Bíró Attila;női vízilabda-válogatott;

2017-09-28 07:58:00

Bíró Attila marad a női pólósok kapitánya

A tokiói olimpia évének végéig, 2020. december 31-ig Bíró Attila lesz a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. A magyar szövetség honlapjának szerdai híre szerint az elnökség, miután elfogadta a szakvezető beszámolóját, felhatalmazást adott Kemény Dénes elnöknek arra, hogy megállapodjon vele a folytatásról. Ezt követően a felek gyorsan egyezségre jutottak, így a tokiói olimpia évének végéig Bíró vezeti a női csapatot.

„Valóban hamar megállapodtunk, örülök, mert úgy érzem, vannak még feladataim a csapattal. Örömteli, hogy az elnökség a világbajnoki ötödik hely ellenére értékeli a szakmai munkát” – nyilatkozta a honlapnak a kapitány, megjegyezve azt is, hogy az egyeztetésen a szerződésről kevés szó esett, a hangsúly az elkövetkezendő időszak programján és feladatain volt.

Bíró megjegyezte azt is, hogy mostantól a távlati cél elsősorban a tokiói olimpia, s ugyan a csapattal szemben továbbra is lesz eredménykényszer, de „bátrabban lehet kísérletezni, tehetséges és tehetségesnek mondott fiatalokat mély vízbe dobni”.

A szakember 2015 végétől irányítja a válogatottat, mely tavaly januárban Európa-bajnokságot nyert, majd a riói olimpián a negyedik, az idei budapesti világbajnokságon az ötödik helyen végzett.