Jobbik-Konzervatívok;roma közösség;roma párt;Kamarás István;Opre Roma–Cigány Demokrata Néppárt;

Jobbiktól a KDNP-n át a roma pártig

Láthatóan nem szerénységével szeretne híveket toborozni Kamarás István, aki az általa elnökölt Opre Roma–Cigány Demokrata Néppárt elnevezésű társaság közösségi oldalán így szerepel: „a magyarországi cigányság miniszterelnök-jelöltje”. 

Kamarás István (nem tévesztendő össze az ismert akadémikus, vallásszociológus, olvasáskutatóval) tavasszal már megpendítette, hogy szívesen konzultálna a pártokkal egy roma autonóm terület létrehozásának a lehetőségéről. Érdemben csak a Jobbik reagált. Ahogyan az várható volt, Vona Gábor pártja „mereven elutasította” a felvetést, hangsúlyozva: „minden hasonló agyament ötlet ellen utolsó leheletünkig küzdeni fogunk; ennek esetleges megvalósulása csak egy újabb trianoni katasztrófát készítene elő Magyarország számára”.

A roma szervezet nem törődött bele a kudarcba, és a minap népszavazási kezdeményezést nyújtott be a Nemzeti Választási Irodához. A Magyar Nemzet híradása szerint a „cigány demokrata néppárt” azt szeretné elérni, hogy önálló cigány tartomány jöjjön létre négy északkelet-magyarországi megyében (Borsod, Heves, Nógrád, Szabolcs). Kamarásék úgy vélik, a hazai roma és nem roma elit korruptsága és a megváltozott etnikai viszonyok is indokolják a terület autonómiáját.

Kamarás István hat évvel ezelőtt került be a hírekbe, amikor családjával kivándorolt, és menedékjogot kért Kanadában. Ekkor már a Fidesz-KDNP volt kormányon. Kiderült róla, hogy a KDNP alapítványának támogatásával létrehozott, roma fiatalok integrációját segítő önálló egyesület, a Barankovics Roma Műhelyének elnöki tisztségét is betöltötte. Az Origo akkori cikke szerint a KDNP azért szakította meg vele a kapcsolatot, mert tudomására jutott, hogy Kamarás a Jobbik tagja.

A Jobbik pártigazgatója ellenben azt nyilatkozta, hogy Kamarás – mivel nem értett egyet a „cigánybűnözés” emlegetésével – fokozatosan eltávolodott a párttól. Megszűnt a párttagsága is, mert nem fizette a tagdíjat. A Magyar Gárda 2007. augusztus végi első avatásának szervezésében azonban még rész vett.

Mielőtt visszaköltözött volna Magyarországra, Kamarás István a RomNetnek elmondta: „szakmaiságban magas színvonalú és ezek mellett konszenzusra törekvő” cigány pártot szeretne életre hívni.