Párbeszédek a jövőből

Publikálás dátuma
2017.09.20 07:45
Forrás: Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány
Fotó: /
Öt opera egyetlen estén az Eötvös Péter és Vajda Gergely nevével fémjelzett budapesti DialogScene workshopon.

Mi a jobb annál, ha egy világhírű karmester-zeneszerző tanítja a pályakezdőket az operajátszás és –írás műhelytitkaira? Az, ha mindjárt két ilyen szakember segíti a munkát! Ebben az esetben Eötvös Péter és Vajda Gergely, akik nem győzték fogadni a gratulációkat a BMC-beli záróesten. Nem csoda: öt miniopera, öt rendezői koncepció, megannyi izgalmas részlet. A szervezők által kiválasztott öt mű mindegyike duett, s nem hosszabb tizenöt percnél. A rendezők a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színházi rendező szakos hallgatói, az énekesek a Zeneakadémia diákjai. Közülük akadt, aki már az intézmény operavizsgáján is remekül teljesített a kortárs darabokban. Vajda Gergely nyitotta az estét, világjáró karmester-komponistához méltó módon, két nyelven vezette elő, hogy a kéthetes workshop során Eötvös Péterrel nekik lényegében semmi dolguk nem volt, mint hátradőlni és engedni, hogy mindenki elkövesse az ilyenkor szokásos hibákat. Ez persze erős túlzás, mégis megfogja a munka lényegét.

„A zeneszerzőknél az operájuk színpadi megvalósítására vonatkozó praktikus tapasztalat hiánya a legjellemzőbb probléma az alkotófolyamat során – magyarázza Vajda. – Nincs például gyakorlati élményük a színpadi idő jellemzőiről. Az ugyanis nagyon nem mindegy, hogy egy-egy mondat között mennyi idő telik el. A rendezőknél pedig a helyszínből, a körülményekből és a költségvetésből adódó korlátokhoz való kreatív viszonyulás jelentették a legnagyobb kihívást a munkában.” Vajda Gergely azt mondja: bármilyen meglepő is, emberi hangra komponálni nagyon nem könnyű. „A szólamok énekelhetőségének kérdése állandóan visszatérő elem, ahogyan az is, hogy a jelmez, smink, fény milyen problémát jelenthet egy-egy előadó számára. Ezek mind ott vannak a kötelezően elkövetendő hibák listáján.”

Éppen ezért fontos, hogy a fiatal alkotók és előadók a lehető leghamarabb szembesüljenek a kihívásokkal, és megtanulják rutinnal kezelni azokat. Már csak azért is, mert bőven marad feszültségforrás így is… „Egy zeneszerzőnek, akármilyen fiatal is, konkrét elképzelése van arról, hogy milyen zenéhez milyen színpadi akció tartozik, legalábbis ami a saját művét illeti. Ez az esetek nagy százalékában nem találkozik azzal a vízióval, amit a rendező hoz a produkcióba – magyarázza Vajda Gergely. – Hiába tartottunk már februárban egy workshop-fázist, ez a feszültség a bemutatót megelőző két hétben többször is előjött. De az ilyen, barátságos laboratóriumi körülmények közötti, ám mégis éles helyzetekben manifesztálódó tapasztalat mind a zeneszerzőnek, mind pedig a fiatal rendezőnek gyümölcsöző lehet.”

Dee & Dum Forrás: BMC

Dee & Dum Forrás: BMC

Az énekesek sem panaszkodhattak, hogy unalmas volna a munka: mindannyian több darabban léptek fel az est során, ami nem csekély feladat. „Az ő számukra a stílusok és a hangadási technikák sokfélesége jelentett kihívást, hiszen mindenki minimum kettő, maximum három, egymástól nagyon különböző operában álltak színpadra.”

A DialogScene és az ehhez hasonló programok rettentően fontosak – nem csupán az operajátszás, de a komplett zenei élet szempontjából. Az opera ugyanis sokaknak elérhetetlen messzeségűnek tetszik. Nem véletlenül. „Az opera a legkomplexebb zenés színházi műfaj – mondja Vajda Gergely. – Nehéz lehetőséghez jutni, mert operát alkotni, színre vinni drága mulatság. A zeneszerzők esetében viszont fontos, hogy mielőtt, mondjuk, egy pályázatra jelentkeznének, már legalább egy workshop tapasztalatából tudják, milyen is lehet az az opera, amelynek színrevitelét egy operaház vagy fesztivál az elbíráláskor egyáltalán megfontolhatja.”

A BMC-ben vagy a Zeneakadémia operavizsgáján ünneplő tömeg azt mutatja: igény van az izgalmas, friss hangokra s ötletekre, a közönség vágyik arra, hogy megismerje a jövő komponistáit, énekeseit és irányait. Vajda is így látja ezt: „Jó zenés színházi rendezőkre, mivel a műfaj népszerű, ám a prózai színháznál gyakran jóval bonyolultabb, mindig van kereslet. Fontos, hogy minden generációnak legyenek kreatív, tapasztalt, nyitott és a nemzetközi porondon is hadra fogható alkotói.” A cél tehát adott. Vajda Gergely pedig – a közönséghez hasonlóan – az eredményt tekintve is bizakodó. „A DialogScene mesterkurzuson résztvevő rendezők közül én magam is szívesen dolgoznék legalább két fiatallal a jövőben.” Az est izgalmi faktoráról pedig mindent elmond, hogy az első sorban ott ült maga Kurtág György.

Művek és előadók:

Művek:

- Angel Hernandez-Lovera (VE): Dee & Dum

Rendező: Varga Bence

- Chi-ying Lin (TW): Under the Moonlight

Rendező: Tárnoki Márk

- Antoine Daurat (FR): The Scene

Rendező: Szokol Judit

- Zixiao Wang (CHN): Sons and Lovers, Hate and Love

Rendező: Hojsza Henrietta

- Tomás Bordalejo (AR): The Magic Phallus

Rendező: Tarnóczi Jakab

Előadók: Imai Ayane – szoprán, Molnár Anna – mezzo, Beeri Benjámin – tenor, Mikecz Kornél – bariton, Mali Emese – zongora, Dargay Marcell – zongora.

2017.09.20 07:45

Kivételt tesz Budapesttel José Carreras

Publikálás dátuma
2018.12.16 16:11

Fotó: AFP/ LLUIS GENE
A világ egyik leghíresebb tenorja tavaly bejelentette, hogy nem turnézik többet. Azonban decemberben 19-én, szerdán mégis fellép a Papp László Budapest Sportarénában, egy gálakoncerten.   Nemrég pályafutása legfontosabb helyszínein – a londoni Albert Halltól Montevideóig – adott búcsúkoncerteket José Carreras, és ezután szögre is akasztotta a turnéruháját. Bár a 71 éves világhírű tenorista a turnézástól elbúcsúzott, a színpadtól szerencsére nem. Egyéni koncerteket még vállal, így látogat el Budapestre is.  A barcelonai születésű, katalán nevén Joseph Maria Carreras a leghíresebb karmesterekkel dolgozott együtt. Tehetségét korán felismerték, 5 évesen egy katalán rádióállomás adásában szerepelt, 11 évesen pedig fellépett a barcelonai Teatro Liceu színpadán. Fiatal korában eredetileg vegyésznek készült, de hamar rájött, hogy inkább a konzervatóriumba szeretne beiratkozni. 1971-ben az olaszországi Parmában megnyerte a nemzetközi Verdi énekversenyt. Első helyezése után Carlos Caballé (Montserrat Caballé testvére) lett a menedzsere, és hamarosan megnyíltak előtte a világ operaházai. Énekelt többek között a londoni Covent Gardenben, a New York-i Metropolitan színházban, a bécsi Operaházban, a milánói Scalában is, több operafilmet is forgatott. Azonban 1987-ben Párizsban tartózkodva a Bohémélet filmforgatása alatt megtudta, hogy akut leukémiában szenved.  Felgyógyulása után 1988-ban lépett fel újra, a barcelonai Diadalív előtti téren. Ezt követően két kollégájával, az olasz Luciano Pavarottival és a spanyol Plácido Domingóval együtt több koncertet adott a világ különböző városaiban, Három Tenor néven. José Carreras többször járt Magyarországon, kedvenc partnere volt Házy Erzsébet, Andor Éva, Tokody Ilona, Marton Éva és Rost Andrea is.    A repertoárja több mint 60 operát tartalmaz, melyek közül a legkiemelkedőbbek: a Bohémélet, a Don Carlos és a Carmen.
Szerző
2018.12.16 16:11

Tarolt a Hidegháború a 31. Európai Filmdíjon

Publikálás dátuma
2018.12.16 14:29

Fotó: AFP/Opus Film/Apocalypso Pictures/
Pawel Pawlikowski jött, látott és csaknem mindent vitt – röviden így foglalható össze a 31. Európai Filmdíj gála eseményei, melyet szombat este rendeztek meg Sevillában. A magyar filmek közül csak egy koprodukciónak jutott elismerés.
Az Európai Filmakadémia szokásainak és ízlésének ismeretében nem meglepő a döntés. Egyrészt, mert általában itt is azok a kedvencek, amiket a májusi Cannes-i filmfesztiválon bemutattak és elismertek, másrészt meg maga Pawlikowski személye is fontos, nincs nála jelenleg fontosabb európai filmes. Így tényleg a szeme sem rebbent, amikor a Hidegháború című szerelmi-történelmi drámája lett a legjobb európai film 2018-ban. Persze, ehhez akkor még hozzájött a legjobb rendező, illetve a legjobb forgatókönyvírónak járó elismerések is – illetve közvetve a legjobb színésznőnek járó díj, mivel ezt pedig a „terhesen Hollywoodban ragadt” Joanna Kulig kapta. A híresen hangulatember hírében álló Pawlikowski egyébként elemében volt, igen humorosan reagált arra, hogy borítékolt helye volt a színpadon. A legjobb forgatókönyvíró díjnál megjegyezte, hogy ő igazi antiíró, mert amit papírra vet, az általában nem forgatja le. Ahogy mondta, a Hidegháború forgatókönyvének is volt vagy 193 változata. Ahogy pedig Joanna Kulig üzenetét olvasta fel a telefonjáról, az elment volna egy stand up produkciónak is. Szükség is volt ezekre a villanásokra az amúgy igen hosszú és unalmas gálán, mely a német humor és a spanyol szervezés bombasztikus elegyeként jellemezhető. De visszatérve a nagy győzteshez: az amúgy végig szerénységet sugárzó rendező megjegyezte, hogy úgy nyert ilyen sokat, hogy semmiféle lobbitevékenységet nem végzett a háttérben – nagy kérdés, hogy vajon az Oscar is ilyen könnyen fog-e neki menni. Mondjuk, szép lenne az Ida után az amerikai filmakadémiánál is duplázni. 
A legjobb európai színész kategóriája több szempontból is érdekes volt. A Hidegháború főszereplője, Tomasz Kot nem tudott nyerni, a józan ész és ítélőképesség azt diktálta volna, hogy a svéd származású dán színész, Jakob Cedergren kapja meg a díjat A bűnösért, hosszú idők óta a legjobb filmszínészi alakítást nyújtotta ebben feszült, ám egyetlen helyszínen játszódó thrillerben. A befutó viszont az olasz autodidakta színész, Marcello Fonte (Matteo Garrone: Dogman) lett. Ez két dolgot erősít meg: még mindig nagyon sok az olasz tag és az Európai Filmdíjak esetében nagyon számít, hol indul a film: nos, A bűnös a Sundance-en, a Dogman Cannes-ban. Előbbit minden bizonnyal nem látta a szavazók zöme, utóbbit igen. Mindazonáltal nekünk azért is volt fontos ez a kategória, mert 2017 legjobb európai színésznője, Borbély Alexandra prezentálta az elismerést. Egészen bájos volt a pillanat, amikor Borbély lekísérte Fontét, mivel a színésznő minimum két fejjel magasabb az olasz aktornál. Kifejezetten az Európai Filmdíjra jellemző papírforma érvényesült az elsőfilmes mezőnynél is, a Prix Fiprescinél, melyet nem mellékesen nem az alkotók, hanem a nemzetközi kritikusok ítélnek oda: a Cannes-ban többszörösen elismert Lány kapta, a belga Lukas Dhont drámája, mely egy transznemű kamaszról szól. Ez csak azért nem jó hír nekünk, mert erre a díjra a jelöltek között volt Szilágyi Zsófia kitűnő debütje, az Egy nap, de végül így nem jutott elismerés az év legjobb magyar játékfilmjének Sevillában. Mint ahogy sajnos a legjobb dokumentumfilm kategóriában sem a Tuza-Ritter Bernadett által jegyzett, huszonegyedik századi csicskatartásról szóló Egy nő fogságban aranyozódott be, hanem az Európai Filmakadémia egyik alapítójáról szóló Bergman 100. Amely, amúgy fantasztikusan jó film. De a jó hír, hogy végül nem távoztunk üres kézzel: az animációs film kategóriában a Még egy nap élet című lengyel-magyar-spanyol-német-belga koprodukció kapta az Európai Filmdíjat. A budapesti Puppetworks animációs filmstúdió közreműködésében készült animációs film világpremierje – micsoda meglepő fordulat – a cannes-i filmfesztivál hivatalos programjában volt, a budapesti Anilogue-on pedig fődíjat kapott. Rendezője, Raul de la Fuente kiemelte az ötszáz fős nemzetközi stáb összetartását és művészeti erejét. Amúgy egész este az egységes Európa mellett érveltek a művészek a különböző köszönő és felvezető beszédekben. 
Nincs gála nagy és bizonyított művészek elismerése nélkül, Sevillában sem volt ez másképp. Az életműdíjat Carmen Maura színésznő kapta, aki nagyon hosszasan kevert spanyol és angol nyelven köszönte meg, de, hogy mi volt a sztori nem sikerült desifrírozni. Az Európai Filmakadémia elnökségének tiszteletbeli díját (ezt ritkán szokták kiadni, eddig csak Michel Piccoli, Manoel de Oliviera, Michael Caine és Andrzej Wajda kapott ilyet) Costa-Gavras vehette át, aki viszont példásan rövid volt: „Ma olyanok vagyunk, mint amilyennek Európának lennie kéne. Együtt vagyunk más-más országokból, tudjuk kedvelni és elfogadni egymást.” – húzta alá. Az est nagy sztárvendége Ralph Fiennes volt, aki egyszerre angolként és európaiként aposztrofálta magát. De, ami ennél sokkal erősebb üzenet volt, azt pont a Szabó Istvánnal forgatott A napfény íze című filmjével jellemezte. Ahogy fogalmazott, ez egy zsidó család asszimilációjának története volt a magyar társadalomba. A család első cselekedete ennek érdekében az volt, hogy önként feladták a zsidó nevüket egy magyarért. A film végén, amikor az immár unoka főszereplő kijött a börtönből, jelképes tettként újra felvette a zsidó nevét, és azt mondta: így tud igazán szabadon lélegezni. „Ez a szabad lélegzés van most veszélyben. Populista politikusok, politikai korrektség és a közösségi média manipulációi miatt.” – jelentette ki Ralph Fiennes. Tegyük hozzá: aki nélkül ez a gála hamar feledésbe merülne.
Témák
film
2018.12.16 14:29