kereskedelem;szórólap;Magyar Reklámszövetség;

2017-10-05 13:31:00

Reklámújság - Ezt is mi fizetjük

A kormányoldal szerint kevesebb szórólap lesz a postaládákban, a Reklámszövetség szerint cégek működése lehetetlenülhet el és emelkedhetnek az árak is. Még szerencse, hogy a politikai propaganda adómentes lesz - írja a hvg.hu.

Tiltakozik a Magyar Reklámszövetség a termékdíj emelése ellen. A szervezet a Direkt és Interaktív Marketing Szövetséggel közösön írt állásfoglalása szerint ellehetetleníti a fogyasztói tájékoztatást és áremelkedéshez vezethet az a módosító javaslat, amely alapján a reklámhordozó papír 1 kilogrammjára kivetett adó az eddigi 85-ről 114 forintra emelkedhet.

A két szövetség az emelést indokolatlannak, a szintjét pedig elfogadhatatlannak tartja, különösen úgy, hogy emellett a reklámadó mértéke is 7,5 százalékra emelkedett. Úgy látják, hogy mindez csaknem finanszírozhatatlanná teszi a reklámújságok, szórólapok, DM-levelek kiküldését és a magyar sajtótermékeknek is súlyos többletterhet jelent.

Van azonban egy érdekes kivétel: nem csak az áremelést úszná meg, de a termékdíj fizetését is az, aki közhasznú szervezetként vagy állami, önkormányzati szervként bocsát ki reklámanyagot. Ez pedig azt jelenti, hogy a postaládákból ugyan kiszorulhatnak az élelmiszerláncok reklámújságjai, de annál több politikai propagandaanyag kerülhet be.