Vasúti mézesmadzag Békésben és Csongrádban

Publikálás dátuma
2017.09.18. 07:04
Megállt az idő - Fotó: Molnár Ádám
Noha a Dél-Alföldet érintő nagy összegű vasútfejlesztésről kormányrendelet született, mára kiderült: mégsem villamosítják a Szeged-Hódmezővásárhely-Orosháza-Békéscsaba-Gyula közötti 107,7 kilométeres szakaszt. Így a térség jó időre búcsút mondhat annak, hogy a két szomszédos alföldi megyét összekötő vasútvonal színvonalát a XXI. század követelményeihez igazítsák. A helyi lapok 2016 tavaszán és nyarán üdvözölték a tervbe vett fejlesztést, és megírták, hogy a kivitelezőknek 2016 végén kell hozzálátniuk a munkákhoz. A teljes beruházás közel 44 milliárd forintba került volna derült ki a Magyar Közlönyből.

A térségi polgármesterek óriási sikernek nevezték a kormányrendeletben szereplő vasútfejlesztést, noha a fejlesztési terv indokolhatósága, különösen az, hogy Békéscsaba és Gyula között is megtörténne a villamosítás, a szakemberek körében közel sem volt egyértelmű. Gyula hiába a belföldi idegenforgalom egyik kiemelt célpontja, az idelátogató turistáknak csupán töredéke keresi fel a békési fürdővárost vasúttal. Emellett a kisváros és a megyeszékhely közötti szokásos vasúti utasforgalom közel sem olyan jelentős, ami alátámasztaná a nagy ráfordítást igénylő beruházást.

A Békéscsaba és Szeged között 97 kilométeres távolságot néhány perc híján két óra alatt teljesítik most a szerelvények. A menetidő az elmúlt negyven-ötven évben nem csökkent. Szó szerint megállt az idő – és aligha csak ezen a magyarországi vasútvonalon, ami jelzi: a fejlesztésekre égető szükség volna. A hazai vasúti fejlesztéseket felsoroló listáról pénzhiány miatt egyszerűen törölték a korábban kormányrendelettel szentesített beruházási tervet.

A legújabb fejlesztési elképzelések arról szólnak, hogy a vasúti pályát kizárólag Hódmezővásárhely és Szeged között villamosítják. Ez egyébként nem újdonság. A két Csongrád megyei város között – hosszú évek óta eldöntött beruházási terv ez – döntően uniós forrás felhasználásával Tram-traint, azaz vasút-villamost létesítenek, vagyis olyan szerelvényt, amely a városok között vonatként, a települések közigazgatási határain belül villamosként közlekedik. A kormány tervei szerint ezt a fejlesztést megtoldanák azzal, hogy villamosítanák a vasúti pályát Szeged és magyar-szerb határ túloldalán található Szabadka között.

Kollaboráció vagy a művész erkölcsi tartása - Stohl a Vajna-tévénél

Publikálás dátuma
2017.09.18. 07:02
Forrás: TV2
Stohl András TV2-s szereplése konfliktusokat gerjesztett a hazai kulturális elit szereplői között. Kiderült, még a fogalmak jelentésével kapcsolatban sincs közmegegyezés.

Kollaborációról, együttműködésről, az értelmiségiek árulásáról bontakozott ki vita az elmúlt hetekben Stohl András - kormányközeli, elfogult hírműsorairól hírhedtté vált, Andy Vajna tulajdonolta TV2-jében való - szereplése apropóján. Megszólalásai és az azokra adott reakciók a színész történetén túlmutató, bár sokak szerint álságos polémiát váltottak ki.

Szolgálat vagy szórakoztatás?
Alföldi Róbert eddigi utolsó rendezése a Nemzeti Színházban Klaus Mann Mephisto című műve volt. A főszerepet, azaz a tehetségét a Harmadik Birodalom szolgálatába állító Hendrik Höfgent Stohl András alakította. A Mephistoból Szabó István készített filmet, amely 1982-ben elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. 25 évvel később került nyilvánosságra, Szabó az előző rendszer ügynöke volt, azaz nagyon is konkrét dilemmákat dolgozott fel filmjeiben, köztük a Mephistoban.

Stohl András a Magyar Narancsban augusztus végén megjelent interjújában beszélt a politikusok miatt kialakult felháborodásáról, gyávaságról és egy esetleges TV2-s szerepléssel kapcsolatos dilemmáiról. „A hírműsorok meglehetősen határozott vonalat képviselnek. Na, akkor mi van, mit tesz a színész vagy a műsorvezető? Azt mondom, oké, belefér, mert én csak egy szórakoztató műsort csinálok? Vagy nem fér bele, mert ahol én szórakoztatok, ott megy a Tények is? Ez egy nagy dilemma. Bevallom, nem tudom, hogyan döntenék. Ráadásul a TV2-nél most van minden, pénz, paripa, fegyver.” Alig több mint egy héttel később kiderült, hogy elvállalta Vajna csatornáján a Sztárban sztár című műsor zsűritagságát. Nehezen elképzelhető, hogy egy ilyen produkció egyik főszerepéről 11 nap alatt született volna döntés, azaz nem lehetetlen, hogy a Narancsban megjelent interjú már egy kommunikációs stratégia része volt.

Ha a hatalom és az alkotóművészek viszonya és az elvtelen kultúrpolitikával való együttműködés kerül szóba, gyakorta szokás relativizálni a Filmalappal való együttműködést, mondván, a filmszakmára máshol nem adnak pénzt. Tehát csupán az választás marad, hogy filmes alkotóként elhallgat valaki és nem csinál filmet, vagy részt vesz a torz állami stuktúra játékában, elfogadja a játékszabályokat és az érte járó pénzt, és tűri az esetleges beavatkozást. Ezzel szembeállítják, hogy egy keresett, sokat foglalkoztatott színésznek nem kötelező elvállalnia az Andy Vajna tulajdonában lévő és a kormánypropagandát erőltető TV2-nél a felkérést, hiszen másutt is lehetőséghez juthat. Ráadásul azzal is szembe kell néznie a felkért színésznek, hogy a személyét a nézettség növelésére – vagyis a propaganda kiterjesztésére - használják.

Stohl konkrét döntéséről sokan írtak a közösségi oldalakon és az online lapok felületein, elvonatkoztatva az értelmiségiek felelősségéről.

Persona non grata
A történetnek külön színt adott, hogy a Narancs-interjúban Stohl arról is beszélt, az Alföldi Róbert rendezésében főszereplésével készülő Hegedűs a háztetőn című előadással kapcsolatban milyen abszurd reakciók születtek: „A producert, Rosta Máriát több vidéki városból is felhívták, hogy nem hajlandók leközölni olyan cikket, ami arról szól, hogy hogyan készült az előadás. Nem jöhet le egy kulturális cikk Alföldi Róberttel. Itt tartunk. Nem politikai cikk, hanem kulturális. Milyen világ ez már?!” A Hegedűs a háztetőn-t épp aznap mutatták be, amikor a Sztárban sztár új évada elkezdődött a TV2-n, emiatt Stohl hiányzott is a zsűriből.

Bárdos Deák Ágnes, zenész Facebook-posztjában az álságosságra hívta fel a figyelmet: „Ha a Vajna/kormánykultpol pénzeket, jobbhíjàn, elfogadó filmművészek az adófizetők pénzét fogadják el (és ezért NEM senkiháziak), akkor Stohl mitől lenne az? Ha olyan fesztiválokon, zeneieken/irodalmiakon, etc., lépünk fel, ha olyan könyvkiadóknál jelenünk meg, amit az NKA (az elzabrált Artisjus pénzekből is) finanszíroz, vagy olyan egyéb helyszíneken keressük meg a napi betevőt, amit a kormány (kultúrpolitikája által) közfinanszíroz intézményeiben (ld. pl PIM, MÜPA , Várkertbazár, etc.), akkor mi mért nem vagyunk senkiháziak - ha Stohl az?! Ez nekem magas.”

Hol van a kollaboráció határa? – kérdezte lapunk Vágvölgyi B. András író-filmrendezőt, aki szerint „a NER-hez hasonló pusztítást a tatárjárás jelentett rövidebb, a török és szovjet hódoltság hosszabb távon. A társadalomlélektani károkozás a legnehezebben gyógyítható". Hozzátette: "Hogy ki a törökök (azerik) defterdárja és a muszkavezető, azt érdemes nézni. A kollaboránst is, aki a vazallus csicskája. Azt hívom jelen idejű magyar kollaborációnak, amit NER-en kívüli aktorok követnek el kacsingatva azért a demokratikus oldalra, tevékenységüket az nemzet javáért való küzdelemnek beállítva, apologétáik »feszítő cselekvésvágynak« csúfolják munkásságukat; az önhibából opportunus, csak a NER-nek hasznos, csak az aktornak jövedelmező részvételt. Kedvelt alesete a kollaboránsnak, aki egy hordozható és összecsukható erkölcsi piedesztált is hord magánál, bármikor kinyitja, felmászik rá és Kantról szónokol. A NER-nek egyszer vége lesz, jövőre vagy hetven év múlva, számon kell tartani kik és miként segítették a katamarán külső támasztékaként siklani a pusztító és pokoli hajót. Jó lenne, ha lenne konszenzuális fogalmunk a kollaboránsra.”

Janisch Attila filmrendező, a Színház és Filmművészeti Egyetem tanára is az álságosságot emeli ki: „Fontosabbnak gondolom, hogy közellenségnek kiáltotta ki Németh Szilárd Schilling Árpádot, Gulyás Mártont és Vágó Gábort, akiket - bár semmit sem csináltak - de máris az őszi zavargások szervezésével gyanúsítanak! Ennek a három gerinces embernek a várható kálváriája többről szól, mint egy ide-oda csábuló színész jelleme körüli álvita.”

Számon kell kérni a gerincet
A gerinctelenséget semmi nem menti fel, még akkor sem, ha megléte immár a NER alappillére – mondja Karafiáth Orsolya költő. "Minden magát valamire tartó embernek alaposan mérlegelnie kell a szereplései, munkái kapcsán, hogy mennyit vállalhat (mennyit tart bevállalhatónak) (...) Egy réteg kisajátított gyakorlatilag minden médiumot, és csak azokat tömi pénzzel, amelyek kedvesek a szívének." Karafiáth Orsolya lapunk kérdéseire tovább árnyalja véleményét.
- Mitől vált annyira fontossá a hatalommal kollaboráló művészeken számonkérni az erkölcsi tartást, hogy még a személyeskedéstől sem riad vissza?
- Valóban nem vagyok a személyeskedés híve, és nem szeretek bűnbakot, vagy ha jobban tetszik céltáblát gyártani. De az utóbbi pár évben olykor kivételt tettem – bár nem ezzel a céllal, sokkal inkább a pontosabb szemléltetés kedvéért. Csak és kizárólag olyan esetekben élek ezzel az eszközzel, amikor a személy bőven túlmutat önmagán, szimbólummá válik. Vagy mikor épp az ismertsége által lehet kiemelni, és a figuráján át felmutatni valamit. Stohlt mindenki ismeri, és ugye – szerintem – egy híres embernek igenis feladata a példamutatás. Igenis számon kérhető a gerinc, és számon is kell kérnünk. Többek között ezért mérgező a korrupt és aljas hatalom – olyan életmintákat, olyan morális elveket közvetít, amik elfogadhatatlanok. Kicsodán kérjem számon az igazodást és a sunyi lapulást, ha nem azon a rétegen, amelynek előttem kéne állnia emberségével, tartásával, nagyságával?
- Hol húzható meg a határ? Kubiszyn Viktor például mentor az Orbán János Dénes (OJD) vezette Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-nél. Vajon ő, vagy Erdős Virág-e a követendő példa, aki szerint az is elfogadhatatlan, hogy a Szépírók Társasága pályázatot ad be az NKA-hoz, ezzel legalizálva a fennálló pályáztatási gyakorlatot?
- Erdős Virág szerintem igenis példa, mint ahogy példa Hajdu Szabolcs is. Én mégsem vagyok ennyire szigorú, azt mondom, hogy pályázni az NKA-hoz igenis lehet, mert egyelőre még ott valamelyest adnak a szakmaiság látszatára. El lehet menni államilag támogatott színházakba dolgozni. A mi adónkból kapunk vissza egy kicsikét. A Filmalaphoz is lehet pályázni, mert egyszerűen nincs más hely. De OJD-ékkel lepaktálni – és erről már sokat írtam - egészen más dolog. Tudjuk, hogyan jött létre az a valami, látjuk, kit az embereik. Írni a Magyar Időkbe meg a többi szarba, villogni a TV2-n – nos, ezt nem.
- Ön személy szerint hol húz határt?
Én minden egyes fellépést és megjelenést alaposan mérlegelek. Felléptem példádul március 15.-én a Várkert bazárban, öt másik írónővel, képzeletbéli forradalmárként. Nem nyúltak bele a szövegembe – ez alapfeltétel, nem volt a társaságban számomra vállalhatatlan fellépő, a koncepció rendben volt.

Szerző

Kollaboráció vagy a művész erkölcsi tartása - Stohl a Vajna-tévénél

Publikálás dátuma
2017.09.18. 07:02
Forrás: TV2
Stohl András TV2-s szereplése konfliktusokat gerjesztett a hazai kulturális elit szereplői között. Kiderült, még a fogalmak jelentésével kapcsolatban sincs közmegegyezés.

Kollaborációról, együttműködésről, az értelmiségiek árulásáról bontakozott ki vita az elmúlt hetekben Stohl András - kormányközeli, elfogult hírműsorairól hírhedtté vált, Andy Vajna tulajdonolta TV2-jében való - szereplése apropóján. Megszólalásai és az azokra adott reakciók a színész történetén túlmutató, bár sokak szerint álságos polémiát váltottak ki.

Szolgálat vagy szórakoztatás?
Alföldi Róbert eddigi utolsó rendezése a Nemzeti Színházban Klaus Mann Mephisto című műve volt. A főszerepet, azaz a tehetségét a Harmadik Birodalom szolgálatába állító Hendrik Höfgent Stohl András alakította. A Mephistoból Szabó István készített filmet, amely 1982-ben elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. 25 évvel később került nyilvánosságra, Szabó az előző rendszer ügynöke volt, azaz nagyon is konkrét dilemmákat dolgozott fel filmjeiben, köztük a Mephistoban.

Stohl András a Magyar Narancsban augusztus végén megjelent interjújában beszélt a politikusok miatt kialakult felháborodásáról, gyávaságról és egy esetleges TV2-s szerepléssel kapcsolatos dilemmáiról. „A hírműsorok meglehetősen határozott vonalat képviselnek. Na, akkor mi van, mit tesz a színész vagy a műsorvezető? Azt mondom, oké, belefér, mert én csak egy szórakoztató műsort csinálok? Vagy nem fér bele, mert ahol én szórakoztatok, ott megy a Tények is? Ez egy nagy dilemma. Bevallom, nem tudom, hogyan döntenék. Ráadásul a TV2-nél most van minden, pénz, paripa, fegyver.” Alig több mint egy héttel később kiderült, hogy elvállalta Vajna csatornáján a Sztárban sztár című műsor zsűritagságát. Nehezen elképzelhető, hogy egy ilyen produkció egyik főszerepéről 11 nap alatt született volna döntés, azaz nem lehetetlen, hogy a Narancsban megjelent interjú már egy kommunikációs stratégia része volt.

Ha a hatalom és az alkotóművészek viszonya és az elvtelen kultúrpolitikával való együttműködés kerül szóba, gyakorta szokás relativizálni a Filmalappal való együttműködést, mondván, a filmszakmára máshol nem adnak pénzt. Tehát csupán az választás marad, hogy filmes alkotóként elhallgat valaki és nem csinál filmet, vagy részt vesz a torz állami stuktúra játékában, elfogadja a játékszabályokat és az érte járó pénzt, és tűri az esetleges beavatkozást. Ezzel szembeállítják, hogy egy keresett, sokat foglalkoztatott színésznek nem kötelező elvállalnia az Andy Vajna tulajdonában lévő és a kormánypropagandát erőltető TV2-nél a felkérést, hiszen másutt is lehetőséghez juthat. Ráadásul azzal is szembe kell néznie a felkért színésznek, hogy a személyét a nézettség növelésére – vagyis a propaganda kiterjesztésére - használják.

Stohl konkrét döntéséről sokan írtak a közösségi oldalakon és az online lapok felületein, elvonatkoztatva az értelmiségiek felelősségéről.

Persona non grata
A történetnek külön színt adott, hogy a Narancs-interjúban Stohl arról is beszélt, az Alföldi Róbert rendezésében főszereplésével készülő Hegedűs a háztetőn című előadással kapcsolatban milyen abszurd reakciók születtek: „A producert, Rosta Máriát több vidéki városból is felhívták, hogy nem hajlandók leközölni olyan cikket, ami arról szól, hogy hogyan készült az előadás. Nem jöhet le egy kulturális cikk Alföldi Róberttel. Itt tartunk. Nem politikai cikk, hanem kulturális. Milyen világ ez már?!” A Hegedűs a háztetőn-t épp aznap mutatták be, amikor a Sztárban sztár új évada elkezdődött a TV2-n, emiatt Stohl hiányzott is a zsűriből.

Bárdos Deák Ágnes, zenész Facebook-posztjában az álságosságra hívta fel a figyelmet: „Ha a Vajna/kormánykultpol pénzeket, jobbhíjàn, elfogadó filmművészek az adófizetők pénzét fogadják el (és ezért NEM senkiháziak), akkor Stohl mitől lenne az? Ha olyan fesztiválokon, zeneieken/irodalmiakon, etc., lépünk fel, ha olyan könyvkiadóknál jelenünk meg, amit az NKA (az elzabrált Artisjus pénzekből is) finanszíroz, vagy olyan egyéb helyszíneken keressük meg a napi betevőt, amit a kormány (kultúrpolitikája által) közfinanszíroz intézményeiben (ld. pl PIM, MÜPA , Várkertbazár, etc.), akkor mi mért nem vagyunk senkiháziak - ha Stohl az?! Ez nekem magas.”

Hol van a kollaboráció határa? – kérdezte lapunk Vágvölgyi B. András író-filmrendezőt, aki szerint „a NER-hez hasonló pusztítást a tatárjárás jelentett rövidebb, a török és szovjet hódoltság hosszabb távon. A társadalomlélektani károkozás a legnehezebben gyógyítható". Hozzátette: "Hogy ki a törökök (azerik) defterdárja és a muszkavezető, azt érdemes nézni. A kollaboránst is, aki a vazallus csicskája. Azt hívom jelen idejű magyar kollaborációnak, amit NER-en kívüli aktorok követnek el kacsingatva azért a demokratikus oldalra, tevékenységüket az nemzet javáért való küzdelemnek beállítva, apologétáik »feszítő cselekvésvágynak« csúfolják munkásságukat; az önhibából opportunus, csak a NER-nek hasznos, csak az aktornak jövedelmező részvételt. Kedvelt alesete a kollaboránsnak, aki egy hordozható és összecsukható erkölcsi piedesztált is hord magánál, bármikor kinyitja, felmászik rá és Kantról szónokol. A NER-nek egyszer vége lesz, jövőre vagy hetven év múlva, számon kell tartani kik és miként segítették a katamarán külső támasztékaként siklani a pusztító és pokoli hajót. Jó lenne, ha lenne konszenzuális fogalmunk a kollaboránsra.”

Janisch Attila filmrendező, a Színház és Filmművészeti Egyetem tanára is az álságosságot emeli ki: „Fontosabbnak gondolom, hogy közellenségnek kiáltotta ki Németh Szilárd Schilling Árpádot, Gulyás Mártont és Vágó Gábort, akiket - bár semmit sem csináltak - de máris az őszi zavargások szervezésével gyanúsítanak! Ennek a három gerinces embernek a várható kálváriája többről szól, mint egy ide-oda csábuló színész jelleme körüli álvita.”

Számon kell kérni a gerincet
A gerinctelenséget semmi nem menti fel, még akkor sem, ha megléte immár a NER alappillére – mondja Karafiáth Orsolya költő. "Minden magát valamire tartó embernek alaposan mérlegelnie kell a szereplései, munkái kapcsán, hogy mennyit vállalhat (mennyit tart bevállalhatónak) (...) Egy réteg kisajátított gyakorlatilag minden médiumot, és csak azokat tömi pénzzel, amelyek kedvesek a szívének." Karafiáth Orsolya lapunk kérdéseire tovább árnyalja véleményét.
- Mitől vált annyira fontossá a hatalommal kollaboráló művészeken számonkérni az erkölcsi tartást, hogy még a személyeskedéstől sem riad vissza?
- Valóban nem vagyok a személyeskedés híve, és nem szeretek bűnbakot, vagy ha jobban tetszik céltáblát gyártani. De az utóbbi pár évben olykor kivételt tettem – bár nem ezzel a céllal, sokkal inkább a pontosabb szemléltetés kedvéért. Csak és kizárólag olyan esetekben élek ezzel az eszközzel, amikor a személy bőven túlmutat önmagán, szimbólummá válik. Vagy mikor épp az ismertsége által lehet kiemelni, és a figuráján át felmutatni valamit. Stohlt mindenki ismeri, és ugye – szerintem – egy híres embernek igenis feladata a példamutatás. Igenis számon kérhető a gerinc, és számon is kell kérnünk. Többek között ezért mérgező a korrupt és aljas hatalom – olyan életmintákat, olyan morális elveket közvetít, amik elfogadhatatlanok. Kicsodán kérjem számon az igazodást és a sunyi lapulást, ha nem azon a rétegen, amelynek előttem kéne állnia emberségével, tartásával, nagyságával?
- Hol húzható meg a határ? Kubiszyn Viktor például mentor az Orbán János Dénes (OJD) vezette Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-nél. Vajon ő, vagy Erdős Virág-e a követendő példa, aki szerint az is elfogadhatatlan, hogy a Szépírók Társasága pályázatot ad be az NKA-hoz, ezzel legalizálva a fennálló pályáztatási gyakorlatot?
- Erdős Virág szerintem igenis példa, mint ahogy példa Hajdu Szabolcs is. Én mégsem vagyok ennyire szigorú, azt mondom, hogy pályázni az NKA-hoz igenis lehet, mert egyelőre még ott valamelyest adnak a szakmaiság látszatára. El lehet menni államilag támogatott színházakba dolgozni. A mi adónkból kapunk vissza egy kicsikét. A Filmalaphoz is lehet pályázni, mert egyszerűen nincs más hely. De OJD-ékkel lepaktálni – és erről már sokat írtam - egészen más dolog. Tudjuk, hogyan jött létre az a valami, látjuk, kit az embereik. Írni a Magyar Időkbe meg a többi szarba, villogni a TV2-n – nos, ezt nem.
- Ön személy szerint hol húz határt?
Én minden egyes fellépést és megjelenést alaposan mérlegelek. Felléptem példádul március 15.-én a Várkert bazárban, öt másik írónővel, képzeletbéli forradalmárként. Nem nyúltak bele a szövegembe – ez alapfeltétel, nem volt a társaságban számomra vállalhatatlan fellépő, a koncepció rendben volt.

Szerző