Beteges rákdiagnosztika

Publikálás dátuma
2017.10.05 07:00
Digitális újítás - Az orvosok szerint baj az is, hogy a jelenlegi rendszer arctalan és személytelen. Gyakran azt sem lehet kider
Fotó: /
Az utóbbi hónapokban 70 százalékkal kevesebb páciens kapott beutalót PET/CT vizsgálatra. Nem a beteg kevesebb, a beutalási rend rossz.

A korábbi papíralapú beutalást elektronikus felületre terelte a kormányzat a nyár közepén. A változtatás részleteit miniszteri rendelet pontosította volna, ám ez a mai napig nem készült el. Ennek ellenére is elindította azonban az új rendszert a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK). Így nyár óta a korábbi hat PET/CT bizottság helyett, most 12 albizottság engedélyezhetné online az amúgy nem olcsó – az állam számára 192 ezer forintba kerülő – diagnosztikai eljárást. Ám az érdekeltek szerint a rendszer hatékonysága most mégis rosszabb, mint amikor még országszerte küldöncök vitték hetente egyszer a betegek kartotékjait a bírálatra. Míg korábban elegendő volt a kezelő orvos által papíron a PET/CT bizottságnak írt javaslat, addig a mostani rendszerben egy online felületen kell a beteg összes adatát, kórtörténetét feltölteni. Ráadásul a korábbi egylépcsős bírálat is, három lépcsőssé vált.

Onkológusok szerint az új elektronikus beutalót csak az orvos töltheti ki, és ehhez valamennyi olyan adatot be kell „másolni” amely a kezeléssel kapcsolatban keletkezett. (Korábban ezek összegyűjtését – akár más intézményekből is – továbbá rögzítését delegálni tudták a szakdolgozó munkatársaikra.) Most még az is gondot jelent az adatok továbbításánál, hogy nincsen szkennerük.

Ha sikerül is az onkológusnak kitöltenie az online vizsgálatkérőt, akkor egy úgynevezett onkoteamnek is jóvá kell hagynia a szakorvosi kérelmet, és ezt követően továbbítják az engedélyező vagy az azt megtagadó PET/CT szakbizottság elé. A rendszer nehézkességét jól példázza, hogy az évente a közköltségre rendelhető 30 ezer vizsgálatból, most a pénzügyi év vége előtt néhány héttel még tízezer kihasználatlan.

„Tudunk olyan betegről, aki azért nem kapta meg a közfinanszírozást a vizsgálatra, mert az onkológusa elnézte az elektronikus felületen az űrlapot, és így azt hiányosan töltötte ki, nem került fel a lapra, hogy a betegnek primer tüdőrákja van” – mondták az egyik szolgáltatónál. Így viszont elutasították a kérelmet. A beteg végül összeszedte a vizsgálat privát elvégzéséhez szükséges 250 ezer forintot. Ám mint mondta: a következő kontroll vizsgálatra már biztosan nem lesz pénze.

A betegek nagy része viszont ezt az egy vizsgálatra valót is képtelen előteremteni. „Míg a korábban működő PET-bizottságok tagjait föl lehetett hívni, és az esetleges félreértéseket, adathiányokat tisztázni, a jelenlegi rendszer arctalan és személytelen. Gyakran azt sem lehet kideríteni, mi volt baj, milyen dokumentumot kellene esetleg pótolni” – panaszolták lapunknak a kezelő orvosok.

Miután nem állt fel szabályozottan a rendszer, nincs kihirdetett jogszabályban rögzítve az eljárás, a gyakorlat nehézkes és átláthatatlan. A vizsgálatokat kérő onkológusokat sem készítették fel az új rendszere. A szereplőkben az a gyanú is megfogalmazódhatott, hogy az eljáró bizottságok az előterjesztő orvos iránti szimpátiájuk alapján ítélik meg, hogy ki kaphat, s ki nem engedélyt a vizsgálatra. Mindez oda vezetett, hogy az orvosok és betegek egy része elfordult a rendszertől. Van olyan területi onkológiai centrum, amely már egyáltalán nem kér betegeinek ilyen vizsgálatot, mondván: nem kínlódnak vele. Az országban működő nyolc szolgáltató együtt július óta a korábbi heti 500-zal szemben már csak 100-150 vizsgálatot végez.

A betegek egy része, ha teheti fizetős vizsgálatot kér. Más esetekben az orvosok a sokkal kevésbé korlátozott MR vizsgálatokkal próbálják pótolni a PET/CT-ét, ami az ottani 2-3 hónapos ottani sorállást és a kórházi költségeket növeli.

Lapunknak Szilvási István professzor, a Szakmai Kollégium Nukleáris Medicina Tagozat elnöke azt mondta: a szisztéma transzparens átalakítása szükséges és időszerű volt. Az is érthető, ha egy – egyébként informatikailag jól működő – rendszer akadozik a bevezetésekor. Reméli, hogy az EMMI és a NEAK egyszerűsíti a rendszert, hiszen minden szereplő érdeke, hogy a lehetséges és szükséges számú vizsgálatokat elvégezzék. Szerinte ehhez szükség van arra, hogy több esetben adjanak automatikusan engedélyt, és egyszerűsítsék az adatközlést is.

Mi az a PET/CT?

A PET/CT (pozitron emissziós tomográfia/komputertomográfia) gyors, és nagyon pontos eljárás legfőképp a daganatos betegségek diagnosztikájában. Ez az eszköz már akkor is kimutathat kóros elváltozást, amikor a daganatot a hagyományos módszerekkel még nem lehet diagnosztizálni. A betegnek akkor is lehet ilyen vizsgálatra szüksége, ha az onkológus arra kíváncsi, mennyire hatásos az alkalmazott drága gyógyszer, kemoterápia.



Szerző
2017.10.05 07:00

Trükkösen szed pénzt a Halászbástyán egy luxusétterem

Publikálás dátuma
2018.09.25 08:47
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Kétszer kell fizetnie annak, aki minden irányból megcsodálná a panorámát.
Kétszer is fizetnie kell annak, aki a Halászbástyáról minden irányba megcsodálná a panorámát, ugyanis a műemlék egy részét üzemeltető luxusétterem is pénzt szed a turistáktól, párhuzamosan a hatósági belépődíjjal. Ettől egyszer már eltiltották, de sajátos megoldással legalizálta a díjat: egy üdítőt is ad a kilátás mellé, így már vendéglátásnak számít a szolgáltatás  – írja a hvg.hu. A portálnak egy csalódott turista elmondta: vettek jegyet az erre kijelölt helyen, a Szent István-szobornál található jegypénztárnál fejenként 1000 forintért, ezzel mentek fel a Halászbástyára megnézni a kilátást. Utána sétáltak át a nevezetesség Hilton szálloda mögötti részére, ahol szintén szerettek volna felmenni a sarokbástyára, hogy innen is lássák a főváros északi részének panorámáját.
„Csakhogy a lépcső le volt kordonozva, mert a Halászbástya Étterem 3 eurós díjat szedett a belépésért. Miközben ott volt nálunk az 1000 forintért már megvett jegy, de azt mondták, az ide nem jó”
– tette hozzá.
A portál is ellenőrizte, valóban pénzt kér-e az exkluzív Halászbástya Étterem a turistáktól. Mint írják, a budapesti látványosság északi, a Halászbástya Étterem feletti, illetve melletti része valóban le van zárva, és nem euróban meghatározott, hanem 840 forintos díjat kell fizetnie annak, aki onnan is gyönyörködne a kilátásban. A díjban benne van a „panoráma kilátás”, az ott kiállított mini Budapest-makett és „1 db üdítő”.

„Jegyárusítás nem folyik”

A csalódott turista megkereste V. Naszályi Mártát, a Párbeszéd Magyarországért I. kerületi önkormányzati képviselőjét is az ügyben, aki kikérte az ügy dokumentumait a Budavári Önkormányzat jegyzőjétől. Ezek egyike egy még márciusban küldött hivatalos felszólítás az „illegális jegyárusítás” miatt, amelyet maga Nagy Gábor Tamás polgármester írta alá. Ebben emlékeztetik a Magyar Halászbástya Étteremüzemeltető Kft.-t, hogy a műemlék északi, Hilton szálloda mögötti részét „rendeltetésszerűen éttermi tevékenység végzésére” kapta használatba. „Munkatársaink azt tapasztalták, hogy Önök a megállapodásban foglaltaktól eltérően is használják a bérleményt, a kilátóra jegy vásárlása ellenében engedtek fel turistákat, akik nem az étterem vendégei”, ezért felszólítják a céget, hogy ezt a gyakorlatot „azonnal szüntesse meg”, és a jövőben is tartózkodjon ettől. Ha nem, akkor kilátásba helyezik, hogy azonnali hatállyal felmondják velük a bérleti jogviszonyt. Ezt követően született meg a sajátos megoldás: elkezdtek egy más összegű díjat szedni, de ebben már egyebek közt benne volt az üdítő. Augusztusban az önkormányzat jegyzője, Herpai-Nagy Teodóra már azt közölte a PM-es képviselő kérdésére, hogy a márciusban kiküldött felszólításuk óta „jegyárusítás nem folyik”. Az üzemeltető céggel kötött szerződésben meghatározottak szerint „az étterem feletti kilátót továbbra is a fogyasztó vendégek használják”. A portál nem tud arról, hogy újabb felszólítást küldtek volna az átvariált díj miatt, ahogy a felszólításban belengetett felmondást sem kezdeményezték. A végeredmény így az, hogy a teljes Halászbástyát megtekintő turistáknak kétszer is fizetniük kell – teszi hozzá a hvg.hu. Maga az étterem bérleti joga 2027 júliusáig az üzemeltető cégé. 

Reagált az étterem

Pázmándi András, a Magyar Halászbástyta Kft. ügyvezetője a hvg.hu-val közölte:   „Cégünk nem a kilátásért kér pénzt, hanem vendéglátásért és turisztikai szolgáltatásért. A Halászbástya északi részén lévő teraszon egy kávézót működtetünk, amelynek helyszínét a cég 2007-től bérli. A bérleti szerződés lehetőségét a társaság nyílt pályázaton nyerte el. A szerződéskötés feltétele volt a Halászbástya északi részének rekonstrukciója, egy exkluzív étterem kialakítása, valamint a használat alatti állagmegóvás. A Budapestre látogató turisták több mint 90 százaléka eljön a Várba, és mi ennek tudatában dolgozunk azon, hogy maximális tartalommal töltsük meg számukra ezt az élményt. Tudjuk, hogy kivételes helyen működünk, a Halászbástya egy ablak Magyarországra. A belépéskor kért összeg miatt eddig nem voltak nézeteltéréseink a turistákkal. Tapasztalatunk szerint a látogatók nincsenek tisztában azzal, hogy a Halászbástya ezen része nem egy ingyenes kilátóhely, hanem egy étterem és hozzá tartozó kávézóterasz. A műemlék nem a magyar adófizetők pénzéből lett felújítva, hanem egy általunk finanszírozott, 650 millió forintos beruházás eredménye. Korábban 280 forintot kértünk belépéskor a vendégeinktől vendéglátó szolgáltatásra. Erről tértünk át a 840 forintos díjra, amely teljes egészében lefogyasztható, valamint amelyért cserébe, megtekinthetnek egy modern, 3D-s makettet is a fővárosról. Korábbi tapasztalataink alapján, több szemeteléssel, illetve rongálással járt, ha nem kértünk pénzt a belépéskor. A kilátó állagmegóvásán túl azt is fontosnak tartom, hogy vendégeink nyugodt körülmények között élvezhessék az általunk nyújtott szolgáltatásokat. Nekünk a vendégeink nyugalmát is biztosítani kell, akik a kávéjukat sem tudnák nyugodtan meginni, ha percenként elözönlené a helyet egy külföldi turistacsoport selfie-botokkal hadonászva.” 

2018.09.25 08:47
Frissítve: 2018.09.25 08:51

Áramkimaradás miatt szünetel a határforgalom Záhonyban

Publikálás dátuma
2018.09.25 08:38
A kép illusztráció
Fotó: Shutterstock/
A szakemberek dolgoznak a hiba elhárításán.
A záhonyi közúti határátkelőhelyen áramkimaradás miatt szünetel a határforgalom kedden 7 órától – írja a police.hu. Az  Ukrajnába utazók figyelmét a rendőrség arra hívta fel, hogy az átkelésre a várakozás elkerülése érdekében válasszák inkább a legközelebbi barabási, beregsurányi vagy a lónyai közúti határátkelőhelyeket.
2018.09.25 08:38
Frissítve: 2018.09.25 08:39