Aranyvasárnap szeptemberben

Az Arany-emlékév egyik központi helyszíne, a Petőfi Irodalmi Múzeum a tavaszi Aranyvasárnaphoz hasonlóan szeptember 24-én, vasárnap ismét megrendezi ingyenes családi programját, sőt az őszi rendezvény már előző nap, szombat délután 16 órától elkezdődik. A kétnaposra bővült Aranyhétvégén a múzeum kertjében és a Károlyi Palota impozáns termeiben színes programokkal várják a családokat, hiszen a rendezvényen minden korosztály találhat magának kedvére valót és természetesen a jubileumi év alkalmából létrehozott „Önarckép álarcokban” című Arany kiállítás is megtekinthető, méghozzá ezen a hétvégén ez is ingyenesen látogatható.

Szerző

Nem fekete-fehér

Publikálás dátuma
2017.09.15. 07:46
Sztarenki Dóra a darab főhősét alakító Lovas Rozi társaságában. Forrás: Orlai Produkció
Jonathan Maitland Tagadj, tagadj, tagadj című darabját mutatja be szombaton a Hatszín Teátrum. Az egyik főszereplőt, Sztarenki Dórát kérdeztük az előadásról.

A táncban szükség van a doppingra? – kérdezem kissé provokatívan Sztarenki Dórát, aki a tiltott szerek problematikájával foglalkozó Tagadj tagadj tagadj című előadás résztvevője és táncművészeti főiskolát végzett.

- Nem találkoztam olyan szerrel, amely doppingnak minősülne, bár az is kérdéses, hogy mi számít annak. Ezt a mostani darab is firtatja, eszerint amit a szabályzat nem tilt, az nem sorolható be a doppingszerek közé. Én néptánc és színházi tánc szakon végeztem, ez talán kicsit más, mint a balett szak. Abból a körből lehetett hallani, hogy használnak egyet, mást, de ez csak a mendemonda kategóriája. Nálunk legfeljebb a kávé, a cigi és az energiaital fordult elő, mint „doppingszer”.

Fotó: Bolega Niki

Fotó: Bolega Niki

Sztarenki Dóra a tánc előtt gyerekkorában műkorcsolyázott, ennyi köze van a sporthoz, na meg még annyi, hogy az egyik edzésen a bajnok műkorcsolya páros tagjait „felborította”. Persze nem ezért, de ezután kezdett el balettozni. Most pedig Jonathan Maitland Tagad, tagadj, tagadj című darabjának a próbáin, több morális kérdéssel szembesülnie kellett.

- Az előadás alkotócsapata arra a következtetésre jutott, hogy az élsportban egy szint felett a kimagasló tehetség mellett, ha már a sportolók nem képesek tovább kizsigerelni a saját szervezetüket, olyan szerekhez nyúlnak,amiket a szabályok nem tiltanak,de segítik a regenerálódást,gyorsabb véráramlást. Annak a kimondása is lényeges az előadásban, hogy nem doppingolok, ha nem szegem meg az erre vonatkozó szabályt. Azt is be kell látni, hogy a dopping ellenes szervezet tagjai mindig kullognak az újabb és újabb doppingszerek felfedezése mögött. Hogy meddig lehet elmenni, az minden sportlónak a saját döntése kell hogy legyen. Mindenki a saját életéről dönt ily módon – véli a színésznő.

A darabban is szó esik a Goldman dilemmáról, amely egy teszt, ebben élsportolókat kérdeznek meg, hogy ha lenne egy szer, ami garantálja az olimpiai érmet, nem kimutatható, de akár öt éven belül halált is okozhat, akkor bevennék-e és állítólag a megkérdezettek több mint ötven százaléka igennel felelt. A szerző sportriporter, belülről is jól ismeri ezt a világot.

- A történet nem fekete-fehér, az sem mondható egyértelműen, hogy ha valaki doppingol, akkor az bűnös, persze bizonyos szempontból igen, de akkor is árnyaltabb problémáról van szó. Ráadásul fontos szerepe van az edzőnek is egy ilyen helyzetben ez a szál is hangsúlyosan megjelenik az előadásban. A darab kérdéseket tesz fel, de nem ítélkezik – teszi hozzá Sztarenki Dóra – Így mindenki maga dönthet, mit gondol erről az egészről.

Névjegy
2011-ben végzett a Táncművészeti Főiskolán. Egy év múlva beválasztották az HBO-n látható Terápia első szériájának szereplői közé. Láthattuk több filmben például A legyőzhetetlenekben, a Betonzajban, a Martfűi rémben, a Sohavégetnemérősben, az 1945-ben. Játszik a Rózsavölgyi Szalonban, illetve az Orlai Produkció előadásaiban és több tantermi és független színházi produkcióban.

Infó:

Jonathan Maitland: Tagad, tagadj, tagadj

Hatszín Teátrum

Főszereplők: Lovas Rozi, Ullmann Mónika, Sztarenki Dóra, Nagy Dániel Viktor és Ficzere Béla

Rendező: Szabó Máté

Szerző

Nincs két Kádár-kiállítás

Publikálás dátuma
2017.09.15. 07:45
Fotók: Tóth Gergő
Üdvözlet Aligáról, Weiler Péter pop-art képei a közös múltat idézik. A beégett magyar szeretetet, a beégett magyar balsorsot és a magyar ugart jelképezik.

Gothár Péter filmrendező nyitotta meg az Üdvözlet Aligáról című kiállítást, melynek képein az egykori pártüdülő és az ország hangulata érződik. „Tiszták és értelmesek Weiler Péter képei, elmennek azon a borotvaélen, amin magam is járok, amikor még tudok és van kedvem járni. Itt van például a Leonyidos (Brezsnyev, a Szerk.) képe. - Autóval mehetsz, de autóból nem lőhetsz! - ezt az alaptörvényt, a vadásztörvényt nem mondták meg Brezsnyevnek, Czinegének, Semjénnek. Weiler viszont lefestette ezt a lehetetlenséget, a puska törvényét. Bár a napi hírek fényében a kiállítás előtt átnevezte a kép címét: Hurrikánra ne lőj! A faksznitól mentes képeken puska van és apuska. Egyszer volt egy fotókiállításom, és az akkori kor meghatározó megmondója nyitotta meg. Azt mondta: ami a képen van, az a kép értelme, a kiállítást megnyitom. Akkor még nem tudtam, hogy ennek a hamuban sült marhaságnak még egyszer hasznát veszem. Nem tudtam, hogy mindaz még korképpé válik egyszer. Weiler minek emlékeztet minket a múltra? Hiszen minden pillanata belénk égett. A magyar szeretet beégett, a magyar balsors beégett, a magyar ugar is beégett, a hipószag is, a Bartók magyar. A magyar David Hockney is, a kis szobrok is be, a magyar haza beégett, a magyar film is, Verne Gyula beégett, aki magyar, beégett. Erről szólnak a Weiler-képek. A Weilerek. Hogy mindenről a maga helyén és idejében beszélni kell. Hogy nem úszod meg szárazon, mert itt ez a kép, amelyiken Kádár kacsázik a kiszáradt Balatonon. Ó, a Balaton. Én szeretem tudni, vagy inkább szeretném tudni, hogy miért festi ezeket a Weiler. Castro és Kádár kukoricát címerez. Castro filmet néz. Hányban vagyunk? Hányban készültek a képek és hányban, amit ábrázolnak? Hányban élünk tulajdonképpen? Egy-egy zárt körű vetítés után Kádár és Aczél György együtt merengtek a múltnak ütemén, és áttételesen a jövőmön, a közös jövőnkön. Ahogy azt most Weiler megfestette.” - mondta el az év legironikusabb kiállításmegnyitóján a nyolcvanas évek legjobb filmes ismerője, Gothár Péter.

Weiler Péter új képei koncepciójáról azt nyilatkozta lapunknak, „nincs két Kádár. Elő kell vennünk egy tükröt és folyamatosan törölgetnünk kell, hogy tiszta képünk legyen a múltunkról. Én is a Kádár-érában voltam gyerek, sokakkal közös emlékem, hogy megjöttek a Balatonra a szegény endékások, mi pedig gazdagok voltunk, sőt, még szabadnak is éreztük magunkat hozzájuk képest. De attól még, hogy nem mi voltunk a legnyomorultabbak, nem menthetjük fel az elnyomó rendszert.”

Infó:

Üdvözlet Aligáról

Godot Galéria