosabb eszköze is a közéleti züllés szolgálatába áll.

2017.09.14 08:09

Játék a demokráciával

Rejtély, miért pont Latorcai Jánost hagyták magára párttársai múlt pénteken, a parlament rendkívüli ülésszakán. A jegyzőn kívül ő volt az egyetlen kormánypárti az ülésteremben. Persze levezető elnök ilyenkor is kell, Kövérnek rangon aluli volt a feladat, a szocialista Hiller és a jobbikos Sneider nyilván szóba se jöhetett, a három fideszes közül kellett választani. Életének 75. évében még megtiszteltetésnek is vehette, hogy ő maradt, s így Navracsics nyomdokaiba léphetett. 2006 emlékezetes őszén, amikor a Fidesz folyton kivonult az ülésekről, a frakcióvezetőt hagyták magnak, neki kellett a sárba taposnia Gyurcsányt, meg az akkori kormánypártokat. Latorcainak ehhez képest egyszerű volt a dolga: megadta a szót a napirend előtti felszólalóknak, aztán megállapította, hogy jé, nem is határozatképes az ülés, mindenki menjen haza. 
Lehet ironizálni a történteken, pedig nagyon súlyos ügyről van szó. Egyébként függetlenül attól, hogy az ellenzéki pártok miért kezdeményezték a nyári ülést, és hogy előtte meg utána ki milyen propaganda-célra használta a történteket. Itt ugyanis a már csak nevében létező Magyar Köztársaság már csak nyomokban fellelhető demokráciájáról van szó. Arról állítottak ki bizonyítványt - ismét - a tavasszal újabb négy évre megválasztott hölgyek és urak. Játszanak vele mind a 199-en, bár az a 38, aki legalább elment az ülésre, némileg enyhébb elbírálás alá esik. 
Orbán Viktortól tudhatjuk, hogy a Ház ellenzék nélkül is működik. Még első miniszterelnöksége idején közölte ezt, válaszul arra, hogy a szocialisták - tiltakozásul - kivonultak egy ülésről. Azt sem 2010-ben, sem az azóta megszerzett kétharmados többség birtokában egyszer sem mondta, hogy a parlament csak akkor működik, ha a kormánypártok úgy akarják. De minthogy az is tőle ismert, hogy a tettekre kell figyelni, ez nyilvánvaló. Akárcsak az, hogy a törvényhozó testület munkáját a gombokat egységesen nyomogató többség terepévé silányították. Miközben Orbán Viktor - bár időről-időre fellép a pulpitusra - fontos mondandóit nem az Országgyűlésnek tartogatja. Kötcsére kell figyelni, meg Tusványosra, s még az egyre laposabb évértékelők is tartalmasabbak, mint parlamenti beszédei. 
Minthogy a legfőbb vezető lényeges gondolatait hívei körében osztja meg - természetesen - a nagy nyilvánossággal is, az ellenzéki pártok tehetetlenül szemlélik az események alakulását. Sem ötletük, sem elképzelésük nincs arra, miképpen lehetne megtörni, netán ellensúlyozni a kormánypárti dominanciát. A sodródás és a beletörődés ugyan kényelmes, de egyre fogyatkozó táborukat ezzel aligha képesek meggyőzni arról, hogy bármikor is számolhatnak velük mint valódi alternatívával. 
A 2006-os választás előtti emlékezetes vitában - amelyben kétségkívül Gyurcsány győzött - Orbán fejtette ki: a nemzetnek nemcsak az az érdeke, hogy jó kormánya, hanem az is, hogy jó ellenzéke legyen. Függetlenül attól - tette hozzá -, hogy ki melyik oldalon van. Napjainkban mintha ez már nem is lenne érvényes. Minden elromlott.
Vagy ennyit érdemlünk?
2018.08.22 09:07
Frissítve: 2018.08.22 09:07

Kegyes aszály

A magyar gazdaságról nem egyszer leírtuk - legutóbb a kormány és a pénzvilág által oly nagyon várt felminősítés elmaradása kapcsán -: sérülékenyek vagyunk. A külpiacokat ért legkisebb sokk hatására a forint árfolyama nehezen követhető rángatózásra vált, amihez hozzászokni nem, de számítani rá annál inkább lehet. Arra azonban már kevésbé, hogy agrárgazdálkodásunk még haszonélvezője is lehet az Európai Unió meghatározó tagállamát, Németországot is sújtó természeti katasztrófának, az aszálynak. 
Magyarország tőketámogatást ugyan nem tud nyújtani - a bajor tartomány gazdánként 50 ezer euró vissza nem térítendő pénzt utal ki -, de a  gabonaszállítmányaink már útra készen állnak. Ezúttal senki sem vitatja, hogy eredeti magyar termékről van szó, nem kevés hozzáadott értékkel, amelyben persze a termésidőszak kedvező időjárásának is oroszlánrésze lehetett. Mivel kőkemény üzletről van szó, így azzal a kijelentéssel vajmi kevésre lehet menni, hogy Magyarország segítséget nyújtott a bajoroknak.
Az aszály természeti csapás, amelyet kontinensünkön még a szakemberek is hajlamosak elbagatellizálni. Intő jel lehet, hogy Németország egészében már 3 milliárd eurós kárról beszélnek, s ha nem avatkoznak be - nincs kétségünk, hogy meg fogják tenni -, akkor tömeges csődökkel kellene számolniuk. 
Vészesen apadó folyóink láttán érdemes felidézni, hogy az 1863-as aszálykor az Alföld legnagyobb részén nemcsak termés nem volt, de hiába próbálkoztak azzal is, hogy az állatokat messzi tájékokra elhajtsák, mert nem bírták volna ki a terelést. Elpusztultak, és éhínség tizedelte a vidék népét is. 
Manapság - legalábbis Európában - ilyesmire még nem kell számítani, ám elgondolkodtató, hogy a globális felmelegedés miatt a talaj vízszintje a Duna-Tisza közén már 6-7 méter mélyre süllyedt. Hosszú távon a kiszáradás jelei szaporodni fognak, nem véletlen, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat új, az aszály mértékét rögzítő szakértőkkel bővíti megfigyelői hálózatát. 
Ne feledjük: öntözni muszáj - amíg még lesz miből.
Mivel kőkemény üzletről van szó, azzal vajmi kevésre lehet menni, hogy Magyarország segítséget nyújtott a bajoroknak
2018.08.22 09:06
Frissítve: 2018.08.22 09:06