Demcsák távozásával milliókat bukhatott az ATV

Publikálás dátuma
2017.09.22 10:49
Forrás: Youtube/ATV
Fotó: /
Idén több százmilliót költött az ATV  az őszi műsoraik indulása előtt reklámra - írja a Bors, hivatalos adatok híján "iparági pletykákra" alapozva. Ha százmilliót nem is buktak Demcsák Zsuzsa miatt, a műsorvezető képével hirdetett Egyenes beszéd című műsor plakátjait még az ominózus Szanyi Tiborral készített interjú előtt kihelyezték országszerte, így - még ha pontosan nem is tudni, mennyit - több milliót biztosan bukott a csatorna.

Óriásplakátokkal és egyéb, komoly reklámanyagokkal hirdette őszi műsorait az ATV, többek között Demcskák Zsuzsa Egyenes Beszéd, valamint a Start című műsorát is, amikről szerda óta lehet tudni, hogy végül nem kerülnek adásba, miután szerdán Demcsák és a csatorna közös megegyezéssel felbontották a szerződésüket - ezt maga a műsorvezető jelentette be Facebook-oldalán, "kóros fáradtságra" hivatkozva. A bejegyzés mellé egy a helyzethez túl vidám fotót is posztolt Németh Szilárddal, az ATV vezérigazgatójával:

- A hivatalos kommunikáció szerint közös megegyezéssel zárult az ügy, de szerintem ebben az országban, akinek már valaha szűnt meg munkahelye, az tudja, hogy ez az esetek 99 százalékában azt jelenti, hogy „ki vagy rúgva, de legyen esélyed új állást találni” – nyilatkozta a Borsnak egy tévés jogász, aki nem zárta ki azt sem, hogy valóban létrejött egy közös megegyezés, de véleménye szerint ritkán zökkenőmentes egy ilyen elválás.

A bulvárlap azt is írja, hogy a közös megegyezéssel azért is jól járt Demcsák, mert ha ő mond fel, szándékos károkozásért perelhette volna a csatorna. A megszólaló jogász úgy véli, az ATV-nek komoly presztízsveszteséggel és/vagy anyagi kárral járt az ügy. Szerinte a jövőbeli riportalanyok gondolhatják úgy, hogy nem mennek be interjúra, hiszen ebben a tévében dekoncentrált műsorvezetők vannak, akikkel beszélgetve elvész a lényeg a mondandójukból. 

Demcsákot hiába kereste egész nap a Bors, nem tudták elérni, tegnap reggel viszont Sebestyén Balázsék rádióműsorában magyarázta el, hogyan történhetett a múlt pénteki eset, amikor az ATV Startban igen különösen viselkedett, meglehetősen furcsa kérdéseket tett fel Szanyi Tibornak, az MSZP EP-képviselőjének, illetve többször is belegabalyodott a mondanivalójába.

Demcsák szerint a szakítása miatt nem tudott aludni, és az adás előtt egész egyszerűen fáradt volt. "Elképesztő fáradtság van rajtam, évek óta nagyon kóros alvászavarral küzdök, alig alszom 3 órákat. Nem voltam alkoholos befolyás alatt, sem gyógyszerek hatása alatt a Szanyi-interjú alatt. Az egész hét miatt voltam olyan. Azért nem kértem segítséget, mert mindig is azt csináltam, hogy megoldok egyedül mindent. A sminkesek kérdezték, hogy hogyan tüntessék el a kisírt szemem körüli vöröset - csak ők kérdezték, mi van velem" - nyilatkozta a Rádió 1-ben. Arról is beszélt, hogy bár a történtek ellenére hihetetlen sok felkérést kap, sorra utasítja vissza azokat, hogy össze tudja szedni magát. "Nem csak egy rövid időre, hanem teljesen ki szeretnék lépni ebből a mókuskerékből" - fogalmazott a Reggeli Show-ban.

Szerző
2017.09.22 10:49

Még rövidebb pórázra fogják az önkormányzatokat

Publikálás dátuma
2018.09.22 07:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Aggódnak az önállóságukért a települések: nem elég, hogy az Államkincstárhoz kell utalni az uniós pénzeket, hamarosan az összes számlájuk állami kontroll alá kerülhet.
Sérül a települések önállósága azzal, hogy az állam szeptember 30-ig kötelezően a Magyar Államkincstár számlájára irányítja vissza az önkormányzatoknak a választások előtt kifizetett uniós támogatásokat – ezt erősítette meg lapunknak több polgármester. Volt, aki hozzátette: ez csak az első lépés, arra kell számítani, hogy hamarosan az összes számlájukat állami kontroll alá helyezhetik. Az eddigi intézkedések mindenesetre kísértetiesen követik annak a titkos, 12 oldalas, a „Hatékony helyi közigazgatás” címet viselő, dokumentumnak az irányelveit, amelyről a Népszava tavaly júliusban számolt be. A brossúra azt taglalja, hogyan lehetne minél inkább szűkíteni az önkormányzatok önállóságát, központosítani az adatbázisukat, és ellenőrizni a költéseiket. Ennek egyik eleme az a lépés, amelyről csütörtöki lapszámunkban írtunk: az elmúlt napokban számos település kapott levelet MÁK illetékes pénztárától arról, hogy megítélt uniós támogatásokat, amennyiben azok értéke meghaladta az 50 millió forintot, át kell utalniuk egy, a MÁK-nál vezetett számlára. Több polgármester szerint az állam így akarja „kozmetikázni” a brutális, 1646 milliárdos költségvetési hiányt, amely részben éppen amiatt keletkezett, hogy az országgyűlési választások előtti propaganda részeként az idei érvre tervezett 2200 milliárd forintos kifizetések több mint felét a költségvetés terhére utalták át az önkormányzatoknak, mert a korrupciós ügyek miatt Brüsszel félig-meddig elzárta a pénzcsapokat.

– Az államháztartásról szóló törvény előírja, hogy a többek között helyi önkormányzatok által elnyert, 100 millió forintot meghaladó összegű uniós források kifizetése csak az adott település Magyar Államkincstárnál vezetett számlájára történhet. A hatályos szabályozás szerint a korábban kereskedelmi banki számlára kiutalt, még fel nem használt uniós forrásokat is be kell 2018. szeptember 30-ig utalni a település Magyar Államkincstárnál vezetett számlájára, ha a megítélt támogatás összege meghaladja az ötvenmillió forintot és az adott projekt nem zárul le 2018. október 31-éig – reagált pénteki cikkünkre a Pénzügyminisztérium (PM). Ez a szabályozás azonban egyáltalán nem jelenti a már kifizetett uniós források „visszavételét”- tették hozzá. (Ezt lapunk nem is állította, azt írtuk, az intézkedés leginkább a költségvetési hiány kozmetikázást szolgálja, és bonyolítja az önkormányzatok életét, mert lassabban jutnak majd hozzá a pénzükhöz - a szerk.) A PM szerint ezen uniós forrásokról továbbra is az önkormányzatok rendelkezhetnek, csupán a számla vezetője változik. – Ezzel a források cél szerinti felhasználása is biztosítottá válik, mivel a kincstári számláról csak az adott fejlesztési célhoz kötődő kifizetések teljesíthetőek - írták. Köteles László, Komlóska polgármestere szerint az önkormányzatok eddig sem költhették el másra az uniós pénzeket, csak az adott fejlesztésre: – Ha elnyertünk például egy EFOP-pályázatot, akkor a saját önkormányzati számlavezető kereskedelmi bankunknál a pályázat kódjával nyitottunk egy alszámlát, és minden, a beruházással kapcsolatos költséget, például anyagvásárlás, megbízási díj, erről az alszámláról utaltunk. Az elektronikus ügyintézésnek köszönhetően, átlátható és ellenőrizhető módon, órák alatt megtörténtek a tranzakciók. A Magyar Államkincstárral nincs ilyen internetes banki kapcsolatunk, vagyis visszatérünk majd az őskorba: kitöltünk egy papír alapú átutalási megbízást, azt levében feladjuk a MÁK címére, ő pedig majd napokkal később elutalja a nekünk járó pénzt. Azt a pénzt, amelyet egyébként az önkormányzat nyert el, nem az állam, mégis az utóbbi gyámkodik felette – mondta. Köteles László hozzátette: arra azért kíváncsi lenne, hogy az állam a kormánypárthoz közeli oligarcháktól is ugyanilyen szigorral irányítja-e vissza az elnyert uniós százmilliókat a költségvetési számlákra. Szavai szerint a falvak és városok körül egyre fogy a levegő, s noha a kampányidőszakban a kormánypárt körömszakadtáig tagadta, hogy az önkormányzati jogkörök megnyirbálására készül, ez a mostani rendelkezés éppen ennek ellenkezőjét bizonyítja. A következő lépés szerinte az lesz, hogy minden számlájukat a MÁK-hoz irányítják, végül pedig megvonják majd a települések jogát, hogy ezek felett rendelkezzenek. Az eddigi intézkedések szerinte kísértetiesen követik annak a titkos, 12 oldalas, a „Hatékony helyi közigazgatás” címet viselő, dokumentumnak az irányelveit, amelyről a Népszava tavaly júliusban számolt be. A brossúra azt taglalja, hogyan lehetne minél inkább szűkíteni az önkormányzatok önállóságát, központosítani az adatbázisukat, s ellenőrizni a költéseiket. Az állami tisztségviselők következetesen tagadják az irat létezését, a valóságban azonban szinte lépésről lépésre az abban leírtakat valósítják meg – állította lapunknak több polgármester.
2018.09.22 07:00
Frissítve: 2018.09.22 07:00

Az orvoshiány tovább hajszolja a kórházakat az eladósodásba

Publikálás dátuma
2018.09.21 21:02

Fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt
Az ajkai kórházban bejelentett felmondások megmutatták, hogy egy jól szervezett rendszerben nem is kellene annyi kórház, amennyi ma működik, hiszen nem jut mindenhová kellő számú szakember, vagy csak irreális áron.
Az altatóorvosok fölmondása ellenére sincs gond a betegellátással Ajkán – derül ki a kórházfenntartó hivatal pénteki közleményéből. Csütörtökön a kórház öt intenzív terápiás szakorvosa adta be fölmondását, mert mint – mondták – „más elfoglaltságuk miatt nem tudják a továbbiakban ottani munkájukat elvégezni.” A felmondás előtt a kórház vezetősége több alkalommal is tárgyalt az érintett orvosokkal – állítja Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) –, ám az altatóorvosok olyan magas munkabért kértek, amit az intézmény nem tudott teljesíteni. A távozó orvosoknak másfél hónap felmondási idejük van, ezalatt a kórház gondoskodik a pótlásukról – áll a közleményben. Lapunknak a mentők is megerősítették, hogy az ajkai kórház zavartalanul fogadja a betegeket, eddig nem irányították át máshová senkit. Ha az orvosok távozás miatt mégis be kéne zárni az ajkai kórházban a műtőt, illetve az intenzív osztály, akkor a Veszprém megyei kórház vehetné át a betegeket, amíg a kapacitásuk engedi. Arról nincs hiteles információ, hogy pontosan mennyiért maradtak volna Ajkán az altatóorvosok, de az köztudott: óriási területi és intézményi különbségek vannak a hazai orvosi jövedelmek között. Erről néhány éve a pécsi egyetem professzora Boncz Imre készített egy elemzést. Adataiból az derült ki, hogy a kisebb városi kórházak és az egyetemi klinikákon dolgozó gyógyítók között több százezer forintos különbség is lehet a városi kisebb intézményekben gyógyítók javára. A professzor által összeállított orvosi bértérképről az is leolvasható, hol mekkora az egyes szakmák gyógyítóinak a zsarolási potenciálja: eszerint azokban a kis kórházakban, ahol egy-egy osztályt az orvoshiány miatt közvetlenül fenyeget a bezárás veszélye, sokkal nagyobb béreket tudnak kialkudni az érintettek. A legnagyobb hiányszakmákban – ilyen az altatóorvos, a traumatológus, ideg-, érsebész, toxikológus – akár bruttó kétmillió forint feletti összeget is kereshetnek az orvosok egy-egy intézményben. Ennek viszont eladósodás az ára. Ekkora bér ugyanis biztosan nem adható az ellátásokért kapott közfinanszírozásból. Veszprém megyében, ahol az ajkai kórház az egyik legnagyobb aktív ellátó, 354 ezer lakosra több mint tíz fekvő betegellátó jut. Szakemberek szerint ennyi emberre egy jól szervezett ellátórendszerben optimálisan 3-4 jól felszerelt kórház is elegendő volna. A Veszprém Megyei Önkormányzat a rendszerváltás óta többször is nekirugaszkodott annak, hogy a területén lévő kórházak között ügyesebben szervezze meg az ellátást. Készültek megvalósíthatósági tanulmányok. Eddig egyikből sem lett semmi. Legutóbb két éve rugaszkodtak ismét neki a feladatnak. Az előkészítők akkor is figyelmeztettek már arra, ha minden intézmény makacsul ragaszkodik meglévő státuszához, biztosan nem jut elég szakember az összes helyre.  „Ha a megye valamelyik kórházába véletlen potens menedzser került, akkor az az összes többi intézményt hazavágta, mert akkor a többieknek már nem marad se elég beteg, se elég orvos. Csak adósság” - mondta lapunknak az egyik megyében működő intézményvezetője. 
Szerző
2018.09.21 21:02
Frissítve: 2018.09.21 21:11