Ki a magyar?

Nézzenek oda! Mik ezek, buzeránsok? – kérdezi egy nő a zöldségesnél, miközben az utcán szoknyában és tűsarkúban elhaladó férfiakra mutogat, röhögve. Apró szemei pásztázzák a sort, cinkosok után kutat, hányan nevetnek vele. Összetalálkozik a tekintetünk, bízom benne, hogy mindannak az ellenkezőjét sugározza, amit keres. Amikor elhaladok mellette, odaveti a férjének: „Nézzenek oda, a nagyságos asszony!”

Lépek kettőt, és miközben továbbmegyek, mormolni kezdem magamban a bevásárlólistát, hátha az segít elnyomni a hangját. A fenébe. „Segíthetek valamiben?”, kérdezem, mire zavarba jön, és a férje válaszol helyette: „Csúnyán néztél az asszonyra!”, mondja ellentmondást nem tűrően. Nem is akarok vitatkozni, csak közlöm: „Nem kedvelem a buzizást”. Az asszonynak közben visszatér a lélekjelenléte, és először zavartan exkuzálja magát, hogy neki aztán semmi baja velük, de hadd mondjon már azt, amit csak akar… majd rövid szünet után hozzáteszi: egyébként is, ez az ő országa. Ahogy ezt kimondja, ismét megjelenik a korábbi él a hangjában, és olyan monológba kezd, amibe beleremegnek a citromok, az almák, a répák és én: „Mit képzel ez magáról? Az országomban úgy viselkedek, ahogy akarok! Ő jött ide, az én országomba! Mit képzel ez?!”

Továbbállok. Nem tudom, mit is válaszolhatnék. Hol kezdjem a bizonygatást? Vegyem elő a személyi igazolványomat és mutogassam a hátoldalán az állampolgárságomat? Meséljek a családomról, a nógrádi rokonokról? Áruljam el, hogy Mátyás, az igazságos meséit szerettem a legjobban?

Mégis, mi tesz valakit magyarrá? Hogy hol született? Hogy itt él? Hogy az apja, anyja az-e? Egy szülő elég, vagy kettő a követelmény? Vagy hogy magyarnak tartja-e magát? Hogy ismeri-e a Himnuszt meg a Szózatot és fel tudja sorolni a hét vezért? Hogy fehér a bőre? Apropó, mennyire sötét a túl sötét? A cigányé? A „négeré”? Hány százalék „magyar vér” az, ami még belefér? A gyűlöletkampányt folytató kormánynak és a propagandájával megmérgezett embereknek biztosan pontos válaszuk van erre is.

Irányváltást követel Jeremy Corbyn

Publikálás dátuma
2017.09.28. 07:36
Fotó: AFP/Isabel Infantes

Jeremy Corbyn Nyugat-Európa legnagyobb pártjának éves konferenciáján, mint fogalmazott, a többség érdekében szólalt fel. Programbeszédét a munkáspárti küldöttek sokszor dübörgő tapssal szakították meg a balközép politikai erő kongresszusán. Jeremy Corbynnak ez volt az eddigi leghálásabb szereplése munkáspárti konferencián. Az előző két évben ugyanis a kongresszust a pártot megosztó vezetőválasztások után tartották. A brightoni tanácskozást viszont néhány hónappal azután rendezték meg, hogy a Munkáspárt váratlanul jól szerepelt az előrehozott választáson, miközben az északír Demokratikus Unionista Párt támogatásával kormányzó konzervatívok nemcsak alulteljesítettek, a torykat még a kabineten belüli ellentétek és a döcögő Brexit-tárgyalások is sújtják.

A hagyománnyal szakítva a tengerparti dzsembori végére időzítették a munkáspárti vezető felszólalását, hogy a delegátusok minél több friss üzenetet vihessenek magukkal folytatódó kampányukra. Ahogy ezt Jeremy Corbyn hangsúlyozta, a „Labour felkészült a kormányzásra”. Az övék Nyugat-Európa legnagyobb pártja, 600 ezer tagjával, „polgárok millióinak bizalmát élvezi”. Az ellenzék vezére szerint a „kapitalista rendszer a 2008-as gazdasági válság óta legitimációs válságban van, a szigetországban pedig mind politikailag, mind gazdaságilag megállt az idő”. Corbyn „a neoliberalizmus bukott dogmái helyett” új gazdasági modell kialakítását sürgette, melyben az „állami szektor nagyobb szerephez jut, a nagyvállalatokat szigorúbban számoltatják el, újraállamosítják a közüzemeket és nagyszabású befektetésekkel javítják az infrastruktúrát és a szakképzettséget”.

Felállva üdvözölte a kongresszus Jeremy Corbynnak a Brexittel kapcsolatos állásfoglalását. Az a politikus, aki nagyon sok bírálatot kapott, amiért a népszavazás előtt csak félszívvel állt ki az európai uniós tagság folytatása mellett, most kijelentette, „csak a Munkáspártnak van pozitív jövőképe arról, hogyan lehet egyesíteni az országot a kilépés után”. A veterán politikus támogatja Theresa May múlt héten bejelentett tervét egy kétéves átmeneti időszakra, de a Munkáspárt ezt követően is „korlátlan hozzáférést követel az egységes piachoz”, miközben kész megvédeni a munkahelyeket és a béreket. Hasonló ováció kísérte azt a kötelezettségvállalást, hogy a Munkáspárt “szeretettel látja az Egyesült Királyságban élő hárommillió EU-állampolgárt”, akiknek jövőjét “teljes mértékben garantálja”.

Diplomával a bordélyházban

Publikálás dátuma
2017.09.28. 07:33
Fotó: AFP/Juan Barreto
Fotó: AFP/Juan Barreto

Fotó: AFP/Juan Barreto

Dayana nem is olyan rég még egy venezuelai élelmiszer-feldolgozó üzemben dolgozott felügyelőként, most azonban prostituáltként próbál megélni a szomszédos Kolumbiában. „Ha valaki négy éve azt mondta volna nekem, hogy most itt leszek és ezt csinálom, nem hittem volna neki” – mondta az El Nuevo Herald tudósítójának az Araucában élő négygyermekes anya, aki hozzáteszi: egy „jó” este 50-100 dollárnak megfelelő pesót keres.

Az élete akkor vett fordulatot, amikor a venezuelai kormány lefoglalta az üzemet, ahol dolgozott. Elbocsátották, és a súlyos gazdasági válságban lévő országban hamar mindennapos probléma lett, hogy mit egyen a család. Az év elején úgy döntött, hogy Kolumbiában próbál szerencsét. Munkavállalási engedély híján nem sok lehetősége volt, így először a fővárosban, Bogotában kezdett prostituáltként dolgozni, majd a venezuelai határ közelében fekvő Araucába költözött. A Venezuelában élő testvére rendszeresen megteszi a 18 órás buszutat a kolumbiai városba, hogy átvegye tőle a „túlélőcsomagot”: a halom élelmiszert, amelyet Dayana vásárol az otthon maradt gyerekeinek.

A története nem egyedülálló. Egyre több venezuelai nő kényszerül arra, hogy prostituáltnak álljon, közülük sokan diplomások. „Tanárnők, orvosok, felsősokú végzettséggel rendelkező szakemberek, sőt, még egy olajmérnök is dolgozik itt” – sorolta Dayana „munkáltatója”, Gabriel Sánchez.

Nemzetközi szakértők jó ideje figyelmeztetnek, hogy Venezuelában humanitárius katasztrófa van kibontakozóban. A latin-amerikai ország nem is olyan rég még a régió egyik leggazdagabb állama volt, ám Hugo Chávez szocialista kormánya elherdálta a vagyont, amely az olaj világpiaci árának zuhanásával tovább apadt. A válságot megörökölte utódja, Nicolás Maduro, ám az egykori buszsofőr nem tudta kikormányozni az országot a krízisből. A helyzet sokat romlott az elmúlt években, az infláció közel 700 százalékos, az élelmiszerhiány pedig a korábbinál is súlyosabb lett. A legalapvetőbb cikkek is eltűntek a boltok polcairól, csakúgy, mint a gyógyszerek. Nem volt ritka, hogy Dayanának négy-hat órát kellet sorban állnia egy zacskó lisztért. Amit pedig egyáltalán nem talált meg a boltban, azt a feketepiacon volt kénytelen beszerezni csillagászati összegekért. A nemzetközi sajtó munkatársainak sokan arról panaszkodtak a közelmúltban, hogy a napi háromszori étkezést napi egy-kettőre kellett csökkenteni.

A kilátástalan helyzet elől – amelyet egy súlyos, tömegtüntetésekkel kísért politikai krízis súlyosbít – mind többen keresnek menedéket a régióban. Egy friss tanulmány szerint az utóbbi hat évben 350 ezren vándoroltak Kolumbiába. Daniel Pagés, a Kolumbiában Élő Venezuelaiak Szövetségének elnöke a The Economistnak nyilatkozva azt mondta: mintegy 40 százalékuknak nincsenek megfelelő papírjai, így a legális munkavállalás is óriási kihívás. Egyre több venezuelai koldust látni Bogotában, és a szakmában jártas források szerint, a bordélyházakban is. A brit hetilap beszámolójában 4500-ra becsülik a venezuelai prostituáltak számát. Gabriel Sánchez azt tapasztalta, hogy többen vannak, mint a kolumbiaiak, ugyanis hajlandóak kevesebb pénzért dolgozni. A húszas évei végén járó Barbara egy óra alatt még így is megkeresi a havi venezuelai minimálbér összegét. A Medellínben élő nőnek odahaza szépségszalonja volt, ám idővel egyre nehezebb volt körömlakkot és sampont szerezni, így be kellett zárnia a boltot. Úgy gondolta, Kolumbiában szerencsével járhat. „Itt legalább reggelizni és ebédelni is tud egy nap az ember.”

Valós veszély az erőszak és a kizsákmányolás
A prostitúció nem illegális Kolumbiában, még a legkisebb településeken is akad „piroslámpás negyed”. Míg azonban a hatóságok gyakran zargatják az utcán kolduló venezuelaiakat, addig a prostitúció fölött szemet hunynak. Marta Munoz, a Casa de la Mujer (A nő háza) nevű, nők jogaival és egészségével foglalkozó program vezetője szerint mivel a szexipar szürkezónának számít, nagy veszélyben vannak a prostituáltak, akik erőszak és kizsákmányolás áldozatai lehetnek. „Tudjuk, hogy sok venezuelai nőt kevesebb pénzért dolgoztatnak, és bántalmaznak. De hogyan védjük meg őket, ha nincs megfelelő törvényi szabályozás?” – mutat rá a problémára a szakember.