marihuána;ültetvény;

2017-09-23 10:27:00

Profi módon termesztették a marihuánát - Videó

A rendőrök a leszüretelt marihuána átvétele közben érték tetten Mány településen Sz. László 41 éves budapesti és P. Richárd 41 éves fóti lakosokat - írja a police.hu. A férfiak egy lakóházból távozva egy nagyobb papírzsákot tettek az autójukba, majd elindultak, azonban a rendőrök intézkedés alá vonták őket. A jármű átvizsgálásakor egy bevarrt szájú zsákban négy csomagban összesen körülbelül 500 gramm növényi törmeléket találtak, továbbá cannabis növények termesztéséhez szükséges mechanikus időkapcsolókat, ph mérő eszközt és ph szabályozó folyadékot, valamint Noszvaj településen kiállított számlákat, amelyeket P. Richárd a magáénak mondott.

A két férfi elfogását követően a mányi házban a nyomozók házkutatást tartottak, amelynek alkalmával egy professzionálisan felszerelt ültetvényt találtak, illetve a növények gondozásával megbízott K. Attila 32 éves mányi lakost, akit szintén elfogtak. A lakóház tetőterében egy speciálisan cannabis termesztésére kialakított fóliafülke volt, a melléképületben pedig egy szellőzőrendszerrel, lámpákkal felszerelt marihuána-ültetvény. 

A nyomozók megállapították, hogy az elfogott férfiak Noszvaj egyik lakóházában is működtetnek egy ültetvényt, ezért a heves megyei településen is házkutatást tartottak. Elfogták a növények gondozását végző J. Bálint 25 éves budapesti lakost és a ház pincéjében megtalálták a 240 tőből álló – világító-, szellőztető- és öntöző-rendszerrel felszerelt – marihuána-ültetvényt.

A nyomozók a két helyszínen összesen körülbelül 1,5 kilogramm leszüretelt és kiszárított kábítószert találtak és foglaltak le.
A négy férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd Sz. Lászlót, P. Richárdot és K. Attilát őrizetbe vették. A személyeket a bíróság szeptember 22-én előzetes letartóztatásba helyezte.