Török Ferenc;1945;Mensch Nemzetközi Alapítvány;Szántó T. Gábor;Mensch-díj;

2017-09-27 07:16:00

Alapítványi díjak az 1945-nek

A fennállásának 15. évfordulóját ünneplő Mensch Nemzetközi Alapítvány díjátadással és beszélgetéssel egybekötött adománygyűjtő vetítést szervez ma este 6 órakor az Uránia dísztermében. Török Ferenc 1945 című díjnyertes alkotását láthatja a közönség. A vetítés előtt Mensch-díjjal tüntetik ki a rendezőt, Szántó T. Gábort, a film alapjául szolgáló elbeszélés szerzőjét, és Rudolf Pétert, a főszereplőt.

Az alapítvány a jótékony célú esemény bevételét (a jegyek 2000 forintba kerülnek) nehéz körülmények között élő magyar holokauszttúlélők helyzetének javítására fordítja.

A szervezet olyan toleráns társadalmi értékrend kialakításához szeretne hozzájárulni, amely értékeli, tiszteletben tartja a kisebbségek és felekezetek jogait, elítéli a sovinizmus, a rasszizmus és a gyűlöletkeltés valamennyi megnyilvánulását. A Tolna megyei Bonyhádon, az 1794-ben épült régi zsinagógában az alapítvány Tolerancia-központot nyitott, egyebek mellett multikulturális gyerektáborokat, koncerteket, kiállításokat szervezett.