forgalmi rend;BKK;metrófelújítás;

2017-10-04 20:41:00

Hogy közlekedjünk a metrófelújítás idején? - A BKK előállt a forgalmi renddel

A társadalmi egyeztetést követően nyilvánosságra hozta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a 3-as metró felújításának idején érvényes forgalmi rendet, illetve az intézkedések listáját szerdán.

A BKK azt írta, a társadalmi egyeztetés során 1750 javaslat érkezett be, közülük többet be is építettek a végleges pótlási tervbe. Bár a BKK célja az volt, hogy minden közlekedő érdekeit figyelembe véve alakítsa ki a forgalmi rendet, az aktuálisan pótolt vonalszakaszokon, különösen a csúcsidőben, megnövekszik majd az utazási idő.

A felújítás első etapja novemberben kezdődik az Újpest-Központ és a Lehel tér közötti szakasszal, és várhatóan egy évig tart. Ebben az időszakban a 3-as metró a reggeli üzemkezdettől estig a Lehel térig közlekedik, esténként és hétvégén pedig a teljes vonalon pótlóbusz szállítja az utasokat. Az Újpest-Központ és a Lehel tér közötti metrószakaszon kizárólag alacsonypadlós, klimatizált, csuklós metrópótló buszok közlekednek, amelyek érintik a lezárt metróállomásokat. Egyes pótlóbuszok nem Újpest-Központig, hanem egészen az Árpád Üzletházig közlekednek.

A pótlóbuszok gyorsabb haladását, előnyben részesítését a teljes vonalon buszsávokkal, illetve egyéb forgalomtechnikai beavatkozásokkal segítik. A buszok csúcsidőben átlagosan 45 másodpercenként indulnak, de menetidejük több lesz, mint a metróé lenne. A BKK hangsúlyozta: mind a metrópótló busszal közlekedőknek, mind az alternatív útirányt választóknak hosszabb, 10-15 perccel megnövekedő utazási időre kell számítaniuk.

Emiatt a BKK azt javasolja, hogy a belváros elérésére alternatív lehetőségeket is vegyenek számításba az utasok. Ehhez a 12-es és 14-es villamos sűrűbben és hosszabb szerelvénnyel jár majd, menetrendjüket pedig lámpaáthangolásokkal csökkentik, és sűrűbben jár a 20E és a 30-as buszcsalád is, a 34-es és 106-os busz pedig a Lehel térig közlekedik.

Azokat, akik biciklire ülnek, célzott helyi forgalomtechnikai beavatkozások segítik majd. A BKK tájékoztatása szerint jelenleg is tartanak az egyeztetések a Magyar Kerékpáros Klubbal az infrastruktúra további fejlesztéséről, és vizsgálják a MOL Bubi közbringarendszer bővítésére vonatkozó lehetőségeket is.

A metrófelújítás idején közúti forgalomkorlátozásokra is számítani kell az Árpád úton, a Váci út Árpád út és Lehel tér közötti szakaszán, illetve a Lehel téren, több helyen kanyarodási lehetőségek szűnnek meg. Az Árpád úton szakaszosan, a Váci út érintett szakaszán pedig végig buszsávokat jelölnek ki mindkét irányba, a gépkocsival közlekedők ezért az eddigi irányonként három sáv helyett csak kettőt vehetnek igénybe.