- Jókívánság

Nem vagyok istenes ember, amolyan félpogány sehívőnek gondolom magam. Csepel sétálóutcájában araszoltam botommal, két hölgy mellett. Kezükben egy-egy kicsinyke Bibliát pillantottam meg. Álltak csendben, szerényen, anélkül hogy bárkire rátukmálták volna evangelizáló szándékukat. Tetszett, hogy senkit nem szólítanak meg, senkit nem vonnak kérdőre, hogy hiszi-e az Urat, hogy fél-e az elkárhozástól és hasonlókról. Megálltam tehát, s beszélgetésbe elegyedtem velük, fél óra múltán, amikor elváltunk, éreztem, hogy megsimogattuk egymás lelkét. Ellépve tőlük, már bő tíz méterre lehettem, amikor megálltam, feléjük fordultam, s számomra is váratlanul, így szóltam: „Áldja meg Magukat az Örökkévaló!” Hallottam, hogy ők ugyanazt kívánják nekem, azzal folytattam utam.