Előfizetés

Telenor startup-program - Ők a nyertesek

Kihirdették a Telenor startup-programjának nyerteseit, a 2017-es Telenor Accelerate programra 110 vállalkozás jelentkezett, amelyek közül végül három győztest választott a szakmai zsűri - közölte a társaság az MTI-vel. A Telenor egyenként 150 millió forint értékű programmal, ezen belül 5-10 millió forint készpénz befektetéssel támogat három magyar digitális startupot.

A nyerteseknek a cég hozzáférést tesz lehetővé nemzetközi ügyfélköréhez és partnerhálózatához, pénzügyi forrásokhoz és tapasztalt felsővezetőkhöz. Emellett a nyertesek folyamatos, egyéni mentorálást kapnak, illetve részt vehetnek egy 5 hónapos intenzív képzésen, és a februárig tartó workshopokon a legfontosabb digitális technológiáival és módszertanaival ismerkedhetnek meg.

A program mostani nyertesei közül a Family Finances egy családi pénzügyi alkalmazás és virtuális pénztárca, amelyet a fejlesztők gyerekeknek készítettek a zsebpénz okos felhasználásához. A BeeTheBest egy online pedagógiai motivációs rendszer, amely a tananyagot szintekre osztja, a teljesítését pedig pontokkal és virtuális jelvényekkel jutalmazza. A Vimage alkalmazással bármilyen okostelefonon egyszerűen lehet mozgó képrészleteket, úgynevezett cinemagráfokat tartalmazó állóképeket készíteni.

A 2016-ban indított Telenor Accelerate volt az első vállalati akcelerátor program Magyarországon. Tavaly az eSports Horizon, a Musicating, a Zoi, a Tickething és a Zyntern startup cégek jutottak be a programba.

Felfüggesztik a konvektor-cserére kiírt pályázatot Észak-Magyarországon

Az észak-magyarországi régióban csütörtökön 10 óráig lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni a gázkonvektorok cseréjéhez, ezután a pályázatbenyújtás lehetőségét határozatlan időre felfüggesztik - tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az MTI-t.

Eddig több mint ötezer pályázat érkezett be az Otthon melege programban meghirdetett földgázüzemű gázkonvektorok energiamegtakarítást eredményező cseréjére. A pályázatbenyújtás a közép-dunántúli régióval zárul, ahol a gázkonvektorok cseréjéhez szeptember 29-én, pénteken, reggel 8 órától lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül.

lásd még: "Csúfos kudarc, hogy két óra alatt kifogyott az Otthon melege pályázat"



A flandriai pokol

Publikálás dátuma
2017.09.28. 10:00

Ezredeink acélos akaratereje a tűz erején át utat tört magának. Az ellenséget friss rohamban több helyen visszavetettük.

Rupprecht trónörökös hadcsoportja: A flandriai csata tegnap kora reggeltől késő éjjelig szakadatlanul tombolt, és kisebb harcokban reggelig folytatódott. A harcokban kipróbált negyedik hadsereg ismét dacolt az angolok rohamával. Valamennyi országrészbeli német csapatnak része van e nap sikerében, amely még kevesebb területnyereséget hozott az ellenségnek, mint szeptember 30-ika. Hallatlan erejű pergőtűz vezette be a támadásokat. Valóságos por- és füstfal mögött tört az angol gyalogság több páncéloskocsitól kísérve, Mangelaere s Hollébeke között előre.

A Lanyemarck mindkét oldalán több ízben rohamozó ellenséget tüzünkkel és közelharcban mindig visszavertük. A. St. Julientől nyugatra elterülő vidéktől a Nénin—Ypern-i országútig sikerült az angoloknak egy kilométer mélységig védőzónánkba behatolni, amelyben azután naphosszat elkeseredett, váltakozó eredményű harcok zajlottak le. Az ellenség tüzérségi tömeghatásának áthelyezésével igyekezett tartalékaink előrevonását és harcbavetését gátolni. Ezredeink acélos akaratereje a tűz erején át utat tört magának. Az ellenséget friss rohamban több helyen visszavetettük.

Különösen makacsul folyt a küzdelem a Zonnebekeből nyugat felé szétágazó országutakon és este Gheluvelt körül. A falu birtokunkban van.

Tovább délre a Comines—Ypern-i országútig az angolok ismételt rohamai eredménytelenül és súlyos veszteségükkel összeomlottak. Az ellenség eddig nem újította meg támadásait. Legalább 12 angol hadosztályt vetettek a harcvonalba. Védekezésünk szilárdságát nem rendítették meg.

A flandriai arcvonal többi szakaszain és az Artoisban a tűztevékenység csak átmenetileg fokozódott. Ostendének szeptember 25-ről 26-ra virradó éjjel történt lövetése épületkárokon kívül a lakosság körében is szedett áldozatokat; 11 belga meghalt, 25 súlyosan megsebesült.

— A német trónörökös hadcsoportja: Sbissonstól északnyugatra, Chemin des Dames középső szakaszain és a Maas keleti partján a tüzérség harci tevékenysége élénk maradt. Csak helyi előtéri harcokra került, a sor. Tegnap 17 ellenséges röpülőgépet lőttünk le.

Népszava 1917. szeptember 28.