Macron kényszermegállója

A francia szenátus lefékezheti a francia elnök száguldását a reformok útján. Kérdés, ezek után mi lesz az államfő következő lépése.

Oda se neki, mondta Emmanuel Macron, a múlt vasárnapi francia szenátusi választások eredményeinek közlése után. Optimizmusát azonban a tények nem igazoltak. A számok azt jelezték félreérthetetlenül, hogy az államfő pártja veszített. Csúnyán. Macron azt remélte, hogy legalább 50 mandátumuk lesz, a valóságban azonban csupán 29 jött össze. Kisebbségbe került, a nagy győztes pedig a jobboldali Republikánus Párt lett. Az ellenzék vezető ereje egyértelművé tette, nem hajlandó azt az örömet megszerezni az Élysée-palotának, hogy megszavazzon akár egyetlen reformjavaslatot is. Gáncsol, ahol csak módja van rá, az államvezetésre további kudarcokat zúdítana.

Ez a szenátusi választás, hangoztatták a párizsi lapkommentárok, nem hozta lázba a franciákat. Sok múlik azonban a tálaláson is. Macron közvetlen környezete mindent megmozgat, hogy kisebbítse a kudarc hatását. Hangsúlyozzák, a szenátusi választás csupán harmadik fordulója a helyi politikai erőpróbáknak, eleve hiú reménység volt tőle győzelmet remélni. A hajdani elsüllyedt világ önmagára voksolt. Ennek ellenére az államfő arra építette minden reményét, hogy sikerül összehoznia a két törvényhozás háromötödös fölényes többségét, és ezzel a jövendőbeli reformok sorsát alapozhatja meg.

Ám alig fél esztendei hatalom után, mondhatni, most vége szakadt a megállíthatatlannak vélt macroni uralomnak. A tavaszi szökőár szerű győzelmet követően, a szenátus lett az első intézmény, amely megálljt parancsolt az elnök lendületének. A képviseleti demokrácia teljes érvényesüléséhez erre volt szükség, írta a Le Monde. A teljes kép azonban sokkal kuszább. Mert nem csupán a macroni álom foszlott szét, hanem az eurózóna kiszélesítésének közös német-francia terve is, mert kétségtelen hogy, Angela Merkel negyedszer is kancellár lett, de nehezen összetákolható koalíciós többséggel.

Az Élysée-palota kudarca váratlanul nem érte a közhangulatot, sőt valami hasonló eredményt vártak. A hírmagyarázatok többsége erre számított, de a két legrangosabb, minőségi elemzés, a Le Mondé és a Le Figaróé, szinte kísértetiesen egybehangzó.

Gérard Courtois, a liberálisabb orgánum tekintélyes véleményformálója arra a következtetésre jutott, hogy hiába a reménykedés azt illetően, hogy néhány kormányzati hónap elegendő lehet megadásra szorítani a „macroni forradalom” ellenfeleit, a számítás nem vált be. A mérsékelt jobboldalnak semmi szüksége védekezésre, hiszen korábbi többsége nemhogy bármit is gyöngült volna, inkább izmosodott. A baloldal, a szocialisták és a kommunisták letagadhatatlanul „tollakat veszítettek” a küzdelmekben, de jobban ellenálltak annál, mintsem várták volna. Ezzel szemben az Élysée-palota új tömörülése, a Hajrá Köztársaság!, bizakodása ellenére nem kapott szárnyra.

Viszont a köztársasági elnök, vélte a Le Monde, fékezésre kényszerült, és ehhez hozzájárult maga is. Lebecsülte a szenátus alkotmányos szerepét, a helyi közösségek fontosságát. Egy olyan államfőnek, akit főként a nagyvárosok népessége választott meg, figyelnie illett volna a szenátusra is. Most arra számít, hogy azzal pótolhatja mulasztását, ha jövőre népszavazást rendez, és a 925 parlamenti képviselő háromötöde mögötte sorakozik majd föl. A gond azonban az, hogy politikai megoldást találni erre a matematikai feladványra, csaknem lehetetlen. A nemzetgyűlésben, a képviselőházban, Macron számíthat 395 honatyára, ellenben a remélt 50 szenátorból csak 21-el kevesebbre.

A dilemmát súlyosbítja az is, hogy az elnök eleve lebecsülte az utca erejét, írja a Le Monde. Mélanchon, az úgynevezett elégedetlenek mozgósítója, a Bastille- és a Köztársaság térre tízezreket toborzott. Hangot kapott ismét, hogy a Respublika élére a „gazdagok embere” került, a franciák zömének semmi esélyük a teljes foglalkoztatottság elérésére.

A kevésbé radikális, konzervatív Le Figaro semmivel se optimistább liberális társánál. Tömören összegezett ítélete szerint a tervezett népszavazással szentesíteni igyekvő reformok vágya eleve „ólomgolyókat kapott a szárnyaiba”, mert a háromötödös referendumtöbbség elérhetetlen. A jobboldal pillanatnyi bizodalma abban van, hogy a szenátust ellenhatalommá növesztheti. Mégis, írta a Le Figaro, könnyelműség volna lebecsülni Macron elszántságát. Erős a hite, hogy ez a mostani csupán pillanatnyi állapot, a szenátusi többség ilyen alakulása rövidéletű, hiszen mindössze néhány hónapra érvényes, neki viszont elvben és alkotmányosan tíz éve van, elnöki hatalmából néhány hónapot használt föl csupán. Az első fél évet valójában még be sem fejezte, ő maga negyvenéves sincs, miért kárognak tehát olyan szaporán ellenfelei? Nem mérték föl kellő higgadtsággal, hogy az idő neki dolgozik, túl korán isznak a medve bőrére. Kissé több önmérséklet bölcsebb volna, vonta le a következtetést a konzervatív francia lap.

Túljutott a holtponton

Két hónap látványos zuhanás után, szeptemberben ismét enyhén emelkedni kezdett Emmanuel Macron államfő és Édouard Philippe kormányfő népszerűsége. A YouGov France iroda által végzett, csütörtökön, tehát a szenátusi vereség után ismertetett felmérés szerint Macron 2 százalékkal növelte népszerűségét és jelenleg 32 százalékon áll. A republikánus szimpatizánsok között 13 százalékot veszített szeptemberben is, de a centrumpártok táborában 15 százalékkal erősödött. Macron miniszterelnöke, Édouard Philippe 34 százalékon áll, a növekedés az ő esetében is 2 százalék. A kormány támogatottsága stabilan 29 százalék, a legnépszerűbb miniszter az ökológiai tárcavezető, Nicolas Hulot 40 százalékkal.