Abszurd mozaikok

A négyzet az idei év Toni Erdmannja. Persze ez a felütés a kritikus részéről igencsak leegyszerűsítőnek, hovatovább blikkfangosnak tűnhet, de abból a szempontból mindenképp helytálló, hogy magabiztosan kijelenthető: már nem csak a Toni Erdmann az egyetlen modern szerzői vígjáték, hanem sokkal inkább egy műfaj születésének vagyunk a tanúi. És valóban: miközben hülyére lehet röhögni magunkat A négyzet protagonistájának, Christian (Claes Bang kitűnő alakításában), a stockholmi modern művészeti múzeumvezető kurátorának az életén, komoly etikai kérdéseket is feszeget a mű. Aztán azon kapjuk magunkat, hogy nem tudunk tovább nevetni.

Ezt a folyamatot tulajdonképpen egy banális – amúgy a valós életben is megtörtént – eset kapcsán bontja ki, vezényeli le Ruben Östlund író-rendező. Christian tárcáját és IPhone-ját egyik nap ellopják, de mivel a munkatársa segítségével rájön, hogy egy okostelefonról van szó, végül lokalizálják egy házban. Mivel egy szegénynegyedben lévő, lakótelepi tömbházról van szó, és így túl sok a lehetőség, a férfi ír egy levelet, melyben felszólítja a tolvajt, hogy adja vissza a cuccait és ezt összes lakásba be is dobja. Láss csodát, visszakapja a telefont, egy másik családban viszont konfliktust okoz, hogy az egyik gyereket ezután tolvajnak tartják a szülei. Christian pedig nehezen fogja fel, hogy a felelősség őt terheli és egy tizenéves suhanc akarja felelősségre vonni a híres kurátort és értelmiségi figurát.

Ami ezen felül még izgalmasabb, hogy Östlund filmje tulajdonképpen ennél sokkal több szálon és szinten fut. Például látunk egy elképesztő szatirikus hangvételű kritikát a modern művészetek világáról és a média együgyüségéről, egy igen alapos látleletét a nyugat-európai „jóléti” társadalomnak, melybe még egy majom története is belefér. Elképesztően sok stilizálás és finomság rejlik meg Östlund mozijában, mely dekadensen szól egy egyre kevésbé felfogható világról. Például a magyar néző számára nem egyértelmű, de már az is abszurd, hogy Christian végig dánul beszél, miközben a filmben csaknem mindenki más nyelven értekezik vele. (Elisabeth Moss figurájával angolul beszélnek.)

Így aztán még könnyebb elbeszélni egymás mellett. Állítani pedig szinte lehetetlen, de Östlundnak sikerült a csoda.