Publicisztika;MÚSZ;közgyűlés;tisztújítás;

2017-09-24 14:38:00

Előkerült a bilincs az úszószövetség közgyűlésén

Rendkívüli közgyűlést tart a Magyar Úszószövetség – elnököt választhatnak a küldöttek. Hornyák Viktor, az egyik elnökjelölt szerint fel kellett volna függeszteni a közgyűlést, mert a megjelentek között vannak olyanok, akiknek csak a múltkori közgyűlésre volt érvényes szavazati joguk - írja az nso.hu.

Nemtetszését azzal fejezte ki, hogy bilincset rakott a levezető elnök, Sándor Elek elé. Hornyák Viktor a Széles Sándor Úszó-Nevelő Műhely vezetője. Rajta kívül Wladár Sándor, Tóth István és Horváth Gergely Domonkos a jelölt az elnöki posztra.
Tóth István is támogatta Hornyák Viktor felfüggesztési javaslatát.

A levezető elnök szavazásra bocsátotta az indítványt, melyet a tagok egyértelműen elutasítottak, így folytatódhatott a közgyűlés.