kaposvári színház;Csiky Gergely Színház;bontási törmelék;sitt;

2017-09-26 07:06:00

Magánfelelősség a színházi sitt az erdőszélen

Mindössze egy magánszemély felelősségét állapította meg a Somogy megyei Kormányhivatal a kaposvári Csiky Gergely Színház rekonstrukciójából származó, egy kaposújlaki erdőben illegálisan lerakott bontási törmelék ügyében, melyről augusztus elején lapunk is beszámolt. A járási hivatal agrárügyi és környezetvédelmi főosztálya természetvédelmi osztályának vizsgálata megállapította, a sittet engedély nélkül rakták le magánterületen – kisebb részét pedig az önkormányzati úton –, s a szabálytalanságot a teátrum bontásánál szállítást végző vállalkozó el is ismerte.

A hivatal kötelezte a jogsértőt, hogy az illegálisan lerakott építési hulladékot szeptember 20-ig hivatalos – kizárásos alapon a kaposvári – inert lerakóba szállítsa, ám a határidő lejártakor elvégzett ellenőrzés során kiderült: a vállalkozó csak minimális mennyiségű szemetet vitt el az erdőből, ezért a természetvédelmi osztály 200 ezer forintra megbüntette, s új határidőt szabott meg.

A színház rekonstrukcióját végző – sokak szerint Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe tartozó – ZÁÉV Zrt. megkeresésünkre közölte: a cégnek nem volt tudomása az illegális sitt lerakásáról. – Társaságunk a hatósági eljárásban nem volt érintett – tájékoztatott korábban Ruzsics Norbert termelési igazgatóhelyettes, aki szerint az alvállalkozói szerződésben egy engedéllyel rendelkező lerakóba történő szállításban állapodtak meg a bontást végző céggel.

A kormányhivatali vizsgálat sem a fővállalkozó felelősségét, sem azt nem firtatta: hogyan fordulhatott elő hónapokon keresztül, hogy a kaposvári inert lerakó helyett ellentétes irányba, a kaposújlaki erdőbe hordták a teherautók a somogyi megyeszékhely központjából a sok száz – az újlakiak szerint több ezer köbméter – bontási törmeléket. A rendőrség, mely először meglehetősen gyorsan lezárta, aztán később egy fellebbezés miatt újraindította a nyomozást, még vizsgálódik: a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt folyik az eljárás ismeretlen tettes ellen.