A szeptember 24-i német parlamenti választás azonban nem ad egyértelmű támpontot arra, milyen irányba halad tovább az Európai Unió. Amennyiben Angela Merkel valóban a másik uniópárttal, a Keresztényszociális Unióval (CSU), a liberális FDP-vel, továbbá a Zöldekkel alakít koalíciót, úgy elvileg több kompromisszumot kell kötnie Európa-politikájában. De milyen kompromisszum képzelhető el ott, ahol több fél is gyökeresen mást akar? A szabad demokraták Európa-politikáját például egyenesen a jobboldali populista Alternatíváéhoz (AfD) hasonlítják, mert az FDP kevesebb Európát akar, nem támogatja Brüsszel befolyásának növelését, a párt úgy véli, a nemzetállamokat kell erősíteni. Teljesen mást gondolnak erről a környezetvédők, akik viszont úgy látják, a „több Európa” jelentene gyógyírt az EU jelenlegi gondjaira.
Nem sok derül ki Angela Merkelnek az Unió digitális jövőjéről szóló rendkívüli csúcstalálkozóján elhangzott kijelentéséből sem, amelyben Emmanuel Macron EU-reformjaira reagált. A kancellár nyíltan helyeselte a francia elnök közös védelmi politikára vonatkozó elképzeléseit, illetve azt, hogy az EU-ban harmonizálni kell a vállalkozókra kivetett adóterheket és a csődtörvényt, arról azonban nem beszélt, mi a véleménye arról, hogy Macron kétsebességes Európát képzel el, kiemelve a közös uniós valutát használó államokat. Továbbá közös pénzügyminisztert akar az euróövezet számára, illetve önálló „euró-parlamentet” hívna életre. Merkel azért sem beszélhetett arról, támogatja-e ezeket az elképzeléseket, mert a potenciális koalíciós partnerek ezekben a kérdésekben sem egységesek, sőt. Míg az FDP lényegében azt üzente a francia elnöknek, felejtse el ezeket a felvetéseket, a Zöldek szerint fel kell karolni Macron terveit.
Mint a Spiegel írta, a kancellár arra kérte Macront, kicsit vegyen vissza lendületéből, mert a mostani belpolitikai helyzet nem teszi lehetővé számára, hogy egyértelműen beálljon a javaslatok mögé. Ha így tenne, a koalíciós tárgyalásokon az FDP folyamatosan támadná emiatt a kancellárt, aki védekezésre kényszerülne. Nyilvánvaló az is: Merkel nem szeretné, hogy Macron – némileg egyik elődjét, Nicolas Sarkozyt utánozva – kihasználja a német politikai vákuumot, s ezáltal ő váljon az Európai Unió de facto vezetőjévé.
Bárhogyan alakuljanak is a német koalíciós tárgyalások, egyes elképzelések szerint Európa reformjában kulcsszerepet játszhat majd Klaus Regling, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) ügyvezető igazgatója. A német közgazdász azt javasolta, hozzanak létre pénzügyi alapot azon államok számára, amelyek nem politikai okokból, hanem például természeti katasztrófa következtében kerülnek nehéz pénzügyi helyzetbe. Az egykor a német pénzügyminisztériumban, illetve a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) dolgozó Regling elképzelései szerint ez az alap 100-200 milliárd eurós lenne. Macron azonban teljesen más dimenzióban gondolkodik, az EU GDP-jének több százalékában, az azonban nem világos, honnan teremtené elő az ehhez szükséges pénzt. S itt jön a legnagyobb akadály: a CSU és az FDP szerint Párizs velük fizettetné meg a cechet, így az új német kormánynál azonnal elbuknának Macron javaslatai.
Egyelőre persze az sem vehető biztosra, hogy az átalakulásban az ESM játssza a vezető szerepet. Wolfgang Schäuble ugyanis szkeptikus ezzel kapcsolatban, a német pénzügyminiszter úgy véli, hogy ha létrejön egy ilyen alap, az Európai Bizottságnak kellene rendelkeznie felette. Günther Oettinger német uniós biztos pedig úgy véli, a pénzügyi segélyt nem szabad csak az euróövezeti államokra vonatkoztatni, hanem az EU egészére ki kell terjeszteni.
