Orbán Viktor;Erdély;Kolozsvár;

2017-10-01 14:54:00

Dübörög a kampány - Orbán szavazásra buzdított Erdélyben is

Orbán Viktor miniszterelnök az erdélyi Szászfenes református templomának vasárnapi avatóünnepségén kevesebbet beszélt a település református közösségének gyülekezetszervező, templomépítő munkájáról, annál többet kampányolt viszont a 2018-as választás jegyében.

"Ahol van munka, ahol van akarat, tenni akarás és összefogás, ott a segítség sem marad el. (.) Büszkék vagyunk rá, hogy a magyar kormány támogathatta ennek a templomnak a befejezését"  - kezdte kampánybeszédét Orbán. Szerinte a templomépítéshez nyújtott segítség részben annak is köszönhető, hogy a Kárpát-medence magyarsága 2014-ben már együtt dönthetett "egy határokon átnyúló, minden magyar közösségért felelősséget vállaló nemzetpolitika" mellett. "Kérem ne feledjék, jövőre megint eljön az idő, és megerősíthetjük ezt a szövetséget" - utalt egyre erősebben a jövő évi választásokra a kormányfő.

"Akkor lesz jövőnk, ha megteremtjük annak feltételeit, hogy Önök a szülőföldjükön tudjanak boldogulni. Itt élhessenek, itt dolgozzanak, itt alapíthassanak családot, és itt járhassanak a gyülekezetbe. Akkor lesz közös jövőnk, ha továbbra is együtt hozzuk meg a közös döntéseket" - folytatta a miniszterelnök, aki az avatási ünnepség után a templom előtt összegyűlt hívőket már sokkal konkrétabban emlékeztette arra, hogy ők is szavazhatnak a magyar parlamenti választáson, és kérte a támogatásukat a jövő áprilisban esedékes megmérettetésen. Én csak akkor tudok önöknek segíteni, ha önök is segítenek bennünket - kampányolt egyre erőteljesebben a miniszterelnök.