Száz romából egy diplomás

Miért van ilyen kevés sikeres, magasan képzett roma?

Ezt a kérdést vagy ennek különböző változatait szinte minden rendszerváltás utáni kormány és politikai párt megfogalmazta. A kormányok nagy egyetértésben a kutatókkal és a civil szervezetekkel rájöttek, hogy a „romák jövőjének záloga az oktatásban rejlik”. Ennek ellenére még mindig nem jutottunk el odáig, hogy a hátrányos helyzetű, rasszizált romák tömeges társadalmi (felfelé) mobilitása javuljon. Természetesen ismerjük a különböző, projektszerűen működő ösztöndíj és tanoda programokat, amelyeket a különböző kormányzatok és civil szervezetek támogattak és jelenleg is támogatnak. Továbbá az európai uniós forrásokból segített roma szakkollégiumi rendszert, ahol a felsőoktatásban tanuló roma fiatalok szakmai patronálása mellett „segítik a cigány kultúra elmélyítését és keresztény erkölcsi értékek" elsajátítását. Ezek valóban nagyon fontos kezdeményezések, azonban a roma tanulók jelentős többsége még mindig kimarad ezekből az esélyegyenlőséget biztosító oktatási programokból. S ezért szinte láthatatlanok a magyar felsőoktatásban, kutatás-fejlesztési, vagy akár az üzleti és a banki szférában.

Több elemző is úgy véli, hogy a romák leszakadásának és kirekesztettségének egyik legfontosabb oka a nagyon alacsony iskolai végzettség. A Népszámlálás 2011-es adatai szerint a 15 évesnél idősebb romák 58 százaléka legfeljebb általános iskolát végzett, további negyedük–ötödük be sem fejezte a 8 általánost, azaz a roma népesség négyötöde legfeljebb alapfokú végzettségű. A romák öt százalékának a legmagasabb befejezett iskolai végzettsége érettségi, és csupán 1 százalékuknak van diplomája. A nők körében ennél még rosszabb a helyzet: negyedük nem fejezte be az általános iskolát, szemben a férfiak egy ötödével; a legfeljebb 8 osztályt végzettek, illetve a szakmunkás végzettséggel rendelkezők körében 3, illetve 7 százalékponttal maradnak el a férfiaktól.

Szinte minden oktatáskutató és oktatási szakember egyetért abban, hogy a hátrányos helyzetű roma származású gyerekek esélyegyenlőségének, iskolai sikerességének megteremtéséhez a hozzáférhető és lehető legjobb minőségű oktatás, a modern technológiáknak megfelelő készségek legmagasabb szintű elsajátítása szükséges. Kutatások azt igazolják, hogy az általános iskolát végzett magyar diákok eredményeit leginkább az határozza meg, hogy milyen a családok szociális és gazdasági helyzete, illetve hogy az ország/település melyik részén jártak iskolába. Az oktatási rendszer, amely arra hivatott, hogy lehetőséget és felemelkedést biztosítson azoknak, akiknek ez az egyedüli esélyük kitörni a generációs mélyszegénységből és a faji kirekesztettségből, inkább a hátrányok és a társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődését biztosítja.

Ennek a diszkriminatív, szelektív és igazságtalan oktatási rendszernek a megváltoztatásához nem projektszerű, hanem strukturális, társadalmi mobilizációt elősegítő oktatáspolitikai beavatkozások és reformok szükségesek. Sikeres, magasan képzett romák akkor fognak tömegesen megjelenni, amikor a kormányok nem önző érdekek mentén meghatározott, rövidtávon elérhető sikereket hajszolnak, hanem mernek befektetni a hosszútávon megtérülő humán tőkébe.

Szerző

Intés az ugarnak

Szeretett úri véreim: a serleg tele. Nincs már itt nekünk semmi keresnivalónk: gyerünk vissza Ázsiába! - Ady Endre ironikus sorai 1902-ben jelentek meg, több mint 115 éve. Úgy látszik, itthon ismétli magát a történelem, hiszen újra és újra felmerül a dilemma: Kelethez vagy Nyugathoz tartozzunk-e. Az uniós csatlakozás után azt hittük, végre garanciát kaptunk arra, hogy az áhított Nyugat részei leszünk, most azonban épp a a kormánypárt vezető politikusai kacérkodnak a gondolattal, hogy térjünk vissza a nagy medve „gondviselésébe”.

Angela Merkel kezdi megelégelni, ami a magyar ugaron zajlik. Úgy véli, ha egy ország komolyan gondolja azt: az EU része kíván lenni, akkor nemcsak tennie kell ezért - például azzal, hogy szolidáris embertársaival -, hanem európaiként is kell viselkednie. A kancellár részéről teljesen példa nélküli, hogy már egy tagország EU-ból való kizárását sem tartja elképzelhetetlennek.

Attól persze azért nem kell tartanunk, hogy egyik napról a másikra megtapasztaljuk, milyen is az EU-n kívüli élet. Ugyanakkor Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tegnapi évértékelőjéből is kiderült: bekeményítenek az Unió vezetői. Nem csak több szolidaritást követelnek meg a tagországoktól. Ennyivel már nem érik be. Alapvető elvárás lesz, hogy egyetlen tagállam se menjen szembe az EU alapelveivel, alapértékeivel. Ha a magyar kormány folytatja a mostani politikáját, akkor nagyon súlyos következményekkel számolhat. Most még nincs mitől tartani, jönnek uniós támogatások, ezáltal nő a GDP, de néhány év múlva ez már nem lesz magától értetődő.

Ha ebben az európai politikában létezik egyetlen személy is, aki képes valamennyire visszafogni a magyar kormányfőt, az Angela Merkel. Már a kancellár is kezdi belátni: nincs tovább értelme a szép szavaknak. Kemény fellépésre van szükség, mert – hogy Ady ugyanazon írását idézzük – „látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk”.

Szerző

Népszavazás magyar módra

Nehéz lenne elképzelni bármit is, ami messzebb van a közvetlen demokráciagyakorlás XIX. század végi ideáljától, mint az a vásári komédia, ami népszavazási kezdeményezés címén most éppen a Római-part ügyében folyik. A féktelen liberalizmussal egyébként sem vádolható Tarlós főpolgármesternek mostanra sikerült olyan helyzetet előidéznie, amelyben példaszerűen kimutatható, hogyan fordult önmaga ellentétébe ez a demokratikus eszköz.

Hol van ma már az az anarchokommunista idea, hogy a köz kisebb-nagyobb dolgaiban az érintett polgárok összejönnek, elmélyült vitában feszítik egymásnak az álláspontjukat, aztán egy egyszerű szavazással eldöntik, mi legyen... A referendum ma már a nettó trükközés szinonimája: a hatalom hol a saját civiljeit veti be a valós népi kezdeményezések ellen, hol uszító álkérdésekkel aljasítja le a közvetlen politikát, ha pedig végképp vesztésre áll egy aktuális ügye, még mindig kéznél lehetnek a kopaszok.

A magyarországi népszavazások története a mind méltatlanabb kérdések és a mind nagyobb állampolgári közömbösség szomorú históriája. A nevezetes négyigenes referendum esetében tán még bocsánatos bűn volt, hogy három már eldöntött, de a kommunisták farbarúgásával kecsegtető kérdésben vitték a demokratikus erők az urnákhoz az embereket csak azért, hogy így akadályozzák meg Pozsgay Imre államfővé válását. De az állampolgársági vagy a szociális népszavazás már leplezetlen hatalomtechnikai manipuláció volt, és mint ilyen, el is érte a várt hatást. A magyarok szépen leszoktak a felelős döntés rendszerváltással kivívott jogáról, és már nem kérték ki maguknak az olyan lealjasító gesztusokat sem, mint a legutóbbi, migránsügyi provokáció.

De ne feledjük: ebben az ijesztő nemtörődömségben nemcsak az a vétkes, aki visszaélve a demokráciával a politikai ellenfele megsemmisítésére vagy a saját hatalma erősítésére használja a népszavazás eszközét, hanem az is, akinek a politikusi lustasága erodálja a köz bölcsességét. A balliberális kormányok ugyan nem buktak meg a kulcsfontosságú NATO- és EU-referendumokkal, de csak azért nem, mert levitték az érvényességi küszöböt ahelyett, hogy kitartó munkával valóban nemzeti üggyé emelték volna ezeket a sorskérdéseket. Akinek a hívó szavára az állampolgárok több mint fele távol marad az szavazófülkétől, amikor Európáról lehet voksolni, az ne csodálkozzon, ha - mint Kálmán László nyelvész kísérlete bizonyította - a tandíj vagy a vizitdíj dolgában a gerjesztett indulat és nem a józan ész vagy a megértés vezeti majd az x-et húzó tollat.

Mégis, hiába, hogy a népszavazás mára méltatlan politikai eszközzé vált, mind gyakrabban hallani ilyen kezdeményezésről: a jogfosztottságban fuldokló ellenzék - pláne a Momentum nolimpiás sikere óta - így próbál meg valamiféle figyelemhez jutni. S mivel a hatalom mindent megtesz a fontos ügyek blokkolása érdekében, egyre lehetetlenebb, meghökkentően periferikus kérdések előtt is felvillanhat a zöld lámpa. Virtigli hungarikum, hogy nálunk még bázisdemokrácia legfontosabb eszköze is a közéleti züllés szolgálatába áll.

Szerző
N. Kósa Judit