A német választásoknál már hagyomány, hogy két órával az urnazárást követően a közszolgálati televízióban a pártok kancellárjelöltjei értékelik az eredményeket. Azok, akik a kampány során hiányolták az izgalmakat, elégedetten dörzsölhették a tenyerüket: érzelemkitörések sorának lehettek tanúi. A politikai földindulás – így értékelték német hírmagyarázók a populisták előretörését – ilyen reakciókat váltott ki a demokratikus pártok vezetőiből. Németországban sokkal ért fel az, hogy ismét ülhetnek szélsőjobboldaliak a parlamentben, olyanok is, akik nyíltan rokonszenveznek a náci ideológiával. A vasárnapi vita során mindenki arra kereste a választ: hogy fordulhatott ez elő? Kit terhel a felelősség emiatt? Martin Schulz, a szociáldemokraták elnöke Angela Merkelt okolta. Joachim Herrmann belügyminiszter pedig a közszolgálati csatornákban találta meg a legfőbb felelősöket, mert szerinte aránytalanul nagy szerepet kapott az Alternatíva (AfD) a hír- és vitaműsorokban.
De ki a hibás? Merkel kancellár amiatt okolható, hogy míg az előző kormányzati ciklusban a koalíciós partner liberálisok szavazataira pályázott, most a szociáldemokrata koalíciós társ híveit akarta megnyerni. Martin Schulz azért, mert nem tudta meglovagolni a nevéhez kötött „effektust”, amelynek során az év elején meredeken emelkedett az SPD népszerűsége. Képtelen volt vonzó tartalommal megtölteni a szociáldemokraták programját, a választási kampányban pedig elkezdett kapkodni. Születtek rossz döntések a menekültválság alatt is, mert nem tudták elmagyarázni a választóknak, hogy helyzetük nem rosszabbodik a tömeges befogadással. Amiatt azonban nem lehet okolni a kancellárt, hogy menedéket nyújtott azoknak, akik már hónapok óta a senkiföldjén tengődtek.
Számunkra itt, Közép-Európában kissé talán meglepő is, miért indult ilyen átfogó lelkiismeretvizsgálat a német demokratikus pártok részéről. Elvégre értékelhetünk úgy is: csak alig több mint 12 százalékot szerzett a szélsőjobb, amelynek esélye sincs arra, hogy valaha is kormányzati tényezővé váljon. Nálunk ezzel szemben teljesen természetes, hogy kormánypártunk a gyűlöletre építi a politikáját, s hasonlóan kirekesztő szólamokat dúdol, mint a német demokraták által egyöntetűen elutasított AfD. Bár Orbán Viktor gratulált Angela Merkel választási győzelméhez, mindent elmond a viszonyokról, hogy az Alternatíva Orbán Viktort tekinti példaképének, és a napokban a Károly-díj neki ítélését követelte. Ezt olyan politikus kaphatja, aki sokat tett a közös Európáért.
Orbán Viktor ugyan Merkel győzelméért imádkozott, de ez a látványos felhívása azon keresztények magatartását idézi, akik a templomban elsők között áldoznak, miközben a mindennapi életben csak gyűlölködni tudnak. Angela Merkel tapasztalt politikus, aki átlát a szitán és tudja: a képmutatók jelentik a legnagyobb veszélyt. Tisztában van azzal is, hogy az Unió csak akkor válhat újra erős bástyává, ha azok irányítják, akik őszintén aggódnak a jövőjéért, s lépéseket is tennének azért, hogy ne az álszentek terve váljék valóra: ne hulljon szét törékeny Európánk.
