Élményfutball a fő cél

Rákos András az Oltalom SE elnöke szerint a sportnak az örömről, nem a másik legyőzéséről kell szólnia. A hajléktalanválogatottakat felkaroló egyesület vezetője a Népszavának elmondta, sok fiatalt mentett meg az elkallódástól a labdarúgás.

- Hogyan kezdődött a kapcsolata a hajléktalan focival?

- Szociális munkásként dolgoztam, 2005-ben olvastam egy cikket a hajléktalanok részére rendezett világbajnokságról. Felvettem a kapcsolatot a szervezőkkel, és célul tűztem magam elé egy magyar csapat elindítását a 2006-os tornán.

- Hogyan választotta ki a játékosokat?

- Jártam a margitszigeti bokrokat, hajléktalanszállókat, és próbáltam olyanokat találni, akik szívesen eljönnének a dél-afrikai világbajnokságra.

- Mi volt a reakció, amikor azt mondta, hogy a dél-afrikai vb-re keres játékosokat?

- Sokan nem hittek nekem, azt gondolták, ez valami átverés. Akik viszont megbíztak bennem, azokkal elkezdtünk edzeni. A vb-keretbe az került be, aki rendszeresen járt edzésre, és elfogadta a szabályainkat, például azt, hogy edzés és meccsek előtt hat órával már tilos az alkoholfogyasztás. Így kezdtük, eleinte majdnem mindent egyedül csináltam, most már egyszerűbb a helyzet, több munkatárs segít, vannak edzőink , hetente kétszer tartunk tréningeket a Margitszigeten, illetve egyszer a MÁV-telepi iskolában, egyszer Fóton és egyszer egy leánynevelőben

- Mi a cél, mi számít sikernek?

- A futball rengeteg embernek segített. Többen a világbajnokságon vagy más tornán kötöttek olyan barátságot, aminek köszönhetően sikerült később külföldön munkát találniuk. Magyarországon is rengeteg rendezvényre elmegyünk, ahol nemcsak jól érezzük magunkat, hanem próbálunk a játékosoknak fontos, jó kapcsolatokra szert tenni. Gyakran eljutunk külföldre, idén voltunk Németországban kétszer, valamint Lengyelországban és Bulgáriában, Norvégiában, Ausztriában, Szlovákiában és Szerbiában is.

- A hajléktalan vb-n csak fedél nélküliek játszhatnak?

- Nincs ilyen megkötés, ezt senki sem ellenőrzi, ahogy mi sem teszünk ilyet. Az biztos, hogy nagyon nehéz szociális körülmények között él a nálunk játszók többsége, illetve az edzéseinkre járnak Fótról, szüleik nélkül Magyarországon tartózkodó menekült gyerekek is. A vb-n az oroszoknál például kizárólag rabok szerepeltek, akik a jó magaviseletükkel érdemelték ki, hogy elvitték őket a világbajnokságra.

- Vidéki utazásaik során a Fairplay Futballt népszerűsítik, mit jelent ez a gyakorlatban?

- Úgy rendezzük a meccseket, hogy nincsenek bírók, a szabályokat a csapatok egy mediátor közreműködésével közösen alakítják ki. Olyan, mint amikor gyermekkorunkban 30-35 évvel ezelőtt a játszótéren fociztunk. A résztvevők mindenben megegyeznek egymással, például, megfoghatja-e a kapus a labdát hazaadáskor, legyen-e büntető minden harmadik szöglet után, a sor a végtelenségig folytatható, a mediátor ebben a párbeszédben közvetít, majd játékvezető nélkül zajlik a mérkőzés, egy-egy kétes, vitatott helyzetben a pályán lévőknek kell egyezségre jutniuk. Voltunk olyan településen, ahol körmérkőzéses torna keretében a rendőrök csapata a helyi nehézfiúkkal is focizott, ezek a rendezvények közelebb hozzák egymáshoz az embereket, a mi csapatainknak, a női és férfi válogatottunknak pedig remek megmérettetést jelentenek.

- Milyen forrásból működik az egyesület?

- Kapunk állami támogatást, segít az MLSZ és az EMMI, és vannak más forrásaink is, például egy-egy FIFA- vagy UEFA-projekt. Nagy célunk bekerülni a tao-körbe, mert vannak cégek, melyek szponzorálnának minket, ha az összeget leírhatnák a társasági adójukból. Ennek viszont az lenne a feltétele, hogy részt vegyünk az MLSZ valamelyik bajnokságában.

- Miért nem indulnak el az egyik amatőr bajnoki sorozatban?

- Mert a mi futballunk nem a győzelemről, hanem az élményről szól, mi csak a játék öröméért játszunk. Azért is nagy élmény a hajléktalan-vb, mert nem lehet fogadni a meccsekre, itt nincs nagy pénz, ezért nem üres szólam az ellenfél tisztelete, a játék szeretete. Nem szeretnék letérni erről az útról. Nagy álmunk egy saját pálya, ahol a magunk urai lehetünk, szeretnénk több vidéki várost is bevonni a Fair Play Futballba.

Futball plusz egy kis kézilabda

A hajléktalan-világbajnokságon kispályán, palánkkal körbekerített játéktéren három plusz egy fős csapatok játszanak. A kapu előtti hat méteres büntetőterületre sem a védők, sem a támadók nem léphetnek be, a kapus pedig nem jöhet ki. A védekező csapatból csak ketten tartózkodhatnak a saját térfelükön, a támadó együttes eldöntheti, hogy létszámfölényben rohamoz – kockáztatva labdavesztés esetén a kontrát –, vagy szintén két emberrel támad, így viszont nehezebben jut el gólhelyzetig.

Szerhasználó volt, szociális munkás lett

Gaál Mária a női válogatott egyik alapembere. Régebben szerhasználó volt, de már kilenc éve „tiszta”. Van fedél a feje fölött. Lapunknak elmondta, hogy korábban nagy pályán védekező középpályást játszott. A játékára a védekezés volt jellemző, mint ahogy az élete más területeire is. Nem mert előretörni. Két éve egy rendezvényen találkozott először a Fair Play Futballal. Az Oltalom Sportegyesület csapatában egy kis idő múlva észrevette, hogy már nem csak védekezik, hanem gólt rúg, megy előre, és ez a magánéletére is igaz lett: magabiztosabbá vált, megnőtt az önbizalma.

„Az itteni csapatszellem segített ebben, mert itt elfogadjuk, tiszteljük, bátorítjuk egymást” - mondta erről a változásról. Nagyon élvezi a vidéki túrákat, a Fair Play-mérkőzések hangulata egész más, mint a hagyományos futballban voltak. Végzett szociális munkásként jelenleg az Oltalom Karitatív Egyesületben dolgozik. Előéletének köszönhetően megérti, átérzi, min mennek keresztül azok, akik éppen életük mélypontjait élik, nekik próbál segíteni.