Gothár Péter filmrendező nyitotta meg az Üdvözlet Aligáról című kiállítást, melynek képein az egykori pártüdülő és az ország hangulata érződik. „Tiszták és értelmesek Weiler Péter képei, elmennek azon a borotvaélen, amin magam is járok, amikor még tudok és van kedvem járni. Itt van például a Leonyidos (Brezsnyev, a Szerk.) képe. - Autóval mehetsz, de autóból nem lőhetsz! - ezt az alaptörvényt, a vadásztörvényt nem mondták meg Brezsnyevnek, Czinegének, Semjénnek. Weiler viszont lefestette ezt a lehetetlenséget, a puska törvényét. Bár a napi hírek fényében a kiállítás előtt átnevezte a kép címét: Hurrikánra ne lőj! A faksznitól mentes képeken puska van és apuska. Egyszer volt egy fotókiállításom, és az akkori kor meghatározó megmondója nyitotta meg. Azt mondta: ami a képen van, az a kép értelme, a kiállítást megnyitom. Akkor még nem tudtam, hogy ennek a hamuban sült marhaságnak még egyszer hasznát veszem. Nem tudtam, hogy mindaz még korképpé válik egyszer. Weiler minek emlékeztet minket a múltra? Hiszen minden pillanata belénk égett. A magyar szeretet beégett, a magyar balsors beégett, a magyar ugar is beégett, a hipószag is, a Bartók magyar. A magyar David Hockney is, a kis szobrok is be, a magyar haza beégett, a magyar film is, Verne Gyula beégett, aki magyar, beégett. Erről szólnak a Weiler-képek. A Weilerek. Hogy mindenről a maga helyén és idejében beszélni kell. Hogy nem úszod meg szárazon, mert itt ez a kép, amelyiken Kádár kacsázik a kiszáradt Balatonon. Ó, a Balaton. Én szeretem tudni, vagy inkább szeretném tudni, hogy miért festi ezeket a Weiler. Castro és Kádár kukoricát címerez. Castro filmet néz. Hányban vagyunk? Hányban készültek a képek és hányban, amit ábrázolnak? Hányban élünk tulajdonképpen? Egy-egy zárt körű vetítés után Kádár és Aczél György együtt merengtek a múltnak ütemén, és áttételesen a jövőmön, a közös jövőnkön. Ahogy azt most Weiler megfestette.” - mondta el az év legironikusabb kiállításmegnyitóján a nyolcvanas évek legjobb filmes ismerője, Gothár Péter.
Weiler Péter új képei koncepciójáról azt nyilatkozta lapunknak, „nincs két Kádár. Elő kell vennünk egy tükröt és folyamatosan törölgetnünk kell, hogy tiszta képünk legyen a múltunkról. Én is a Kádár-érában voltam gyerek, sokakkal közös emlékem, hogy megjöttek a Balatonra a szegény endékások, mi pedig gazdagok voltunk, sőt, még szabadnak is éreztük magunkat hozzájuk képest. De attól még, hogy nem mi voltunk a legnyomorultabbak, nem menthetjük fel az elnyomó rendszert.”
Infó:
Üdvözlet Aligáról
Godot Galéria
