Kácsor Zsolt: Mogyorós csoki Orbánnak és Kósának

Publikálás dátuma
2017.09.23 09:25
Fotó: Molnár Ádám
Fotó: /

Valószínűleg az agyamra ment a politika, mert a hétvégén Orbán Viktorral és Kósa Lajossal álmodtam. Kissé meglepődtem. Arról győzködtem őket, hogy ők ketten nem csak kirabolták az országot, de közben belepiszkáltak a magyar társadalom szerkezetébe, mire az csikorogni kezdett. Erre föl mindketten sírva fakadtak, és álmomban elnézést kértek tőlem az elmúlt tizenegy évért, vagyis a 2006 őszén általuk kitalált, de spontánnak hazudott zavargások óta eltelt esztendőkért.

Mondom, valami nincs rendben velem, elvégre normális országban normális állampolgár nem álmodik a hazája miniszterelnökével és annak haverjával – de mire végigírtam ezt a mondatot, rájöttem, hogy nekem nincs is összehasonlítási alapom, születésem óta Magyarorságon élek: honnét is tudhatnám, hogy miképpen működik egy normális ország normális állampolgárának a tudatalattija? Ráadásul az említett két emberrel évek óta nem beszéltem, semmi sem indokolja, hogy velük álmodjak, hiszen a médiából is csak kevés jut el hozzám belőlük: tévét nem nézek, mert nincs, a rádiócsatornák közül kizárólag Bartókot és France Infót hallgatok, a lapokból pedig főként a kulturális és irodalmi hírek érdekelnek, más nemigen.

Orbán Viktorral utoljára 2006 tavaszán váltottam pár mondatot, amikor a Fideszben egy szegény, szerencsétlen kezdő kerülhetett a sajtóirodába, aki nem tudhatta még, hogy a párt vezére, agya és ökle a Népszabadságnak nem ad interjút. A Fidesz-központ sajtóirodájának újdondásza leszervezte hát, hogy Orbán Viktor interjút ad nekem valamelyik kampányesemény után. Oda is mentem Orbánhoz, mondtam neki, hogy a Népszabadságtól jöttem az interjú dolgában, mire odavetette nekem foghegyről, hogy ő nem ad nekem interjút. Kérdeztem, hogy miért nem, hiszen le lett beszélve. Visszakérdezett, hogy hol lett lebeszélve? Azt válaszoltam neki, hogy a Fidesz-központban. Mire büszkén rávágta, hogy "nekem a Fideszben nincsen főnököm", és elfordult, nem is köszönt. Néztem utána bambán, mert nem értettem, hogy miképpen is jön ide ez a főnökösdi. Hiszen nem kérdeztem én, hogy neki van-e a Fideszben főnöke, ráadásul minek is kérdeztem volna, úgyis tudtam, hogy ő ott az atyaúristen negyedszázada. Azt viszont egészen addig nem gondoltam, hogy neki mennyire fontos ezt deklarálni egy vadidegen újságíró előtt. S ilyen büszkén. Hogy bezzeg neki nincs főnöke. Érdekes, tán ez motiválja ezt az embert, gondoltam aztán, hogy minden egyes helyzetben ő lehessen a főnök. Tán ezért fontos neki ez a szédült külpolitikai hepciáskodás, hogy ő deklarálhassa, hogy neki nem csak a Fideszben, nem csak Magyarországon, de Európában sincsen feljebbvalója. Mintha ez bárkinek fontos volna őrajta kívül.

Kósa Lajossal sem beszéltem évek óta, ha jól emlékszem, utoljára tán 2014-ben, Debrecenben, ahol ő éppen úgy az atyaúristen szerepébe bújt, mint Orbán a Fideszben. Nem tudom már, mit mondott, csak annyi maradt meg bennem, hogy azt feszegette: mit kérdezősködöm én, mikor csak szolga vagyok, s pártérdekeket szolgálok. Lajos király nem volt vicces, de nevettem aztán rajta mégis, mert az vágódott az eszembe, hogy a Fidesz vezérkarában ez a főnök-szolga viszony biztosan régi-régi személyes sértettségek becsípődése lehet. Úgy tűnik, mintha a Fidesz veterán vezérkari főnökei másként nem is volnának képesek az emberek közötti viszonyokat defíniálni, csak a fölé- és alárendelések állandósítani kívánt keretei között, s talán ez lehet az oka annak is, hogy ezeknek a politikusoknak a viselkedése interperszonális helyzetekben komoly, már-már patologikusan súlyos alkalmazkodási zökkenőket mutat – figyelem, ezt a tünetegyüttest egyszerűbben is le tudnám írni, csak azért voltam ilyen választékos, hogy a Fidesz által fizetett trollok ne értsék.

Azt viszont érteni fogják, hogy én a hétvégén tényleg Orbán Viktorral és Kósa Lajossal álmodtam. Furcsa volt. Álmomban egy kampányrendezvény előtt mentem oda hozzájuk, közöltem velük, hogy ők ketten nem csak kirabolták az országot, de közben belepiszkáltak a magyar társadalom szerkezetébe, amivel súlyos működési zavarokat okoztak nekünk, mire mindketten elsírták magukat. Nem akartam hinni a fülemnek, és nem akartam hinni a szememnek. Orbán Viktor úgy zokogott, mint egy gyerek, és Kósa Lajos sírástól rázkódó vállára borult. Úgy álltak ők ketten a kampányrendezvényre gyülekező, szájtátva bámuló emberek előtt, mint általános iskolás kisdiákok, akiket a biztonsági őr, egy szigorú, bajuszos bácsi éppen rajtakapott, hogy a boltban el akartak csórni egy mogyorós csokit. Azt ismételgették, hogy nem ezt akarták, nem így akarták. S hogy bocsássunk meg nekik, mert ők igazából nem tolvajok, nem is cégéres politikai gazemberek, pláne nem egy állami bűnbanda főnökei, akiknek egy egész kontinens tartja őket, hanem ők szegény, szerencsétlen, megtévesztett emberek. Majdnem megsajnáltam őket, de szerencsére fölébredtem, és rögvest meg is fogadtam, hogy a börtönbe, a beszélőre majd viszek nekik csokit. Még mogyorósat is. De megbocsátani? Azt nem fogok.

2017.09.23 09:25

Meglepetések érhetnek, ha tévét nézünk az ünnepen

Publikálás dátuma
2018.08.19 12:33

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/
„Talán már a mostani hosszú hétvégén is az lehet a nézőknek ünnep, hogy be sem kapcsolják a tévét. A műsorokat elnézve ez sem lenne meglepő.”
Nemzeti ünnep, vagy össznemzeti tévénézés. Ez a dilemma március 15-én, vagy október 23-án éppúgy felbukkan, mint most, augusztus 20-a alkalmából. A hatalmat minden tekintetben kiszolgáló, egykor közszolgálatinak indult, ma már csak annak csúfolt tévéknek persze nincs sok választásuk. Az M1 hírcsatorna, a Duna TV és a Duna World már csak azért is kénytelen nyomon követni az ünnep eseményeit, nehogy a politikusok fontos üzenetei ne jussanak el a széles néprétegekhez. Az más kérdés, hányan nézik ezeket az – általában – élő közvetítéseket, de végül is nekik a nézőszám úgysem számít. A kereskedelmi adók viszont ilyenkor beleadnak apait-anyait, hogy kiszolgálják a közönséget. Úgy tesznek, mintha az egész ország a készülékek előtt ülne, s nekik csak az a dolguk, hogy jobbnál-jobb filmekkel szórakoztassák a nagyérdeműt.
Az alkotmány, az új kenyér egykori, Szent István újjáéledt mostani napja is eme megosztás jegyében telik a tévékben. Jó hazafiak, hívők és Orbán-hívek már reggel fél 9-kor láthatják az ünnepélyes zászlófelvonást, aztán végigkísérhetik a tisztavatást, a légi és vízi parádét, megnézhetik, kik kapják idén a Szent István Rendet, délután szemtanúi lehetnek a Szent Jobb körmenetnek, a nap betetőzését pedig a Budavári Palotakoncert című operett-gála jelenti a Dunán. Amikor meg épp nem történik semmi, az ünnephez méltó filmekkel próbálják maradásra bírni őket. Bizonyára kevesen tudnak ellenállni e kínálatnak. Ha véletlenül mégis kezükbe kerülne a távirányító, bőséggel ütközhetnek magyar filmekbe. A TV2 délután például leadja Várkonyi Zoltán immár klasszikus Egri csillagokját, utána pedig a Macskafogót. Az M3-on este az István király című 1992-es magyar tévéjáték (nem a musical) látható, az RTL Klubon éjszaka pedig a Csak szex és más semmi című vígjáték. A többiek már bevált amerikai filmekkel keresik a nézők kegyeit. Ami azért érthető, hiszen az ünnepnap sem múlhat el reklámok nélkül, márpedig azokat közönségvonzó műsorok között tanácsos leadni.
Csak a sorozatok és szappanoperák hívei maradnak hoppon, ahogy az már ilyesfajta ünnepi alkalmakkor szokásos. Hétfő lévén a Dunán következne a Kártyavár újabb epizódja, de nem jön, egy hetet várni kell rá. Nem lesz Barátok közt, valamint Éjjel-nappal Budapest sem az RTL-n, valamint Jóban-rosszban a Super TV2-n. Még a Cool-on is elmarad az örök délutáni program, a Cobra 11 című, egyébként remekül megcsinált német krimi-sorozat néhány folytatásának ismétlése. Jó hír viszont e film kedvelőinek, hogy a következő vasárnaptól már vadonatúj részek láthatók az RTL Klubon: a 22. évad epizódjait kezdik vetíteni és várhatóan újabb bravúrosan felvett autópályás üldözések és tömegkarambolok színesítik a jól kitalált történeteket.
És nem ez az egyetlen meglepetés a jövő heti kínálatban. Ugyancsak az RTL Klubon szombat és vasárnap kora délutánonként lesz látható egy 1986-ban forgatott és világszerte vetített sorozat. A simlis és a szende hozta meg Bruce Willisnek az első átütő sikert. Pedig akkor még - a Taxisofőr egyik főszereplőjeként - a női főhős, Cybill Shepherd sokkal ismertebb volt nála. Kettejük remek játéka mellett szellemes ötletek, humoros párbeszédek jellemzik ezt a krimit, amely indulása után nem sokkal megkapott szinte minden jelentős tévésorozat-díjat (Emmy, Golden Globe). Ennél is váratlanabb viszont a TV2-ben esedékes változás. A jövő héten ugyanis - a Tények után - főműsoridőben azonnal jó filmeket vetítenek: bevált, sikeres hollywoodi alkotásokat. Látható lesz a Beverly Hills-i zsaru mindhárom része - Eddie Murphyvel. Megismétlik a Krokodil Dundee két részét, sőt műsorra tűzik még a Csonthülye című dél-afrikai vígjátékot is.
Nem valószínű, hogy ezekkel igyekeznek ellensúlyozni az RTL Klubon menő sorozatokat, mert azokkal úgysem tudnak - a jelek szerint talán már nem is akarnak - versenyezni. Viszont úgy látszik, egyelőre feladták az egész nyarat végigkísérő próbálkozásukat, hogy saját gyártású ál-vetélkedőkkel igyekezzenek magukhoz vonzani a nézőket. Előbb Kasza Tibor játékvezetésével két celeb próbálta - általában sikertelenül - hat hosszú fordulón át kitalálni, hány éves az eléjük állított személy. De nem ez volt a mélypont, hanem az utána következő Extrém Activity, amelyben Ábel Anita irányításával ugyancsak celebek szenvedtek a kitalálandó feladatok dzsungelében. Náluk csak a nézők szenvedtek jobban, hiszen ez a játék (?) egy-két este még akár lehet is szórakoztató, de minden hétköznap egy kicsit (nagyon) sok.
Attól tartunk azonban, hogy a pihenő nem tart sokáig. A nagy kereskedelmi tévék egymást felülmúlva - néha egymás orra elől - vesznek külföldön bevált licensz-műsorokat, hogy aztán a hazai környezethez applikálva azokat, szórakoztassák (hülyítsék) a nagyérdeműt. Így azon sem lehetnek meglepve, hogy a nézők lassacskán megtanulnak válogatni a műsorok között és mindig a kezük ügyében van a távirányító. A nagy hírveréssel beharangozott durranásokról meg előbb-utóbb kiderül, hogy nem nagyok és még kevésbé durranások. Talán már a mostani hosszú hétvégén is az lehet a nézőknek ünnep, hogy be sem kapcsolják a tévét. A műsorokat elnézve ez sem lenne meglepő.
2018.08.19 12:33

Nézzünk hátra, hogy lássunk előre!

Publikálás dátuma
2018.08.19 12:14

Fotó: /
Az angol nyelv villámgyorsan fejlődik. Manapság még annál is gyorsabban, mint az elmúlt évszázadokban. A magyar sokkal konzervatívabb.
Valamikor a történelem homályába vesző iskolás koromban, úgy emlékszem,  tanáraink meglehetősen szigorúan vették helyesírásunkat (és természetesen helyes beszédünket). Ma már talán furcsa, de egy írásbeli dolgozatot, vagy írásban megoldott házi feladatot három szempontból értékeltek: fogalmazás, helyesírás, külalak. Az első kettő kapcsolatos a nyelvhelyességgel, vagy hogy ne legyek olyan nagyképűen tudományos: anyanyelvünk tisztességes használatával. Hiszen utódainknak azt a nyelvhasználatot adjuk tovább, amely belénk rögzült. A gyerekek a családban a szülőktől hallott nyelvet beszélik, ezt alakítja tovább az óvodai, iskolai, majd később a munkahelyi közegben hallott és beszélt gyakorlat.
Közhely, hogy az angolok milyen konzervatívak. Mennyi mindenhez ragaszkodnak egyéni és társadalmi életükben, amin más nemzetek már rég túlléptek. Ugyanakkor az angol nyelv, mindenütt, ahol használják, villámgyorsan fejlődik. Manapság még annál is gyorsabban, mint az elmúlt évszázadokban. Az is közhely, hogy az angol nyelvű színházakban, ahol Shakespeare darabokat adnak elő, nem az eredeti szöveget mondják, hanem megújított, a mai angol közönség számára érthetőbb "fordítását" – vagy ha az eredetit, akkor a közönség a mai nyelvű átírásban kinyomtatott változatot olvassa előadás közben. Esetleg a színpadnyílás fölé helyezett kivetítőn olvasható a mai átirat.
Szerintem a magyar nyelv sokkal konzervatívabb. A néhány évtized múlva ezeréves nyelvemlékünk, a Tihanyi Alapítólevél (1055) latin nyelvű sorai közt több tucat magyar szó, rag, névutó mellett egy egész mondatot lehet olvasni, amelyet ma is értünk: feheruuaru-rea meneh hodu-utu-rea. Mai magyarsággal: a Fehérvárra menő hadi útig. Vagy itt a Halotti Beszéd, amely 1192 és 1195 közt keletkezett, és az első, elejétől a végéig magyar nyelvű írásos dokumentum. Több, mint 820 éves szöveg, azonban kis odafigyeléssel jól érthető. Az eredeti, gótbetűs szöveg ilyen volt: „Latiatuc feleym ʒumtuchel mic vogmuc. ýſa pur eſ chomuv uogmuc”. (Amiben az „ʒ” betű a mai „sz” hangnak, az „ſ” betű pedig – amely nem f, nézzük csak meg alaposan! – a mai „s” hangnak felel meg). Tanítják az iskolában is. Ma így mondanánk: Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk: íme, por és hamu vagyunk.
Nos, az államalapítás utáni évszázadokból jó ha száz évenként maradt egy-egy ilyen írásos nyelvemlék, (a Halotti Beszéd utáni évszázad végén az Ómagyar Mária-siralom) ami egyebek közt azért is hasznos, mert láthatjuk: miként és mennyit változott hosszabb távon a beszélt nyelvünk. Természetesen változott, de aránylag lassan. Az írni-olvasni tudás elterjedése után pedig a kialakult nyelvtani és helyesírási szabályok megtartása és betartatása tovább fékezte a gyors nyelvváltozásokat (amelyek főként a beszédben utolérhetők). Dokumentálásuk azonban folyamatosan utolérhető a legmagasabb színvonalú szépirodalmi szövegektől kezdve az élő, beszélt nyelvhez legközelebb álló hírlapi szövegekig, mindenütt.
Nekem hasznos szerszámom, kedvelt eszközöm a magyar nyelv, amikor írok. Élvezem munka közben. Simogat, dédelget, miközben anyanyelvem szavait magamhoz ölelem, és ahogy leírom, észre sem veszem, hogy szinte ösztönösen illesztem őket anyanyelvem szerkezetébe, hogy mondataimat lehetőleg minél többen és jobban értsék. Tudom, nem én vagyok az első ebben a műfajban és bizonyára még sokan foglalkoznak majd effélével. Meg azzal, hogy ezt a gyönyörűséget: az anyanyelvünkön kifejezhető szépséget hogyan törik kerékbe, naponta ezerszer. A tréfa az, hogy nem tudatosan teszik. Csak úgy jön a szájukra, mint fejükre a galambfos.
De hogy ne meneküljek DURVA általánosításba, legközelebb folytassuk ezzel a durvasággal.
2018.08.19 12:14